HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) abba (1) Abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Ady Endre (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) alagna (5) Alagna (2) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) Andorai Péter (1) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) anyegin (3) Anyegin (1) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) aznavour (2) Aznavour (1) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) beczala (2) Beczala (2) beethoven (5) Beethoven (3) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) Bizalom (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) Brahms (1) brahms (2) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Bryn Terfel (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) Cantemus (1) capricci (1) carreras (1) Caruso (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) csajkovszkij (2) Csajkovszkij (3) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) Delpy (1) delpy (1) demis (1) Dés (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) Furlanetto (2) furlanetto (6) Garanca (1) garanca (2) Gardiner (2) gardiner (1) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Grecsó Krisztián (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) Jonas Kaufmann (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kurt Veil (1) kwiecien (3) Kwiecien (2) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) linklater (1) Linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) Mahler (1) mahler (1) Maisky (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) mariza (1) Mariza (1) Marlene Dietrich (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) mendelssohn (1) Mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) mozart (3) Mozart (2) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) Nemzeti Filharmonikusok (1) népzene (1) Netrebko (3) netrebko (7) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) otello (1) Otello (2) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) Parasztbecsület (1) parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) Renato Bruson (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) rigoletto (4) Rigoletto (1) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) Szabó István (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) Terfel (1) terfel (8) thais (1) Theresa Stratas (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) Traviata (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) Ute Lemper (2) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) verdi (8) Verdi (5) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) Wagner (3) wagner (3) wiedemann (1) Wiener Symphonyker (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) Zeffirelli (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter

Tegnap itt volt a MÜPÁ-ban, de az úri közönség nem vette észre. Ute Lemper volt Marlene Dietrich, és valljuk be, a közönség nem értette. Nem azt kapta amit várt, és amolyan magyaros módra megsértődött. A legdrágább helyek ürültek ki, nagyon kínos volt a szünet után látni, hogy a parkett és a páholyok félig üresen tátonganak. Pedig nem Ute Lemper tehetett róla, hogy rosszul pozicionálták az előadását, és nem tájékoztatták a közönséget tisztességesen. Mindenki sanzonestet várt (én is), de egy angol, német és francia nyelvű monodrámát kaptunk az öreg Marlene Dietrichről, monondrámához képest sok zenével, sanzonesthez képest nagyon kevés zenével. Ezért aztán az úri közönség fele a szünetben demonstratívan távozott, mert vagy nem értettek angolul, vagy meg voltak sértve, hogy nem azt kapták, amit vártak. A MÜPA sáros, nem is kicsit ebben a tévedésben, mert rosszul promózták az előadást, azt írták, hogy a művésznő angolul beszél a dalokról, pedig az az igazság, hogy a műfaj sajátossága miatt időnként énekelt, egy monodrámához illően.

Fáy azt írta, hogy Ute Lemper borzasztó volt tegnap este, de ezzel nem értek egyet. Ute Lemper prózai színésznő volt tegnap este, és abból nagyon jó. Aki azt várja egy 56 éves nőtől, hogy két órán keresztül ugráljon és dobálja a még mindig gyönyörű, és három embernyi hosszú lábát, az Schobert Norbit is elfogadja szellemi vezetőnek. Lemper zseniális hang (hála istennek megint karcos), de ez a műsor az öreg Marleneről szólt. Fizikailag is megterhelő rekedten beszélni két órán keresztül, hát még énekelni.

Valamikor volt szerencsém egy retrospektív Dietrich-hez, mindent megnéztem, amit csak lehetett vele, róla. Azóta csodálom. Díva volt. Abban az értelemben, amit eredetileg jelentett a díva, és ma már senkinek nem jelent semmit. Tegnap nekem átjött, másoknak talán nem, hogy az öreg Marlene mennyire magányos volt élete utolsó szakaszában. Hogy mi késztette a csaknem 90 éves dívát, hogy felhívjon egy 24 éves, soha nem látott kezdő színésznőt, és megossza vele az élete titkait. Marlene volt talán az első olyan sztár, aki a saját brand-jét építette, ő egy igazán tehetséges self-brand volt, és abban felülmúlhatatlan. Úgy volt brand, hogy mögötte még volt tehtség és teljesítmény. Sokan próbálták lerombolni ezt a brandet, de senkinek nem sikerült. Mindenkivel megküzdött, még Hitlerrel is, egyetlen dolog győzte le: az idő. Ezzel szemben még ő is tehetetlen volt. Ezért hívta fel Ute Lempert halála előtt. És ha nem is végleges győzelmet aratott az idő felett, de csatát nyert: mert Lemper 30 évvel a halála után újra színpadra varázsolta. Szerintem Marlene tudta, hogy így térhet vissza kicsit a halál után. Nagypályás játékos volt, ez is a játéka része. Évekig nem ment ki az utcára csak éjszaka, napszemüvegben, kendőben, nehogy felismerjék, és oda legyen a díva - varázs. De most napfényre lépett, Ute Lemper képében. Ügyes. Épp Párizsban éltem, amikor meghalt. Máig előttem van a Paris Match címlapja a haláláról. Konkrétan egész Franciaország gyászba borult. Ezt is ő rendezte. De azt nem tudta megrendezni, hogy a németek visszafogadják a szívükbe. Ez volt a legnagyobb fájdalma. Férfiak és nők tucatjait használta és hagyta el, voltak köztük barátai is, akiket ő vesztett el, de a legnagyobb vesztesége: Németország, ami soha nem tudta neki megbocsátani, hogy az első pillanattól szembesítette a nácizmus szörnyűségeivel a saját hazáját. Soha nem fogadta vissza. Pedig csak erre vágyott igazán.

