HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) abba (1) Abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Ady Endre (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) alagna (5) Alagna (1) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) anyegin (3) Anyegin (1) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) aznavour (2) Aznavour (1) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) beczala (2) Beczala (2) beethoven (5) Beethoven (2) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) brahms (2) Brahms (1) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) csajkovszkij (2) Csajkovszkij (3) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) Delpy (1) delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) Furlanetto (2) furlanetto (6) garanca (2) Garanca (1) gardiner (1) Gardiner (2) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kurt Veil (1) kwiecien (3) Kwiecien (2) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) Linklater (1) linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) Mariza (1) mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) Mendelssohn (1) mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) Mozart (2) mozart (3) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) netrebko (7) Netrebko (3) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) Otello (2) otello (1) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) Parasztbecsület (1) parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) Renato Bruson (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) rigoletto (4) Rigoletto (1) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) terfel (8) Terfel (1) thais (1) Theresa Stratas (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) Traviata (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) Ute Lemper (1) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) Verdi (5) verdi (8) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) Wagner (3) wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) Zeffirelli (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter


A múlt héten Bécsben a Don Carlosban  Hvorosztovszkij és Furlanetto megmutatta, hogy milyen az, amikor két olyan egyéniség énekel, aki mellett senki nem rúg labdába. Most ne beszéljünk arról, hogy a meghirdetetthez képest   nem énekelt se Vargas, se Anja Harteros. Ezt már  a Faustban is eljátszották, akkor Netrebkoval adták el az előadást, és lemondta.   De ha énekeltek is volna, emellett a két ember mellett nem lett volna súlyuk. Mert mindkettő akkora formátum, hogy  észre se vettük volna, ha senki más nincs a színpadon. Minden belépőjük lélegzetelállító volt, minden hang   fantasztikus. Egyetlen probléma, hogy a modenai változatot adták, ami egy felvonással rövidebb,  de kiváló előadás volt.

Címkék: Verdi Don Carlos hvorosztovszkij furlanetto

Szólj hozzá!

Tegnap megnéztem az Anyegin 2007-es salzburgi felvételét. Hát ez tipikus példája annak, amikor van is ötlet, meg jók is az énekesek, de az egész mégsem jó. Tatjanat Anna Samuil énekelte, Anyegint Peter Mattei, Gremin Furlanetto volt.  Csakhogy a rendezés volt felemás. A hatvanas évek feelingje, de csak félig, mert egy csomó hiba volt benne. Pedig Mattei ehhez a rendezéshez nagyon jó Anyegin. Kedvesen unott és romlott, romlottabb, mint bármely Anyegin, akit eddig láttam. De sármos, és  leginkább önmagát unja. Laza retrofeeling, feltűrt pulóver, napszemüveg, csak a rágógumi hiányzott. A hangja is elég könnyű, levegős ehhez a lazasághoz, nem kell súlyos egyéniséget formálnia. Jó kontrasztja volt Anna Samuil, a  vidéki jókislány, aki viszont a  harmadik  felvonásra igyekszik laza lenni, de nem megy neki. Furlanettot Greminként csak a hangjáról ismertem meg,  tekintve, hogy én még sosem láttam szakáll nélkül. Jól hozta az idősödő férfi utolsó fellobbanását, aki maga is tudja, hogy ez tulajdonképpen ajándék az élettől, de mindvégig attól fél, hogy meddig tarthat ez az egész.

