HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • labdajáték: A kettő feltételezi egymást: az érzelmi bevonódás, megélés és a tudatosulás. A tudatosodás csak ez... (2014.11.04. 08:54) Ida
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) abba (1) Abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) alagna (5) Alagna (1) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) anyegin (3) Anyegin (1) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) aznavour (2) Aznavour (1) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) beczala (2) Beczala (2) beethoven (5) Beethoven (2) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (1) botha (1) Both Miklós (1) Brahms (1) brahms (2) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) Csajkovszkij (3) csajkovszkij (2) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) David Fray (1) delpy (1) Delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (12) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) furlanetto (6) Furlanetto (2) Garanca (1) garanca (2) Gardiner (2) gardiner (1) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kwiecien (2) kwiecien (3) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) Linklater (1) linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) Mariza (1) mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) mendelssohn (1) Mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) Mozart (2) mozart (3) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) netrebko (7) Netrebko (3) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) Otello (2) otello (1) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) parasztbecsület (1) Parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) Rigoletto (1) rigoletto (4) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) terfel (8) Terfel (1) thais (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) váci (1) vali (1) vántus (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) Verdi (5) verdi (8) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) wagner (3) Wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter

18.
augusztus

Katarzis nélkül

coppelia  |  9 komment

Megnéztem a Mielőtt éjfélt üt az órát (Before midnight). Korábban azt írtam, hogy nem gondoltam volna, hogy megcsinálják, most azt a véleményemet kell felülbírálnom, hogy nem gondoltam volna, hogy sikerül. Sikerült,  nem is akárhogyan, de nem azt kapja senki, amit várt. A Before sunrise bája, romantikája megismételhetetlen és  utolérhetetlen. A Before sunset elfojtott vágyai, reményei szintén. Mit várhattunk a Before midnight-tól?  A beteljesülést? A happy ending másfél órás változatát? Tegye a szívére a kezét, aki  látta az előző két filmet, és nem ezzel a titkolt várakozással, vagy éppen azzal a szorongással ült be a moziba, hogy ez elmarad! A Mielőtt-trilógia megosztja a nézőket. Aki  szereti, az rajongásig szereti, akit nem fogott meg a Before sunrise, az akkor sem fog tudni ráhangolódni, ha kétszázszor nézi meg. Engem megfogott, és képes vagyok kétszászszor megnézni.

Linklater, Delpy és Hawke akkora trió, hogy csak ők képesek ezt a történetet kilenc évenként megújítani, és pontos képet adni  egy szerelem fejlődéséről. A Before midnight esetében néha az is kétséges, hogy szerelem-e ez még, de a végén nem vagyunk hajlandóak lemondani arról, hogy szerelem ez is,  csak 18 évvel később. A történet szerint Céline és Jesse hathetes nyaralásukat töltik Peloponnészoszon, két ikerlányukkal, és a film elején elutazó Hankkel, Jesse első házasságából származó fiával. Ahogy ez lenni szokott, csak beszélgetnek,  ami súlyos konfliktusokat hoz elő,  veszekednek, néha nagyon durván. Ismét eltelt kilenc év, és negyven fölött jobban látszanak a  két szereplő közötti különbségek Nem azért, mert egyikük vagy másikuk  jobb vagy rosszabb  színész lett, hanem a kor miatt. Ezzel a filmmel Delpy kockáztatott sokkal többet.  Felvállalta az öregedést, a nagyobb fenekét, a lógó mellét, a sokszor közeliben mutatott ráncait, a fáradt tekintetét. Jesse-n is látszanak a ráncok, de nincs akkora különbség az előző filmhez képest. Egy negyvenegy éves férfi még nem középkorú. Egy ugyanannyi idős nő már igen. Amivel persze lehet élni, de a különbség látható.