Ute Lemper pedig egy olyan színésznő, énekesnő, aki bármit képes megcsinálni. Még azt is, hogy pillanatokra jobb Marlene Dietrich legyen Marlene Dietrichnél. A Sag mir wo die Blumen sind alatt pedig konkrétan bőgtem.

Címkék: Marlene Dietrich Ute Lemper

Szólj hozzá!

Meghalt Andorai Péter. Ha semmi mást nem csinált volna, csak a Bizalom Bíró Jánosát, akkor is a legnagyobb színészek között lenne a helye. De csinált mást is, a legemlékezetesebbek Szabó Istvánhoz kötődnek. Az Isten is színpadra és filmre teremtette. Nekem a Bizalom minden idők legjobb filmje. Ez annyira kelet-európai, hogy más értheti, de nem érezheti. Bár ez sem igaz. Manapság mindenki az atomizálódással, elszigetelődéssel küzd, vágyik a bizalomra, de nem éri el. Mindenki a maga Bíró Jánosnéját keresi. Várom az új Szabó filmet, a Zárójelentést, de a Bizalom biztos, hogy az első helyen marad. Ennél jobbat egyszerűen nem lehet csinálni. Nem megy. Andorai nélkül nem. Marad a dvd (jellemzően a franciák adták ki, magyarok nem tartották érdemesnek, Clavisfilm ha valakit érdekel, a Kultúrbarlangon keresztül beszerezhető) az arcokra fókuszáló közelik. Kata (Bánsági Ildikó) kétségbeesett közeledése, János önmaga elől menekülése. És végén a kiáltás: Bíró Jánosné hol van? Hol van?

Címkék: Szabó István Bizalom Andorai Péter

Szólj hozzá!

A Wiener Symphonyker csütörtökön megmutatta a Zeneakadémián, hogy az osztrák romantikát igazán csak az osztrákok tudják jól játszani. Beethoven 6.-t és az 5.-t játszották, sokkal tempósabban, mint ahogyan megszoktuk. Mert ők tudják, hogy ha egy romantikus művet romanticizálva játszanak, akkor az nem lesz romantikusabb, csak nyálas. Ez csak egyszerűen nagyon jó volt. Pont annyira romantikus, amennyire kellett.

Címkék: Beethoven Wiener Symphonyker

Szólj hozzá!

Tele vagyok elkezdett, de be nem fejezett posztokkal. Most zanzásítva összefoglalom. Kezdjük a Kalákával. Ezen nőtt fel a gyerekem, ha semmit nem énekelnének már, akkor is szuperek lennének. De hála isten énekelnek, nagyon jó, ámde nagyon rövid jubileumi koncert volt november végén.

Jó volt az adventi Cantemus, de ők mindig jók. Mondjuk, hogy jó volt a Terfel is, de annyira nem volt jó, mint legutóbb, mikor itt járt. Ugyanez a helyzet Kaufmannal. Azt kaptuk amit ígért, bécsi hangulatot, de azért volt már jobb a hangja. Szeretem a bécsi lemezt, de az amerikai csaj halálra idegesített. A csárdás például kifejzetten ízléstelen volt, ahogy ÁÁÁmerikában elképzelik a csárdást. De végül is jó hangulat lett, annak ellenére, hogy a prágai zenekar többször olyan volt, mintha egy hospice ház amatőr zenekara még egyet játszani akart volna a vége előtt. Kaufmann egyszer jöhetne már operákkal is.

Aztán itt volt a múlt heti Maisky meg a Nemzeti Filharmonikusok. Néha akkor jön a legjobb koncertélmény, amikor nem is várná az ember. Kicsit tartottam a Maiskytól, mert nem nagyon szeretem a családi bizniszeket, és még akkor is van valami furcsa mellékzöngéje a gyerekekkel való zenélésnek, ha a gyerekek tehetségesek. Lily és Sachsa Maisky tehetségesek (mondjuk szerintem Lily jobb), de mégiscsak felmerül, hogy akkor is beülnék-e rá, ha nem Mischa Maisky lenne a papa. De tegye mindenki a szívére a kezét, ki az aki nem büszkén szerepelne a saját gyerekével, ha a gyereke egyáltalán hajlandó egy színpadon szerepelni vele? Szóval ne farizeuskodjunk! Nagyon szép volt a Beethoven c-dúr hármasverseny. De tényleg. Az ember ritkán hallgat hármasversenyt, ez kiváló volt. Az előadás után az jutott eszembe, hogy mitől ennyire muzikális nép a lett? Még egyetemista, majd kezdő koromban majd egy hónapot töltöttem Rigában szakma ürügyén, ahol már akkor feltűnt, hogy ott mindenki énekel. Eszement számú kórus van, és tényleg mindenki énekel. A lett nyelv egyébként is nagyon dallamos, gyönyörű hangzása van. Volt ennek egyfajta ellenállás jellege is, a hivatalos orosz mellett csak itt használhatták igazán a saját nyelvüket. Egy lett népdalt nem lehet oroszul énekelni. A második látogatásom alatt az egyik kísérőnk az egyik híres lett zeneszerző lánya volt (kb. mintha Kodály lánya kísért volna bennünket, a nevére bárhova bemehettünk, de a csaj egy idegesítő liba volt), ő mesélte, hogy náluk az éneklés olyan, mint a levegővétel. Van is egy csomó nem csak Lettországban világhíres, hanem tényleg világhíres művészük, pl. Elina Garanca, Kristin Opolais, vagy itt van mindjárt Maisky. Aki ugyan egy világpolgár, de a zenét mégiscsak Lettországban szívta magába.