Annak ellenére, hogy az idős Larinát  túljátszotta az énekesnő, és szerintem Jekatyerina Gubanova is sok volt Olgának, Joseph Kaiser is  Lenszkijnek, lehetett volna sokkal jobb előadás is, de a rendezői túlzások miatt csak felcsillant időnként. A  kezdés öteletes, Anyegin egy mozgó vonatban ül magában roskadva és emlékezik. Aztán el is romlik az egész, mert  nem volt funkciója Larina túljátszott színpadi mozgásának, azt meg végképp túlzásnak tartottam, hogy miért kell koncentrációs táborra hajazó nyíltszíni kopaszra nyírást rendezni a kóruson. Hasonlóképpen túl volt rendezve a báli jelenet is. A hatvanas években nem rángatóztak tvisztet imitálva  az orosz vidéken.  A zárójelenetet is inkább a szexuális forradalom ihlette, mint az orosz rögvalóság. Tatjana kombinéban, Anyegin lerohanja, időnként birkóznak a földön, szóval kevesebb sokkal több lett volna. De az elsőfelvonásbeli kertjelenetben egyszerre volt vonzó és idegesítő Anyegin, ami igen jó színészt kíván. Mattei az.

Már nagyon várom, hogy megjöjjön a MET-es Anyegin DVD, amit több hónapja rendeltem meg, de csak nem akar megérkezni. Az lesz az igazi. Érzem.

Címkék: kaiser anyegin mattei furlanetto gubanova samuil

Szólj hozzá!

Megint csak azzal kezdhetem, hogy igen, sőt IGEN! Bár illetlenségnek számít a nagybetűk eltúlzott használata, talán megbocsátható jelen helyzetben. Tegnap nem csalódtam, sőt, valami egészen újat tudtam meg Hvorosztovszkijról és Simon Boccanegráról is.  Lehetnék persze tárgyszerű is, de ez a poszt nem erről fog szólni. Úgy mentem  el az előadásra, hogy volt rizikója, mert mi van, ha első számú kedvencem nem azt nyújtja, amit várok, de nem  csalódtam. Annak ellenére, hogy ha összehasonlítom a két héttel ezelőtti MET-es Ernanival, akkor határozottan érezhető volt a hangján, hogy valami nyavalyával küzd.  Nem a hangszínén, hanem a hangerősségén. Ezt egyébként be is jelentették a szünetben, de nem ez volt a döntő az előadást illetően. Ez legfeljebb ott tűnt fel, amikor Boccanegra Amelia és Adorno együtt énekelnek, mert máskor dominált Hvorosztovszkij, most nem.

Ami más volt a korábbi alakításokhoz képest, az a megtört öregember bölcsessége és végtelen magánya a színpadon. Boccanegrát rendszerint úgy szokták játszani (már ha szokták egyáltalán, mert nem túl sűrűn játszott darab), hogy a kalóz megjavul a darab végére. Hvorosztovszkijnál nem kell megjavulnia, mert eredetileg sem rossz ember. Sajnos nem láttam a tavalyi MET-es Boccanegrát vele, de sejtésem szerint ott sem lehetett rossz ember. Hvorosztovszkijnál Boccanegra Maria elvesztése után maga is elveszett. Néhány hete van egy poszt a piszkozataim között, ami Domingo Boccanegrájáról szól. Nem tettem közzé, mert mindig úgy éreztem, hogy valami hiányzik belőle, nem igazán tudtam megmagyarázni, hogy miért akar Domingo Boccanegrát énekelni, és miért vállalta el anno 2009-ben a Rigolettot a mantovai élő közvetítésben. Azt  volt a véleményem, hogy nem kellene bariton szerepeket énekelnie,  nem kellene lerombolnia a mítoszt. Tegnap Hvorosztovszkij értette meg velem, hogy Domingo miért is akart Boccanegra lenni. Mert valószínűleg Boccanegra az egyik leghálásabb és legnehezebb drámai szerep az operairodalomban, és Domingo ezt el akarta játszani. (A Rigolettoban egyébként jobb volt, de ott is a dráma miatt akarhatta.)  Elismerve, hogy Domingo valószínűleg a  valaha élt tenorok egyik legnagyobbika, Boccanegraként nekem nem tetszett, mert nagyon "könnyű" a hangja ehhez a szerephez. Nem így Hvorsztovszkijé. Ahogy öregszik, úgy sötétedik a hangja, és az egész személyisége is súlyosabb. Eddig Rodrigot leszámítva nem nagyon láttuk- hallottuk abszolút pozitív hősnek, a bariton is predesztinálja az intrikus, gonosz (Luna), vagy legalábbis nem makulátlan szerepekre (Anyegin, Carlos, Rigoletto).