Biztos vagyok benne, hogy a nézők túlnyomó többsége (anélkül, hogy nagyot kockáztatnék, szerintem a  férfiak  mind) úgy ítélik majd meg, hogy Céline-ből egy hisztis liba lett, míg bezzeg  Jesse megfontolt, és tényleg a szerelmét bizonyítja a történet minden percében. Csakhogy ez  nem igaz, vagy nem feltétlenül igaz. Banális lenne a család- munka- nőiség konfliktusára visszavezetni a kettőjük közötti feszültséget,  bár kétségtelen, ekörül megy a veszekedés. Én mégis inkább azt éreztem, hogy akárcsak az előző két filmben, itt is azért robban a bomba, mert két ember vágyik egymásra, és nem tudja úgy kifejezni, hogy mindkettőjüknek jó legyen. Nyilván jobban értem Céline-t, hiszen nőként élem az életem, de Hawke remek színész, érthetővé teszi a másik zavarát is, amivel nem tud mit kezdeni azzal a vulkánnal ami rázúdul, amiről úgy érzi hogy nem érdemli meg (és tényleg nem!). Céline nem Jesse elvárásaitól fél, hanem magától. Attól, hogy nem felel meg a maga által támasztott mércének. Ezt zúdítja Jesse-re, és majdnem ezen bukik  a szerelem. Hogy negyven fölött, két ikerlánnyal,  éppen sikertelen munkával már nem kell Jesse-nek, nem kell senkinek. Hogy már nem nő.  Nem az a nő, aki volt, aki maradni szeretne. És tényleg nem az. Rutin lett egy csomó apró kapocs, már nem feltetlenül a vágyról, hanem a megszokásról szólnak a hétköznapok. A kimerültségről, az elveszettségről. Hogy nem a saját vágyait éli meg, hanem a környezete és ösztönei elvárásait. Csinálja a görögsalátát és gondoskodik (még Hank is csak őt hívja, nem az apját a repülőről), de közben hol van az a Céline, aki vicces volt, olyan  szép, mint egy Boticelli angyal? Ott van persze benne, fel is csillan (azokban a jelentekben, ahol a buta libát játssza különösen, vagy a templomi jelenetben), de ezek csak pillanatok. Amikor a séta közben megkérdi Jesse-t, hogy ha most látná a vonaton, megkérné-e, hogy szálljon le vele, Jesse nagyot hibázik. Nem vágja rá azonnal, hogy igen, hanem adottnak veszi, hogy ott van. Céline arcán ott a szorongás, hogy milyen választ fog hallani. És a válasz csak tovább erősíti a szorongását.

Mielőtt valaki azt a következtetést vonná le az egészből, hogy ez is az emancipáció hibája, mennyivel boldogabb lenne a nő, ha nem parázna a munkája miatt, hanem otthon boldogan élne kis családja kebelében, fel kell világosítanom, hogy ez nem igaz. Egy kedves ismerősöm, aki egész életét a négy gyerek nevelésével és férje istápolásával töltötte látszólag boldogan, halála előtt nem sokkal azt mondta nekem, ha még egyszer tehetné, biztos, hogy tanulna, dolgozna, mert egész életében úgy érezte, hogy ő nem is létezik. Hogy csak egy hasznos alkatrész  a család  működtetésében. Hogy amikor vállalta ezt az életet, akkor lemondott a saját személyiségéről. (Ragaszkodott is hozzá, hogy a három lánya  tanuljon, és megálljon a saját lábán ha kell.) Valahogy Céline is azt a veszélyt érzi, hogy lassan nem létezővé válik. Amiatt, hogy állandóan választani kell, és mindig Ő marad vesztes, amiatt, hogy elmúlt negyven, és már nem vonzó, amiatt, hogy a rutin felzabálja az életet, és már nem lehetséges minden. Sőt, egyre kevesebb lehetséges, s akkor talán holnap már semmi sem lehet. Ezek valós félelmek egy negyvenes nő életében, még akkor is, ha a férfiak ezt nem értik, vagy ha nem akarnak  (legyünk jóindulatúak: nem tudnak)  tudomást venni róluk. (Erről jut eszembe:  fiatalabb koromban, ha nyári este sétáltam, az illatoktól, a zöldellő fáktól mindig elfogott az az érzés, hogy milyen szép is a világ, és bármi szép megtörténhet. Mostanság épp az ellenkezőjét érzem: hogy már minden lezárult, velem már semmi sem történhet.  Valami ilyesmit érez Céline is.)