Az igazi meglepetés nekem a Nemzeti Filharmonikusok Mahler I. szimfóniája volt. Hogy az mekkora volt már! Az eredeti öt tételes verziót játszották, fantasztikusan. Rég hallottam, nem is emlékeztem rá, hogy ez ennyire izgalmas darab. (Még a kihagyott Blumine nélkül is!) Azóta folyton Mahlert hallgatok. Blumine-nal és anélkül. Ez volt az évad eddigi legjobbja.

Címkék: Bryn Terfel Kaláka Nemzeti Filharmonikusok Mahler Jonas Kaufmann Maisky Cantemus

Szólj hozzá!

Már írtam hogy Dés, ha nem Magyarországon születik, világsztár lenne. Tavaly szilveszterkor posztoltam a coppeliara a Szép mesék, rossz meséket, ami aktuálisabb, mint tavaly volt. Grecsó szövege zseniális. Már én is minden csendből értek. Talán a szavak is csak központozások a csendek között. A beszélgetések hosszabb központozások. Illúziók. De ami marad, az a csend. 

Címkék: Dés Grecsó Krisztián

Szólj hozzá!

Írhattam volna menzás brassóit is, de brassóit szeretem. A kuszkuszt nem. Ilyen Alagna legújabb Caruso lemeze. Mindent belapátolt, ami maradék volt. Öblöget, csúsznak a magasságok, az egésznek van egy Dáridó hangulata. Szegény Caruso! Biztos forog a sírjában.

Címkék: Alagna Caruso

Szólj hozzá!

Nincs kedvem írni. Egész nyáron próbáltam rávenni magam, hogy írjak valamit a Zeffirelli -féle Traviataról, amiben Theresa Stratas utolérhetetlen, pedig nem is szeretem Zeffirellit. De ez a film jó. Stratas arca pedig verhetetlen. Aztán Stratas Kurt Weill lemezéről. Ami tökéletes ellentéte a Traviatanak: egy utcagyerek. Weillről jutott eszembe Ute Lemper, végighallgattam az összes Lemper lemezt a Spotify-on, és kénytelen vagyok megállapítani, hogy Ute Lemper bármilyen műfajban zseniális, bármilyen nyelven kiváló, de nem tett jót neki Amerika. Megjelent valami las vegas-i csillogás a karcos stílusán.
Akartam még írni Renato Bruson kiváló Donizetti lemezéről, de ehhez sincs kedvem. Elfáradtam abban, hogy magamnak írok. Hallgassátok meg!

 

Címkék: Zeffirelli Traviata Theresa Stratas Ute Lemper Renato Bruson Kurt Veil

Szólj hozzá!

Nem hagyott békén ez az Olcsó könyvtáros Ady kötet. Előbányásztam, és rá kellett jönnöm, hogy én nem a Sem utódjá-val kezdtem Adyt. A lassan elporladó kötet a Bujdosó kuruc rigmusánál nyílt ki. Egy hetedikes szavalóversenyen indultam vele, gyalázatos eredménnyel. Semmit nem értettem a versből, de azt éreztem, hogy valami fontos.  Össze - vissza intonáltam, énekeltem, nem csoda, hogy a zsűri piszkosul lehúzott. Valószínűleg itt ért véget, illetve itt nem kezdődött el az előadóművészi karrierem. Mindenki örömére.
Cserébe viszont É., aki akkor már nyolcadikos volt - tehát mindent tudott -, megnyerte, tényleg értette, hogy miről szaval. Én meg rájöttem, hogy jobban tudok  verset olvasni, mint mondani. Az ember ismerje fel saját korlátait. Vajon mi lehet É-vel? Remélem kiváló magyartanár lett belőle. 

Szólj hozzá!

Mostanság több időt töltök különböző kórházakban és orvosi rendelőkben mint szeretném.  Nem kedvez a művészi élményeknek. Tegnap is hosszabb időt ücsörögtem egy váróteremben, mellettem egy gimnazista lány várt kezelésre, és a várakozást olvasással töltötte. Előttem szólították, megkért, hogy vigyázzak a könyvére. Újságpapírba volt csomagolva, fogalmam sem volt mit olvas.  Egy óvatlan mozdulat miatt a könyv leesett a földre, és a legtöbbet olvasott oldalon kinyílt. Ady válogatott művei voltak, Olcsó könyvtár sorozat a '70-es évekből. Nekem is van ugyanilyen példányom. Sárgás lapok, ismerős régipapír szag. Ahol kinyílt: Sem utódja, sem boldog őse... Alá volt húzva benne a harmadik versszak:

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.    

Arra gondoltam, hogy  minden gimnazista ezzel a versszakkal kezdi Adyt. Mindenkinek elemi igénye, hogy ne csak nézzék, hanem  lássák is, azt lássák, aki valójában. Lényegében erről szólnak a szerelemek, a barátságok, a szoros kapcsolatok. Hogy vannak olyan kapcsolatok, amikor aki közel áll hozzánk, tényleg lát minket. Idilli és intim állapot.

De Ady nem gondolta tovább. Hogy mi van akkor, ha aki látott, már nem akar tovább látni. Ilyenkor óhatatlanul az marad meg, hogy nem voltunk elég szépek, okosak, jók, kedvesek, tisztességesek, önzetlenek, bűbájosak stb., ...  nem voltunk elegek ahhoz, hogy továbbra is látni akarjanak bennünket. Erről nem szól a vers. Erről a drámák szólnak.

Címkék: Ady Endre

Szólj hozzá!