A tegnapi Boccanegra mélységesen egyedül érezte magát, mert hiába talált rá Ameliara, érezte, hogy ez már túl késő. Végig ott lebegett felette az elveszett paradicsom iránti vágy. Gyönyörűen énekelt az I. felvonásbeli Boccanegra -Amelia kettősben, nem rajta múlott hanem Poplavszkajan, hogy nem ez a jelenet volt az előadás  csúcspontja. Dózseként is magányos, egész élete politikai küzdelmekben telt és  ebben edződött. A második felvonásban a tanácsjelenetre azt szokták mondani, hogy Boccanegra olyan, mint Macchiavelli. Pedig nem, ha van valaki, akire Hvorosztovszkij Boccanegraja hasonlít, az Mazarin. De Mazarinnel ellentét-ben nem élvezi a "Mazarinséget". Nyugalomra és családra vágyik. Az első pillanttól tudta, és el is hittem neki, hogy tudja, hogy Paolo a bűnös, és azt is tudta, hogy Paolo egy olyan csapdába sétál, amiről fogalma sincs.   Hvorosztovszkij nagysága igazán a zárójelenetben mutatkozott meg. Viszonylag közel ültem a színpadhoz, és  ha volt a rendezésnek hibája, akkor az volt, hogy szinte az egész előadást félhomályban játszották, ezért az arcok, amelyeknek ebben a darabban óriási jelentőségük van, szinte alig látszottak. Mivel azonban én közel ültem, jól láttam, hogy mi játszódik le Boccanegra arcán. A haldokló Boccanegra méltóságát nem a királyi ősz haj adja, hanem a meghalni tudás, akkor is, ha a  későn megtalált boldogság esélye miatt élni szeretne. Hihetetlen élmény volt. Hvorosztovszkij baritonja is változik, de nem kopik. Óriási énekes.

Méltó partnere volt Furlanetto. Nem csak nagyon összeszokott páros, hanem egymásra nagyon figyelő páros. Egyik sem akarja lejátszani a másikat a színpadról. Fiesco tragédiája legalább akkora, mint Boccanegráé. Neki talán nehezebb, mert neki a tévedését is be kell ismernie. Furlanetto Fiescoja szintén magányos, csak a bosszú élteti. De a bosszú lehetőségét is elveszíti, amikor kiderül, hogy Amelia az unkokája, és Boccanegra meghal. Mi élteti majd tovább? Visszamenőleg vált értelmetlenné minden. 

Nos, Poplavszkajat most sem sikerült megszeretnem. Pedig  tényleg akartam, de nem ment. Valamivel jobb a véleményem, mint a Don Carlos Erzsébete után, de nem lesz a kedvencem, az már biztos. Fenntartom, hogy bár szép énekhang, játszani nem tud. Merev, és  a színpadi játék hiányát túlzó gesztusokkal és  fel-alá rohangálásokkal helyettesíti. Az első felvonásbeli kettősben  Hvorosztovszkijnak volt egy mozdulata, mivel megfogta Amelia kezét, és Poplavszakaja elhúzódott. Ösztönösen tette, nem szándékosan, de ezzel oda volt a kettőjük éppen megtalált intimitása. Ugyanakkor az Adornoval játszott kettősökben  nagyon szépen énekelt.  Meglepetés volt viszont az Adornot éneklő Francesco Meli. Olyan igazi, erős és mégis könnyed olasz tenor, ami annyira hiányzik a mai palettáról.

Egyszóval: igen. Igen megérte, mert élőben is olyan nagy énekes,mint amit vártam tőle. Kár, hogy nem jön Budapestre. Így kénytelen leszek én menni utána, mondjuk úgy ötszáz kilométeres sugarú körben.