Mint ahogyan Jesse  félelmei is valóságosak, hogy elveszíti a fiát (akit már elveszített, csak még nem vallotta be magának), hogy rutinból ír, hogy lelassult, hogy már nem képes tartani a kor által megkövetelt iramot. Nem véletlen, hogy a trilógia központi eleme az idő és az időtlenség. A Before sunrise-ban a bécsi Opera előtt kívül vannak az időn, és ezt a pillanatot akarják megállítani. A Before sunset-ben  szembe mennek az idővel, mert csak néhány órájuk van, és  abba kell az elmúlt tíz évet belesűríteni. Ebben a filmben is visszatérő motívum az idő, a déja vu-ről szóló regénytervvel, azzal, hogy a vita arról szól, kinek mire nincs ideje, s energiája. Hogy hányra ér haza Céline, és ki viszi a gyereket haza az iskolából? Hogy mennyi  az az idő, amit ha Hankkel együtt tölthetnének, már megérné átköltözni az USA-ba?  Nincs idő, sohasincs elég.

A film  képi világa igazából akkor jó,  amikor már csak  ketten vannak a vásznon, és csak az arcokat, gesztusokat látjuk. (Én a görög társaságot kihagytam volna a filmből, erőltetett és unalmas.) De a tekintetek, mosolyok, dühök valóságosak. Ahogy elkezdenek szeretkezni, majd a telefon miatt Céline félmeztenül  járkál a szobában, s elvész az erotika, az mindent elárul. Jesse sikertelen próbálkozásai, hogy visszahozza, a fokozódó feszültség, amiről nem is tudják, hogy mi okozza. Végül ahogy várjuk, hogy újra nyíljon az ajtó, hogy Céline visszajöjjön, de nem jön. Majd amikor jön, akkor bár ne tette volna!   A nyilatkozatok szerint Linklater, Delpy és Hawke ismét együtt írták mondatról - mondatra a  forgatókönyvet,  nem lehet tehát tudni, hogy kié a zseniális befejezés.  Amitől megint várhatjuk a következő kilenc évet. De a katarzis elmaradt. Mint ahogy az életben is általában. Ettől még  a szerelem szerelem, csak amolyan negyven fölötti. Bár legalább ennyi jutna mindenkinek! Mennyivel boldogabbak lennénk!

 

Címkék: film mielőtt lemegy a nap mielőtt éjfélt üt az óra mielőtt felkel a nap Linklater Delpy Hawke

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apropoversek.blog.hu/api/trackback/id/tr785465707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

labdajáték 2013.10.03. 09:20:09

Bocsáss meg, ha nem csak azt a képet látom amit leírtál. Az első két részt láttam eddig.
Nem értem. Mi irányítja kapcsolataink alakulását: mi magunk, élő, szabad akarattal rendelkező létezőkként, vagy csak marionettbabák vagyunk, valami rajtunk kívül létező irányításában?
Mi hozza össze ezt a két embert időről időre és mi az, ami ellene dolgozik ennek az összehozó erőnek? Játékszerek csupán, vagy van lehetőségük irányításra, önmaguk, s önmagukon keresztül kapcsolatuk irányítására?