 Egy csomó koncerten voltam, amiről nem írtam, mert nem tetszett. Azóta is azon gondolkodom, hogy tényleg ennyire rosszak voltak,vagy velem van a baj.  Mindig le akartam írni,  hogy mi idegesített, de ha őszinte akarok lenni, akkor minden. Ezt meg  csak magamon kérhetem számon, nem a művészeken. Ettől függetlenül Olga Peretyatko  iszonyúan  kiakasztott a modorosságával és korlátozott hangi képességeivel, amihez viszont legalább akkora  ambíció járul, mint amenyire szép a csaj. Mert tényleg szép, meg dekoratív is, és ha fele annyira tudna énekelni, mint amennyire szép,  sokra vinné, de mivel a médiamarketing a vizualitásra  épül, jó esélye van, hogy ezek nélkül is sokra vigye. Csak ne kelljen meghallgatnom. 

Aztán ott volt Midori, akiről az a legrosszabb, hogy már másnap semmi nem jutott eszembe. És azóta sem. Színtelen, szagtalan, és halálosan unalmas volt. Elmentem a Callejara, erről meg csak evegy- avagyolni tudnék. Egyrészt rosszabb volt mint vártam,másrészt voltak jó pillanatai. Szóval feledhető.  A múlt héten  A kármeliták beszélgetéseit hagytam ott, pedig nagyon vártam. Erre nem tudnám azt írni, hogy egyértelműen rossz volt, sőt valószínűleg jó volt (Karita Mattila  egyenesen szenzációs), de  a többiekre nem tudtam ráhangolódni. Úgyhogy itt biztos én vagyok a hunyó. 

Ehhez képest  egyszer csak dallamtapadásom lett, és valamiért előjött  Ruttkai Éva és Darvas Iván közös dala a Miért jó a jónapot?, és napokig nem tudtam tőle szabadulni.  Fogalmam sincs mitől került elő, évek óta nem hallottam, nem is gondoltam rá. A végén, hogy megszabaduljak tőle, előkerestem a youtube-on és a a spotify-on elérhető összes Ruttkai és Darvas számot, és most meg napok óta azokat hallgatom. Most az Interjútól van dallamtapadásom.

Címkék: Darvas Iván Ruttkai Éva Midori Olga Peretyatko Calleja Joseph

Szólj hozzá!

Gyerekkoromban a Mesebolt volt az első verseskönyvem. Mai napig megvan,  ha a télre gondolok, ma is azok a rajzok ugranak be, amiket ott láttam. Van Bősze Ádámnak egy kiváló műsora a Bartókon Varázsbolt címmel, ami hasonlít a Meseboltra. Ő ugyan a Harry Potterhez hasonlítja a műsort, de  (vessetek a mókusok elé!)  nekem a Harry Potter semmit nem mond, becsülettel megpróbálkoztam vele, de semmi. Egy horror-lektűr, amiből egy óra múlva semmi nem maradt meg. (Most lehet, hogy elvesztettem a két olvasóm egyikét, ha nem mind a kettőt. Bocsánat!)

Bősze Ádámot az isten is népnevelésre teremtette. A műsor, ami letölthető podcastként is, minden vasárnap fél órában  valamilyen zenéhez kapcsolódó tárgyat, eseményt, jelenséget jár körbe érdekesen, informatívan és szórakoztatóan. Eddig szó volt a vonóshangszerek  "lelkéről" (az a kis fadarab, ami a rezgést közvetíti a hegedűk , brácsák, csellók, nagybőgők testén belül, a zene által kiváltott libabőrözésről, a karmesteri pálcáról, és a tapsról. Amit fél órában szórakoztatóan el lehet mondani,  azt megteszi. Nem tolakszik, nem tudálékos, cserébe viszont az az érzése a hallgatónak, hogy ül Bősze Ádámmal egy kávé mellett, és csevegnek. Az egész műsor egy ilyen "jut eszembe!" érzés. Mint ez a blog: A propos! Taps!

Ritkán hallgatok podcastot,  de ez kifejezetten jó, hogy ebben a formában is elérhető. Mert nem biztos, hogy vasárnap 11-kor épp a Varázsboltba mennék (pl. mert főznöm kell  vagy dolgozom), de bármikor meghallgatható. Ma pl. a tapsot hallgattam, és mélyen egytértettem azzal, hogy nem muszáj illemből tapsolni. Mostanában egyre inkább így érzem. Sokszor fordult elő velem a MÜPA-ban, hogy a mellettem ülők rosszallóan, már-már megvetően néztek rám, amikor nem tapsoltam vagy "nem eléggé" tapsoltam egy-egy produkció hallatán. Egyszerűen mert nem volt jó. Nem tetszett. Ma már meg merem engedni magamnak azt a luxust, hogy ne tapsoljak, ha nem tetszik. Sőt, ma már egyre gyakrabban hagyom ott az előadást, ha nem tetszik. Mert az én időm drága, és a lelkem is. Azért megyek oda, hogy feltöltődjek, és ha nem, ha frusztrált leszek, akkor legalább az időm egy részét kapjam vissza, ha már az élmény és a pénz odaveszett. Ezért sokan bunkónak tartanak, de nem érdekel. Szóval megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül.

Hallgassatok Varázsboltot, ha   egy kellemes és tartalmas félórára vágytok! Bősze Ádámnak pedig hatalmas gratula!

Címkék: podcast Bősze Ádám Varázsbolt

Szólj hozzá!