Címkék: domingo meli hvorosztovszkij furlanetto poplavszkaja boccanegra

3 komment

Kezdek szorongani, hogy kicsit elgaloppíroztam magam. Mi az, hogy  kezdek? Konkrétan  frászban vagyok. Nemrég Hvorosztov-szkij hivatalos honlapján láttam, hogy ezen a héten Bécsben Boccanegrát énekel, és kacérkodtam a gondolattal, hogy meghallgatom. Nagyon drága a jegy, de egyrészt nekem minden pénzt megér, másrészt egyet fizet két és felet kap, mert Furlanetto énekli  Fiescot, és a fél: Poplavszkaja Ameliát. Bár Poplavszkajat nem különösebben kedvelem, adjunk neki még egy esélyt, hogy meggyőzzön. Hátom hete minden nap néztem a Staatsoper honlapját, de nem mertem megvenni. Végülis ma még mindig volt néhány jegy, és  interneten vettem egyet, így holnap irány Bécs, és élőben hallhatom Dmitrij Hvorosztovszkijt és Ferrucio Furlanettot! (A végén még lehet, hogy Marina Poplavszkajat is megszeretem.) A férjem döntött helyettem, mert amikor jeleztem, hogy ezt a három embert legközelebb csak a MET-ben hallhatnám együtt, akkor megjegyezte, hogy neki sokkal olcsóbb, ha Bécsbe megyek. Az aggodalmamnak van egy praktikus és egy  lélektani oka. A praktikus: egyedül megyek, mert a férjem külföldre megy, és én még soha nem voltam egyedül Bécsben kocsival. De bízzunk a GPS-ben. A lélektani, hogy vajon nem sok-e a jóból, mire fogok ezentúl várni? Nem csalódom-e? Húsz éve várok erre a pillanatra. Akárcsak Terfelnél, nagy a kockázat. Ha nem azt kapom, amit várok, akkor nagyon nagy lesz a csalódás. Mire fogok ezután várni?

Tiszta butaság, de arra jöttem rá, hogy félek megkapni, amire vágyom. Most arra kondicionálom magam, hogy fantasztikus lesz, semmi baj nem lesz az úton, és olyan élményben lesz részem, amire  nagyon régen várok. Hogy fogok ma aludni?  Most megyek meghallgatom Boccanegra és Amelia kettősét Hvorosztovszkijjal és Fleminggel Szentpétervárról. Még jó, hogy nem töröltem le a digiboxról, pedig már lassan szétesik a felvétel a sok ismétléstől.

Címkék: hvorosztovszkij furlanetto poplavszkaja boccanegra

Szólj hozzá!

Nem is Ernani, hanem inkább Marcello Giordani. Próbálkozott szegénykém, de eleve kudarcra volt ítélve. Nem csak azért, mert a többiek sokkal fajsúlyosabbak voltak a színpadon, hanem azért, mert Giordani nem Verdi-hang. Pinkertonként hallottam a Minghella-féle Pillangókisasszonyban, ott sokkal jobb volt. A vele készült interjúban utalt is rá, hogy Verdinél neki nagyon kell koncentrálnia,  de inkább úgy fogalmaznék, hogy kapaszkodnia. Az első jelenetben konkrétan hamis volt, mintha nem lett volna beénekelve.  Később valamivel jobb lett, de nem lett jó. Másrészt viszont szép volt tőle a beugrás, hiszen eredetileg ezt az előadást a néhány hónapja tragikusan fiatalon elhunyt Salvatore Licitraval tervezték, helyette énekelt Giordani. Éppen ezért nem is fair számonkérni rajta az átütő erejű szerepformálást. Keveset játsszák az Ernanit, nem lehet a polcról leszedni egy tenort, aki tudja a szerepet.