coppelia 2013.10.03. 11:03:09

Ha nem láttad a harmadik részt, akkor nem ugyanarról beszélünk. Ez a poszt egy benyomást tükröz, és kizárólag a harmadik részről szól. Nem vindikálnám magamnak a jogot, hogy többet mondjak róla, mint ami. Egy kiváló film, ami abszolút eltér az előző kettő hangulatától, de szerves folytatása az előző kettőnek. Nincs benne semmi filozófia: egy édes/szomorú vagy szomorú/édes történet. Ha megnézed, akkor látod, hogy mindketten sokat tesznek azért, hogy együtt maradjanak, ha sikerül, az ő sikerükl lesz, ha nem az ő kudarcuk. Mint ahogyan mindenki felel a saját kapcsolataiért. Erről szól, nem többről.

labdajáték 2013.10.05. 09:05:38

Megnéztem a filmet, s értelmezhetem úgy is, ahogyan írod, nem szól többről. De ezzel becsapom magam, mert egy jelenségről szól, (két film is bevillant közben többször is, az egyik a Hiteles másolat, a másik pedig (francia címmel) Elles. Aki éli/élte a házasok életének ezt a szakaszát, annak bizonyára nem lehet szórakoztató, aki meg még nem élte meg ezt, vagy hasonló kapcsolatot, annak meg unalmas, és ez rendjén is van. AMit nem tartok rendjén valónak: elfogadott dolog, hogy ennek így kell történnie. Ha mint korrajz tekintek a filmre, akkor azt mondom, hogy nem vagyok normális, ha ez szórakoztató, ha elfogadom ezt így jónak és törvényszerűnek. MErt ha igen, akkor jön a kérdés: én irányítom-e magam, vagy valami tőlem független dolog?
Ez a két ember szereti egymást, ez az alap, de annyira rosszul kommunikálnak, és nem is csupán egymással, hanem önmagukkal legelőszőr, hogy maga a kommunikáció az, ami írja kettejük forgatókönyvét, és ők csak értetlenül szemlélik, hogy mi történik velük. Ez egyféle tudattalan tudathasadás.
Egyébként meg honnan tudod, hogy miről szól ez a film? Mi alapján választod ki az értelmezési lehetőségek közül azt, amit? Ha most újra megnéznéd, vajon ugyanaz a benyomásod lenne, vagy más? Ugyanarról szólna vagy már másról? És ha megnézed még többször, látnál-e mást benne, mint legelőször?
Nekem nagyon élvezetes volt a görög társaságos rész, az öreg, sokat tapasztalt Patrick tanító bölcsessége, és Jesse új könyve.
Egyébként nem értek egyet abban, hogy a negyvenes férfi még nem középkorú, számomra nagyobb megdöbbenés volt Jesse, mint Celine. Celine sokkal inkább erőt sugárzott, mint Jesse, sőt Jesse mintha felesleges lett volna a családban, kilógott, vagyis inkább nem volt jelen. ÉS bizony számomra nem volt hiteles szerelmének verbális bizonygatása.
A társkapcsolat egy nagy kaland, egy nagy közös kaland, aminek a lényege az, hogy nem lehet kilépni. És ha azt tartjuk szem előtt, ami összetart, és ha mégsem látjuk ezt megnyilvánulni, de tudjuk, hogy milyennek kell lenni ha megnyilvánul, akkor már van esély arra, hogy megkeressük magunkban azt az átjárót, amin keresztül tudatállapotot válthatunk, s kilépünk abból, mely a kapcsolat rombolását végzi. De ehhez Patrickra kell figyelni, Ismerd meg önmagad! idézi a delphoi jósda feliratát, és megkérdezni - önmagunktól - miért mondja?

