Egy csomó lemezről kellett volna már írnom, de nem volt rá időm. Először is ott van a Hvorosztovszkij féle a capella liturgikus jellegű lemez, amire rég vártam, de nem egészen azt kaptam, amit vártam. Sokkal világibb. Ez nyilván abból fakad, hogy női kórussal együtt énekel, ez nem ortodox dolog. Van ortodox a capella lemezem Szuzdalbol, ott kizárólag férfikórus van, a kolostorból is csak azért nem néztek ki, mert én voltam a fizető látogató, és azon a héten valószínűleg azt az egyetlen lemezt adták el, amit én elhoztam. Érdekes, izgalmas, harangjáték a kíséret, mindig röhögök ha véletlenül piros lámpánál, lehúzott ablak mellett ez megy az autóban, mert a többi autós olyan döbbenten néz, mintha az utolsó ítéletre harangoznának. A The Bells of Dawn címre hallgató album nem ilyen. Átverés, de az intelligensebb fajtából. Megvan a feeling, de eladhatóvá teszi a műfajt, mert az egész lightosabb, dallamosabb. Hvorosztovszkij hozza a minőséget, de mégis marad valami hiányérzet a lemez után. Leginkább azt hiányolom, hogy csinálhatott volna eredetit is. Olyat, ami üt. Ezt csak kellemes hallgatni. Értem én, hogy valamiből élni kell, ha csak Bécsben, Londonban és a MET-ben vállal előadást és unja a dalesteket, de ha már lemezt csinál, akkor csinálhatott volna a kellemes helyett gyönyörűt is. Bár azt valószínűleg sokkal kevesebben vennék meg. Ezért nem szeretem az Igor Krutoj-jal csinált szinti-popra hajazó dalait, mert ugyan a világ leggazdagabb zeneszerzőjét csinálta Krutojból, de attól még zenei Coelho maradt. Szóval még várom az igazi ortodox liturgiát Hvorosztovszkijtól. Nekem van időm.
Aztán ott van a Callas- féle Puritánok Giuseppe di Stefanoval, Nicola Rossi-Lemenivel. Ez viszont mindent visz. Sokadszor hallgatom, és nem tudom megunni. 1953-as felvétel, természetesen Tullio Serafin vezényel. Az EMI nem kockáztatott sokat a digitalizálással, olyan gyönyörű hangzás, hogy néhol sírni kell tőle. Ami első hallásra is feltűnő: az a tökéletes artikuláció. Minden szereplő tisztán ejti a szöveget, nincs motyogás, elkent, maníros szöveg. Sok Puritánok-at hallottam már, de ez nagyon az elején van. Aztán van még egy Faustom Kiri Te Kanawa-val, Francisco Araiza-val és Jevgenyij Nyesztyerenkoval, de erről legközelebb. Mint ahogy a műfajban igen távol álló, de annál kitűnőbb Ferenczi Györgyről és a Rackajamról is.