De peche is volt, mert egy olyan énekesnő mellett, mint az Elvirát éneklő Angela Meade, esélye sem volt.  Nemrég debütált a MET-ben, őrületes drámai szoprán. Mintha Montserrat Caballé  újrakezdené. Hihetelenül erős és hihetetlenül szép, csillogó hang. Remélem nem rontja el rossz szerepválasztásokkal. Bár nagyon szerénynek és szimpatikusnak tűnt a bemutató kisfilmből (ilyenre sem emlékszem a közvetítésekben, hogy valakiről külön promo-film készüljön), de a MET nagyon nagy énekesnőt talált, kérdés, hogy meg tudja-e magát csinálni.  Nem lesz egyszerű dolga, mert most majd jönnek az ügynökök, stylistok, és megpróbálnak az egyébként finoman szólva is igencsak plus size alkatú énekesnőből marketingolható árut csinálni. Nem kellene hagynia. Még nincs színpadi rutinja, még csak időnként csillan fel a kisugárzásából valami, de benne van. Még  idegenül mozog a színpadon,  nem játszik, csak énekel. De azt szenzációsan. Caballén kívül nem nagyon tudnék most olyan drámai szopránt mondani, aki hozzá fogható hanggal rendelkezik.

Az előadás legstabilabb pontja kétségkívül Furlanetto volt. Rosszat én még nem hallottam tőle, de Silvaként  telitalálat. Lehet, hogy a szerelemhez öreg, de a gyűlölethez nem. Bár ez sem igaz, mert mikor Carlos magával viszi Elvirát, Furlanetto a szemünk láttára válik egyre kisebbé, mintegy összetöpörödik a veszteség súlya alatt. Mi ez, ha nem emésztő szerelem? A zárójelenetben nincs könyörület Ernaninak, de igazából Elvirát akarja büntetni, amiért sohasem szerette viszont.

Carlos  a négy szereplő közül a legkevésbé súlyos,  de nagy kedvecem* Hvorosztovszkij hozta amit kellett.  Főként a becsvágyat, de az első felvonásban a szerelmet is. Victor Hugo tehet róla, hogy teljességgel indokolatlan  a megjavulása, mikor császárrá választják. (Mögöttem  egy fiatal fiúkból álló társaság ült, akik valamilyen kiállításról keveredtek be, és minden bizonnyal életük első operáját hallották. Mikor Silva a vendégjogot tiszteletben tartva nem adja ki Ernanit, a következő megjegyzés hangzott el: "Ez tiszta idióta. Dobja fel a csávót, nyúlja le a nőt, oszt jónapot!" Majd amikor Carlos lemond  Elviráról, és hozzáadja Ernanihoz, akként kommentálták: "Na ez is impotens. Vagy fél a csajtól.") Úgyhogy lássuk be, nehéz adekvátan viselkedni egy megnyert  császárválasztás után. Nálam Hvorosztovszkij akkor is  a legjobb lírai bariton lenne, ha nyíltszínen "lenyúlja a nőt". (A fiúkat egyébként szerintem  megfogta a műfaj, mert kifelé menet annyit jegyzett meg az egyikük, hogy "Nem is volt ez olyan rossz!" Ez pedig kérem nagy dícséret egy mai fiataltól! Már megérte a MET közvetítés. Viszont zavaró volt az időnként hirtelen kameramozgás, és néha nagyon éles váltás a kamerák között.) A kórus az elvárt és megszokott színvonalat hozta, a díszlet hagyományos, a jelmez úgyszintén. Igaz, Elvirát öltöztethették volna jobban is, mert a jelmez felerősítette az egyébként is meglévő alkati hibáit, de valószínűleg nem Mead-re tervezték a jelmezt. Majd legközelebb már neki teveznek. Ebben nincs kétségem.

(Tudom, már unalmas, de mit tegyek, ha imádom a pasit?)

Címkék: verdi giordani meade ernani hvorosztovszkij furlanetto

Szólj hozzá!

Tegnap este megnéztem a MET Don Carlos közvetítését az Urániában. Lehet, hogy mégis aludnom kellene még egyet, mielőtt leírom a véleményem, mert elég lesújtó, és nem pályázom Fáy Miklós babérjaira, bár sokakkal ellentétben én szeretem a kritikáit.