Kicsit hülye dolog hónapokkal  egy sorozat befejezése után írni róla, de így jött ki. A tavalyi rossz passz nem tűnt el december 31-én éjfélkor,  és ahogy nézem köszöni, jól érzi magát, maradni szeretne.  Jó néhány hete lényegében  be vagyok zárva egy szobába,  és egy ideje már az időt  ágyhoz kötötten töltöm. Már annyira utálom, hogy kínomban mindent megteszek, hogy  ne zakkanjak meg. Tudtam, hogy ez lesz, ezért a Terápiát  tartalékoltam, hogy majd akkor megnézem, ha nagyon sok időt kell kitölteni anélkül, hogy a környezetemet  a sírba kergetném. Nem vagyok sorozatfüggő, egészen pontosan többnyire csak egy sorozat van amit nézek, azt is darálósan. Nincs türelmem hétről - hétre kivárni, hogy mi történik, ha megvan, egyben szoktam megnézni, két - három nap alatt. Az első évadot imádtam, a másik kettőt  nem láttam eddig, de hát most ugye. Három nap alatt daráltam le a két évadot, és ugyan most is le vagyok nyűgözve, de boldognak, sőt feldobottnak se nagyon mondanám magam. Bár sok vitám van a pszichiáter ismerőseimmel, akik szakmai szempontból nézik  és számtalan kivetni valót látnak benne, én csak néző vagyok, és továbbra is az a véleményem, hogy ez a sorozat iszonyú jó, elsősorban azért, mert szinte minden élethelyzetén, mondatán órákig lehet gondolkodni. Minden helyzet, minden mondat szíven üt. Akkor is, ha magamra ismerek, akkor is, ha nem.  Nem szájbarágós és néha közhelyes, de a közhelyeknek megvan a maguk igazsága.  Idézhetnék dögivel, de tessék megnézni!  Mégis van egy mondat, amin sokat gondolkodom, mert talán válasz arra, amivel egész életemben küzdöttem, és hónapok óta intenzíven foglalkoztat. Az elengedésről szól. Valahol azt mondja Dargay, hogy az elengedésben nem az legrosszabb, hogy szem elől tévesztjük a másikat,  hanem az, hogy visszavonhatatlanul  véget ér egy beszélgetés. És ez igaz. Mert azt el lehet fogadni, hogy a másik máshol van, mást akar, másként éli az életét, esetleg már nem is él.  Racionális. De azok a beszélgetések rohadtul tudnak hiányozni! Ez nem múlik el. Hogy ha történik valami, arra gondolsz, hogy mit szólna hozzá? És nem szól hozzá semmit, mert nem tud vagy nem akar reagálni, vagy ami a legrosszabb: mert már nem érdekli. Na ez a legpocsékabb az egészben. Hogy nem csereszabatosak a beszélgetések. Nem lehet leakasztani egy másik embert, akiben megbízol. Mert az ajtók bezárulnak, és nem nyílnak ki, mint a metrón. Nem is akarod  már kinyitni. Mert félsz és nincs is értelme.  Kisherceg-szindróma? Biztos.  
Minden szereplő magányos  és/vagy kiszolgáltatott,  intimitási, elengedési problémái vannak, kiégéssel küzd vagy áldozat, bántják vagy bánt, és olyan terheket cipel, amit senkinek nem lenne szabad cipelnie. Gyászol vagy képtelen rá, ő maga vagy valamelyik szerette haldoklik, és ezzel nem lehet szembenézni. A másik legjobb dolog ebben a sorozatban, hogy szinte minden szereplő zseniális! Engem egyedül Marozsán Erika figurája idegesített, de ettől még ő is jó színésznő, csak irritálnak a problémái.   A nagyvadak mellett ott vannak a fiatalok, akik olyan tehetségesek, mint a  Nap! Sztarenki Dóra, Kurta Niké, Surányi Áron, Vilmányi Benett elképesztő, kirobbanó tehetségek! Vagy  a nagyvadak közül Czintos József az erdélyi tanár figurája. Hihetetlen jó színész, de nekem a sztorija túl volt írva. Nem kellett volna ezt a furfangos székely figurát erőltetni. Elég vaskos volt a drámája anélkül is.
De ez az egész nem működött volna Mácsai Pál nélkül. Aki szerintem a világ egyik legjobb színésze. A várszínházi János király Pembroke-ja óta  a kedvencem. Minden az arcára van írva. A kétségek, a gondok, a tévedések, vágyak, remények, bánatok, félelmek.  Amikkel küzd becsülettel. A három évad egyre komorabb, és nincs happy end. Ahogy az életben sem.  De kár hogy vége! Ahogy az életben is. 

Címkék: film Terápia Mácsai Pál

Szólj hozzá!

Tegnap volt a MÜPA-ban Verdi: A két Foscari koncertszerű előadása Leo Nuccival. Egyszerűen szenzációs volt! Elmúlt 75 éves, de még mindig majd minden áriája utén tombolt a közönség. Nem csak a rutinja miatt, de minden hangja látszott. Mert a hangjával játszik. Minden helyén volt.
Én sosem hallottam korábban a Foscarit, de ez egy nagyon jó opera. Nem értem miért nem játsszák! Annyira Verdi, hogy Verdibb nem nem lehetne. Minden áriája sodró, a kvintettjei, sextettjei pedig lenyűgözőek. Nem csak Nucci volt tegnap kiváló, hanem a Lucreziát éneklő  Guanqun Yu is. Fantasztikus hangja van, és fantasztikus előadó. Na és fantsztikusan néz ki. A tegnapi vörös estélyi pazar volt azzazl a trükkös ujjmegoldással. De ezt valószínűleg kevesen értékelték a teremben, annyira csodás volt a hangja. És még koncerten is játszott,  minden porcikája énekelt. Jó volt Ivan Magrí és Sebestyén Miklós is. Utóbbinak sokkal többet kellene szerepelni itthon! De miért tenné, ha a MET-ben szerepelhet?   Kiváló volt a Müncheni Rádió Zenekara és Bajor Rádió Énekkara is. Vajon mikor hallunk hasonlót a Magyar Állami Operaháztól?
Vegyetek Foscari cd-t (míg van), és hallgassatok Foscarit. Mert megéri, mert megérdemli, hogy ne felejtsük el.