coppelia 2013.10.05. 10:04:57

@labdajáték: Nyilván azért csinálta meg így a filmet Linklater, mert sokféle mondanivalója volt vele. Nekem is mond valamit, és neked is. Mindenkinek mást.
Nem azt írtam, hogy szórakoztató. Nem hinném, hogy ezen a filmen szórakozni akarnak az emberek. Ez a film elgondolkodtató, mindenki mást szűr le belőle. Te azt, amit leírtál, én azt amit leírtam, és azt amit nam írtam le, mert nem tartozik másra, csak rám. Vagy azért nem írtam le, mert még mindig gondolkodom rajta. Nem állítottam, hogy az enyém az egyetelen igazság. Ez egy véleményblog, tehát logikusan az én véleményemet tükrözi.
Ha neked tetszett a görög társaság, a rendező elérte a célját. Nekem nem tetszett, mert a korábbi filmekből megszokott intimitás veszett el emiatt. Azt az egyébként szerintem szájbarágós mondanivalót, amit a társaságban elmondtak, másként is lehetett volna közvetítetni, de nem akarok pálcát törni felette, csak nekem nem jött be.
Hogy ki minősül középkorúnak, netán öregnek, megint csak ízlés kérdése. Amiről ugye nem vitatkozunk.

labdajáték 2013.10.09. 08:56:45

@coppelia: Érdekes választ írtál, nem is igazán tudok választani az értelmezési lehetőségek közül.
Gondolod, hogy van az alkotóknak mondanivalója, (ami ha van, feltételezésem szerint oktató, jobbító kell legyen) vagy csak egy képet tár elénk, melyben elménk kényszeresen, értelmet, összefüggést, logikát, mondanivalót keres? Értelmezed valahogyan te is én is, de miért épp úgy értelmezzük, ahogy? Miért nem egyformán értelmezzük?
A két főszereplő szintén értelmezi a másik viselkedését valahogy és reagál valami alapján arra. Gondolom alapvetően mindannyiunk tudatosult vagy tudattalan célja/feladata, hogy minél több jót éljünk meg (úgy értem jó érzést)és kerüljük a rosszat. De amikor azt mondja Celine Jessenek, hogy nem szeretlek már mi lehet jó ebben? ÉS mi lehet jó abban, hogy mikor elveszni látszik kettejük kapcsolata mégis a távolodás megáll és közeledésbe vált? Most akkor szeretik egymást vagy nem?
Nem logikus a viselkedésük csak akkor ha énállapotokra/tudatállapotokra hasítom őket.
Más aspektusból nézve az Ismerd meg önmagad valóban szájbarágós, azonban ebben semmi izgalmas nincs (márpedig az izgalom érzete jó) És akkor tekinthetem szájbarágósnak ezt, ha valami miatt nem érezzük az önmegismerésben való haladásunkat, ha nem fedezünk fel valami újat önmagunkkal kapcsolatban, ha nem látjuk a végtelent determináltságunkon túl.
Én nem vitatkozom, beszélgetek, s ebbe belefér az ízlések közötti különbözőség, sőt valójában ha azonos az ízlés mi izgalmas van a beszélgetésben? A különbözőségben a közösség lehetősége, nos ez igazán izgalmas közös kalandnak ígérkezik.

coppelia 2013.10.09. 10:56:27

@labdajáték: Szerintem feleslelgesen túlbonyolítod.
1. Azért értelmezzük különbözően, mert emberek vagyunk.
2. Számomra a film arról szól, hogy mivel emberek vagyunk, állandóan hibázunk, bármennyire is szeretnénk ezt elkerülni. Ennyi és nem több.

labdajáték 2013.10.10. 08:26:40

@coppelia: Hogyan bonyolíthatom túl azt, ami eleve bonyolult, soktényezős, nem egyszerűsíthető?
Éppen ezért, bocsáss meg, ha számomra ez a leegyszerűsített következtetés értelem nélküli, mert nem kapcsolódik a tényezőkhöz logikailag, nincs kapcsolatban azokkal a dolgokkal,a mik valóban meghatározzák viselkedésünket, érzelmeinket.
Állandóan hibázunk: mihez viszonyítva, mi ellen, ki ellen, mi határozza meg, hogy bármi, amit teszünk, hiba-e vagy sem? ÉS még itt van az időtényező is, ami valami varázslatos módon képes a hibát átminősíteni vagy fordítva. Vagy a hibásság tudata nélkül még többet hibáznánk? Előnyös-e számunkra ez a következtetés?
Nem lehet jó ezzel a következtetéssel élni: nem lehet jó az állandóan hibázunk megállapítást elfogatottnak tekinteni, ezzel együtt élni. Mert ez egy lassan ható méreg, ami saját életünket mérgezi. Nem hiszem, hogy ez bárkinek is jó lehet.
Mi ez: tanult tehetetlenség, tagadás, hárítás...?