Címkék: Verdi Leo Nucci Sebestyén Miklós A két Foscari Guanqun Yu Ivan Magrí

Szólj hozzá!

Istenem milyen igaza van! Végre valaki kimondta! Teljesen egyetértek. Tarantino egy óriási blöff, egy lufi. Eddig kissé bizonytalanul és félve mertem kimondani, mert a sokan istenként tisztelik, pedig sem nem isten, sem nem király. Vagy ha  király, hát akkor meztelen. De ha Morricone mondja, talán elhiszik. Azért dolgozott már egy- két Tarantinonál nagyobb rendezővel.

Címkék: Tarantino Morricone Ennio

Szólj hozzá!


Úgy esett, hogy az elmúlt két hétben volt két jó zenei élményem, és mindkettő Saint-Saëns-hoz kötődött. (Meg egy rossz, de azért Puccini a felelős.)


Két hete volt a MET-ből a Sámson és Delila. Sosem hallottam korábban, cserébe viszont jó kis előítélettel ültem be, mert az igazi operarajongó ugye csak olasz operát hallgat (a sznob meg csak Wagnert, vagy mostanában csakis és kizárólag régizenét, mert az az igazi), és a francia nagyopera az ugye tele van gloire-ral, meg túlzással, de adjunk neki egy esélyt. Aztán megint úgy jártam, hogy tükör előtt kellett bevallanom magamnak, hogy az én koromban jó lenne már felhagyni az előítéletekkel, pláne, ha többször kényszerülök önkritikára. Szóval az a helyzet, hogy Saint-Saëns tud operát írni. Áradó zene, szép áriák, és ezt hozta is a MET. Alagana sokkal jobb Sámson, mint Radames, és Garanca is jó volt, bár a féltékenységből van mit tanulnia. Kórusban iszonyú erős darab, és egyszerűen szép. Annyira, hogy azóta többször meghallgattam, vettem is egy lemezt Domingóval és Obrazcovával, szóval itt tévedtem. Még akkor is ez a véleményem, ha az ismerőseim közül többen hazamentek a második felvonás után, mert nem bírták.


Én szombaton Puccini A nyugat lányáról távoztam az első felvonás után. Pedig Kaufmann énekelt, és Puccini mégiscsak olasz, de egyszerűen nekem minden sok volt az első felvonás alatt.  Most jut eszembe, hogy tavaly a Manont is otthagytam.  Lehet, hogy Puccinivel van bajom. Ha ma élne, valószínűleg ő írná a Star Wars zenéjét. Már egyszer elmélkedtem arról, hogy mit gondol Puccini azokról, akiket nem ismer, hát ez volt a bajom ezzel a darabbal és a rendezéssel is. Aki már látott életében egy rendes westernt is, az vagy szétröhögi magát Gianfranco Del Monaco rendezésén vagy dührohamot kap. Én az utóbbit kaptam.


Cserébe viszont tegnap este megint nagyon jó élmény volt a Zeneakadémián a Medikus Zenekar koncertje. Tavaly hatalmas rácsodálkozás volt, és most is jó volt ott lenni. Liszt Les Péludes-jével indítottak, amivel nem nagyon lehet nagyot tévedni, kicsit, mintha izgultak volna, de tökéletes ráhangolás. Aztán jött Richard Strauss Négy utolsó éneke Kristóf Rékával. Beugró volt, és köszönet érte!  Tavaly nem voltam teljesen meggyőzve a Virtuózokban, de ez leginkább annak köszönhető, hogy a Szomorú vasárnappal a világból ki lehet kergetni, mert szerintem ez a sírva vigadós magyar köldöknézés himnusza. Most kiváló volt, bár az első hangoknál azt hittem nem lesz elég levegője, de nagyon is volt. A Beim Schlafengehen-nél végig borzongtam, nálam ez az abszolút tetszés jele.
A szünet után jött Saint-Saëns 3. (c-moll) szimfóniája Fassang Lászlóval. És itt most kéretik nem félreérteni ami most jön, mert tényleg az elismerés jön. Ez nagyon nehéz és gyönyörű mű. Azért is, mert borzasztó könnyű elrontani, ha az orgona ráül a zenekarra, és Fassang László hihetetlen érzékkel és finomsággal „alájátszott” a zenekarnak. Nem volt hibátlan, voltak tempótévesztések, lemaradások, de ezzel együtt is nagyon szép volt. Különösen a lassú részben többször megkönnyeztem. Amitől a végén mégis nem csak a mosolygás, hanem a nevetéstől könnyezés maradt meg, az az, hogy a finálé fő motívuma nálunk a családban nem Saint-Saëns-hoz kötődik, hanem profán módon a Babe című bűbájos gyerekfilmhez. Aki látta Babe-et, azt tudja, hogy ez a film ikonikus kísérőzenéje áthangszerelve. (Külön posztot érdemlenének a zenei szerkesztők, akiknek hihetetlen nagy szerepük van a zenei nevelésben. Vannak a filmekben nagy zenei találkozások: nekem például már mindig Meryl Streep és Robert Redford arca jelenik meg, ha Mozart A-dúr klarinétversenyét hallom, ez volt a Távol Afrikától egyik leglíraibb jelenete.)  Mellettem ült a gyerekem, aki nem vájtfülű koncertlátogató, de mikor meghallotta a fő motívumot, rám nézett, és azonnal ráismert. Mivel mi úgy vagyunk a Babe-bel, mint az átlag magyar a Macskafogóval („Hogy van a kedves felesége Safranek? -Köszönöm uram, már egy éve Önnel él!”), nálunk a minőségi munka és a kiváló teljesítmény elismerése mindig a Babe utolsó mondata: „Jól van malac!” Egyszerre szakadt ki belőlünk: Jól van malac!  Ezt csak szeretettel, tisztelettel és ellágyulva szabad mondani. Máshogy nem működik. Úgyhogy szívem szerint minden zenész kottájára odarajzoltam volna egy kismalacot kabalafigurának, Dubóczky Gergelynek meg kettőt.  (Remélem nem sértődik meg senki a zenekarból, de miért ne lehetne kabalaállata egy zenekarnak, ha egy futballcsapatnak lehet? Annál is inkább, mert a koncert elején állatfigurákkal sorsoltak ki három férfi kvarcórát a szponzorok, és ezen kicsit felhúztam magam: miért pont férfi kvarcóra? Ezzel az erővel három pár 46-os férficipőt is kisorsolhattak volna, különös bája volt, hogy az egyiket az előttem ülő hölgy nyerte. Személyes tapasztalatom szerint sokkal több nő jár koncertre, mint férfi. Biztos nem akartak a gender studies bűnébe esni.) Szóval bár nekem úgy tűnt, hogy most kicsit nyomasztotta zenekart a tavalyi siker, szerintem most is kiválóak voltak.  Máskor nem hallom őket, már várom a jövő évi fellépést, és addig is malacuk legyen!

Címkék: Fassang László Saint-Saëns Dubóczky Gergely Alagna Medikus Zenekar Garanca Kristóf Réka

Szólj hozzá!

Azt hittem már nem énekel. Talán már nem is él. Aztán kiderült, hogy nem csak hogy él, hanem új lemeze jelent meg: Wouldn't It Be Great.  Pedig dehogy nem jó!  Nagyon is jó! Loretta Lynnről van szó. Aki szerintem a legnagyobb country énekesek egyike. 83 éves és új lemezzel jött ki. Nem olyan a hangja mint a fénykorában, de  még most is jobb, mint a jelenleg sztárolt énekesek.
Nem is a hangja a legjobb, hanem az előadásmódja. Az életéről készült film címe: A szénbányász lánya.  Sissy Spacek játszotta. Kinek adatik meg, hogy a saját életéről szóló film Oscart kapjon, és részt vegyen az átadóján? Vagány csaj, pedig  az élete nem volt fáklyás menet. Ritkán szoktam countryt hallgatni. De ha igen, akkor Loretta Lynnt mindig, legalább a Coal Miner's Daughter-t. Ez az szám is ott van a lemezen újra felénekelve, mindenki meghallgathatja, hogy nem kopott az előadás

Címkék: country Sissy Spacek Loretta Lynn

Szólj hozzá!

Kezdjük a tegnapi legrosszabb hírrel: meghalt Charles Aznavour. Azt reméltem, hogy örök életű.  Annyi arca volt, hogy azt hittem minden arcához tartozik egy nagyon - nagyon hosszú élet. És mégsem. Elment a francia sanzon legnagyobbja.  Csak Edith Piaffal mérhető.

Aztán tegnap elmentem a MÜPA-ba a 3 tenorra. Már a bérletvásárlásnál is voltak fenntartásaim, de Jaroussky miatt vettem meg a bérletet, amire  aztán egy hülye betegség miatt nem tudtam elmenni. Ok, legyen akkor a 3 tenor, pedig igazából a 3 tenor műfajtól ráz a hideg. Egyszer 1990-ben nagy ötlet volt, de már másodszor sem lett volna szabad összeállni Domingónak, Carrerasnak és Pavarottinak. Onnantól ugyanis csak a saját emlékművüket építgették. De még ezt is meg lehet bocsátani nekik, mert ők Domingó, Carreras és Pavarotti voltak. Csakogy az 1990-es években rájöttek a lemezkiadók, hogy stylistok által  megcsinált fiúcsapatokkal mekkorát lehet kaszálni, és ez átszirvárgott a komoly zenébe is. A fenébe is! Ne azért legyen három tenor a színpadon, mert az meseszám, hanem azért, mert van mondanivalójuk! Hát tegnap nem volt. Végig az volt az érzésem, hogy azért jött ez a műsor a bérletbe, mert nem tudtak húzónevet  szerződtetni, és ezzel az öreglányokat be lehet vonzani a nézőtérre. Pedig külön - külön valószínűleg elhallgatnám az énekeseket, de tegnap alig vártam, hogy vége legyen.

Kezdjük a sztár lehet kategóriával: az amerikai René Barbera szerencsés alkat, a hangja alapján a mindig hiányzó Verdi és Donizetti tenor, rutinos előadó,  tud bánni a közönséggel, és ha kiereszti a hangját, feljebb kell húzni a  canopit a MÜPÁ-ban. Oda is volt érte mindeki, többször visszatapsolták, de igazából semmit nem kockáztatott,  becsületes mestermunka volt. Abból is  az elismerésre méltó.
Az orosz Maxim Mironov nekem jobban tetszett, leginkább Flórezhez hasonlító alkat, nagyon hajlékony hanggal, de Verdi mellett egyszerűen nem tud nagyot énekelni, mindig a második lesz. Pedig nagyon jó volt. Beugró volt a cseh Michael Lehotsky, aki úgy énekelt, mint egy dühös mókus. Nekem nem jött be sem a hangszíne, sem a hangképzése, sem az előadása. De beugrott, gratula érte.
A közönség a végén állva tombolt, én meg nem értettem, hogy miért. Ugyanazt hallottuk?  De az is lehet, hogy csak nekem volt iszonyú pocsék napom. Kár, mert tegnap volt a zene világnapja, jól is elsülhetett volna.