coppelia 2013.10.10. 09:09:33

@labdajáték: Én nem az emberi döntésmechanizmusról írtam, hanem egy filmről. Ha az emberi döntésmechanizmust akarnám vizsgálni, akkor az erre vonatkozó szakirodalmat olvasnám, és nem ezt a filmet nézném. Hiszen itt nem csak a hibás döntések megszületésének módját és okait mutatja be, hanem csak a döntést, és a korábbi hibák következményeit is.
Te folyamatosan el akarod vinni a társalgást (már az Otellonál is) egyfajta filozófia síkra, amire én nem vagyok hajlandó, mert egyrészt tényleg nem érdekel, másrészt nem értek hozzá.
Nem azt írtam, hogy fogadjuk el a hibás döntéseinket. Azt írtam, hogy fogadjuk el, hogy hibázhatunk. A hiba kijavítására törekedni kell, de nem hiszem, hogy az az egészséges, ha tagadjuk a hibázás lehetőségét is.

labdajáték 2013.10.11. 09:10:05

@coppelia: Az élet nem különül el tudományágakra, sokkal inkább multidisciplina (ha használható ez a kifejezés) és nagy vétek, ha csak kiragadott aspektusból akarjuk szemlélni, mert az csak tükör által homályosan enged látni. S nemde sokkal inkább akarunk színről színre?
Természetesen akkor lehetünk kiváló színkeverők, ha ismerjük a színek kölcsönhatását, s ezt az alaptörvényt nem szegjük meg.
Azt írtad korábban, hogy nem hiszel a Rorschachban. Itt van ez a film, ami egy "tintapaca" írásodban értelmezed a "tintapacát". Én nézem a filmet és olvasom az írásod: ez számomra két "tintapaca" és keresem azt, ami meghatározza a "tintapacák" értelmezését. Nem az unikálist, hanem az univerzálist. És közben játszom. MEgérintenek szavak és én is érintek, ez játék, s mi teszi az életet édessé, ha nem a játék?
Bocsáss meg, ha nem jól értelmeztem, amit írni akartál, itt csak a leírt szavakat tudom értelmezni, s a 10.09.-i válaszod 2. pontjában "mivel emberek vagyunk, állandóan hibázun", kijelentő módban szerepel, tényként értelmezhető csak, még ez sem változtat ezen: "bármennyire is szeretnénk ezt elkerülni". Nem egészséges a hibázás lehetőségének tagadása sem, ezzel egyetértek. Ez a két ember azonban sokkal inkább kevés információval rendelkezik önmagáról, az emberi természetről, az emberi viselkedés törvényszerűségeiről, hogysem helyes és egyben jó döntéseket tudjon hozni. Hogy kapcsolatuk ide jutott törvényszerű. Azonban nem fogadhatom el jónak azt, hogy ez az egyedüli "kapcsolati forgatókönyv" Mert elveszteni a szeretetet nem fogadható el jónak. Ha mindezeket a dolgokat kifogalmazzuk, - és ahogyan te is kifogalmazod a bejegyzésedben - nem állhatunk meg egy nem jó állapot leírásánál, mert az annak elfogadását jelenti, s hogyan fogadható el a nem jó állapot?
Talán azért nem érzed hogy erről is szól a film, mert nem a te nyelveden fogalmaztam meg, s mert túl általános.