Címkék: Aznavour René Barbera Maxim Mironov Michael Lehotsky

Szólj hozzá!

Most fejeztem be, de máris hiányzik. Megjelentek Umberto Eco maradék gyufalevelei, (Pape  Satan -  Hírek egy folyékony világból, Európa Könyvkiadó Budapest, 2018) és valószínűleg ezzel elfogyott, amit hátrahagyott. Elképesztő ez a könyv is. Nem mond semmi eget rengetőt, de mégis minden kis szösszenet hihetetlenül tanulságos, szórakoztató és időnként lenyűgöző. Nem dicsekednék azzal, hogy ugyanazt mondja, amit én is gondolok a világról, mert egyrészt sokkal többet tud a világról, mint én, másrészt ha ugyanazt is gondoljuk, Ő sokkal szellemesebben, könnyedebben, szórakoztatóbban írja le. De azért igencsak jó érzés lapról-lapra felismerni, hogy de hát basszus!, nekem is ugyanaz a véleményem a közösségi médiáról, a populizmusról vagy a  könyvek sorsáról. Ugyanazt hisszük, látjuk, véljük, gondoljuk stb. az emberi hülyeségről,  az összeesküvéselméletekről,  a valóság showkról,  Berlusconiról (istenem! elolvasva a Berlusconiról írt számtalan  vitriolos, de tűpontos szúrását, kétségbeejtő, hogy mit tanult  a mai magyar populizmus az olasz médiapopulizmustól!), a generációs különbségekről, a televízióról,  a méltán híres és méltán elfeledett remekművekről stb. Imádom  Ecot, mert benne még megvolt  a józan ész is, nem csak a páratlan klasszikus műveltség. De fog hiányozni ebből a világból! Nem csak nekem, hanem a világnak lenne óriási szüksége arra a józanságra, ami benne  megvolt. (Akárcsak Esterházyban, bármit is mondanak, írnak manapság a hivatásos hülyék, a sudribunkó percemberkék.)

Címkék: könyv Umberto Eco

Szólj hozzá!

Teljesen véletlenül ért ma a napi jóság. Rámentem a Semmelweis Medikus Zenekar honlapjára (nem véletlenül mentem rá, direkt kerestem, hogy milyen programjuk lesz), és ott láttam, hogy átvették a Joshua Bell esete a Medikus zenekarral c.  posztomat. Ez nagyon jól esett, mert bár semmi közöm a Medikus Zenakarhoz, és csupán  "a zenerajongó" vagyok, de örültem neki, hogy rátaláltak.  Egyrészt azért, mert így hozzájuk is eljutott, hogy mekkora örömet szereztek, másrészt meg így talán mégsem csak magamnak írom az agymenéseimet.

De ami a legfontosabb: a következő jótékonysági koncert a Zeneakadémián október 29-én lesz, minél többen legyetek ott! Azért mert biztos  ez is jó lesz, azért mert a zenekar munka és tanulás mellett iszonyú energiát öl abba, hogy örömet okozzon a hallgatóságnak, azért mert jó célra megy a pénz, és azért mert én kérem!  Én biztos, hogy ott leszek.

(Ps: Nem vagyok hivatásos promotáló, magánszorgalomból csinálom. Jegyek egyelőre még nem kaphatók, de remélem mielőbb megjelenik az ikon a Zeneakadémia honlapján.)

Címkék: Zeneakadémia Medikus Zenekar

Szólj hozzá!

Már eleve szorongva ültem be a Mamma mia 2-re,  de azt mondogattam magamnak, hogy az egytől is tartottam, és lám mennyire bejött. Hát ez nem! Végig azon gondolkodtam, hogy miért kellett ezt megcsinálni? Persze tudom, a bejövő pénz miatt, de ez nekem nagyon nem tetszett. Azt is tudom, hogy nem egy Strindberg darabra ültem be, de forgatókönyv nélkül még az Abba dalokra sem lehet musicalt építeni. Az első rész egy orbitális blöff volt, azon röhögtem, hogy a szereplők magukon röhögtek. Ráadásul zseniális színészek, így minden megmozdulásuk meghökkentő és hihetetlenül mulatságos volt. A dalok meg amúgy is az agyamban vannak (nálam nagyobb ABBA rajongót nem nagyon lehetett kamasz koromban találni, ami nagy szó, mert még lemezjátszónk sem volt), bármilyen bugyuta történetet  rá tudtam húzni. Az első végén úgy álltam fel, hogy csupa öröm volt körülöttem, most meg csak szomorú voltam.  De a második részben nincs történet, nincs forgatókönyv, és a jó színészek igazán nem játszanak, akik játszanak, nos, ők meg nem feltétlenül jók. Persze ez is igazságtalan, mert Lily James nagyon jó színész, és gyönyörű mosolya van,  de nincs megírva a szerepe, a fiatal pasik, meg hát.... Egyedül a fiatal Billt játszó színész volt jó, a másik kettő erősen feledhető. Az első rész merő önirónia, sőt öngúny, itt ebből semmi nincs. Másodszor a blöffhatás sem működik. A tömegjelenetek még mindig elég jól hatnak,  de az egész olyan vértelen, hogy inkább szomorú ez a film, mint jó. Ez már nem guilty pleasure, hanem szomorú gigagiccs. Pedig magában Christine Baranski elvinné a filmet, de rá abszolút nem építettek. Cher pedig mint mindig, most is  sok volt. Kár, mert  nem csak a film 2 óráját rontották el, hanem az egész napomat. Mert ha nem tudunk röhögni azon, hogy mennyire kínos volt a '70-es évek vége, akkor csak szánalmasan szomorú az egész.

Címkék: film Abba Mamma mia 2.

Szólj hozzá!