Szóval: a bejegyzés címe pontosan az lenne, hogy Don Carlos négyzetgyök alatt, mínusz Rodrigó, mínusz Eboli. Matematikailag ugyanis ezzel lehetne leírni a tegnapi előadást. Ami azért kínos, mert az derült ki, hogy a MET-ben is elkövetnek kapitális szereposztási tévedéseket.

A párizsi változatot adták, ez mindenképpen javukra írandó, bár mostanában ritkán adják a milánói (mások szerint modenai) verziót (ami egy felvonással rövidebb, és itt - ott meghúzott, ezért feszesebb), de abból is láttam már jó előadást. Legutóbb például az Opera Bastille-ét. Én szeretem a Don Carlost, viszonylag gyakran hallgatom, még akkor is, ha tudom, hogy a librettonak kevés köze van Schiller drámájához, és nem is Verdi legsikerültebb operája. Schiller drámájának is kevés köze van a valósághoz, tekintve, hogy az igazi Don Carlos a rokonházasságok genetikai tobzódásából kifolyólag egy szadista kretén volt (a dédanyjai közül kettő édestestvér volt, és a többi is közeli rokon), és rövid élete során több kegyetlen gyilkosságot követett el, mint egy jósvádájú inkvizitor nyugdíjig. Mégis sokan készpénznek veszik, hogy Don Carlos szabadságharcos volt. De ez mellékszál a tegnapi történethez.

A párizsi változatban van ugye az első felvonás (amelyet nemes egyszerűséggel elhagynak a milánói változatban), ami a fontenebleau-i erdőben játszódik, és én azért szeretem, mert Carlos és Erzsébet kettőse az egyik legszebb kettős a darabban. Igazából enélkül nem is érthető a darab, de sznobériából sokan úgy tesznek, mintha értenék. Tegnap ez a felvonás volt majdnem az egyetlen, amire azt mondhatom, hogy korrekt volt. Nem több, de legalább korrekt.

A Don Carlos megfelelő elénekléséhez és eljátszásához kell: 1 db. Carlos, 1 db. Posa márki (Rodrigo), 1 db. Fülöp király, 1db. Erzsébet, 1 db. Eboli hecegnő, 1 db. Főinkvizítor, és néhány egyéb szereplő (apród, udvarhölgyek, kórus, katonák, flamand harcosok). Nos a hat db. fő hozzávalóból hiányzott: Carlos, Rodrigó és Eboli. Kiváló volt Fülöp, jó a Főinkvizítor és tűrhető Erzsébet. Csakhogy ez egy MET előadáshoz édeskevés.

Don Carlost Roberto Alagna énekelte, akinek sikerül gyököt vonnia Carlos figurájából, annyira rossz volt a szerepformálása. A pályája kezdetén én szerettem Alagnát, leginkább a lemezei alapján. Érdekes hang, volt ereje, és a magasságokkal sem volt baja. Aztán láttam néhány előadását, és az a benyomásom támadt, hogy a pasinak van némi problémája az egojával, majd a MÜPA-beli koncertjéről úgy jöttem ki, hogy ez az ember egy pojáca. És valóban az. Tegnap Carlos egy elkényeztetett gyerek volt, akinek nem vesznek vattacukrot a vidámparkban, és ezért önkontroll-problémái támadnak. A hang sem a régi, de a legrosszabb az volt, hogy nem nézett a partnereire. A legunalmasabb operajátszási technikát használta, beállt a színpad rendező által meghatározott részére, beleénekelt a nézőtérbe, és közben a saját kezeit csodálta, mint egy négyhónapos gyerek, aki most fedezi fel, hogy mozognak az ujjai. Erzsébetnek úgy vallott szerelmet, hogy a reflektort nézte, Rodrigóval úgy váltotta meg a világot, hogy a kamerát kereste. Ezt a Carlost nem érdekelte Flandria szabadsága, csak az, hogy látszik-e a tokája a felvételen. Nem gyűlölte Fülöpöt, amiért elvette a szerelmét, mert ahhoz is enervált volt, hogy ezért energiát fejtsen ki. Nem fájt a szíve Rodrigó haláláért, mert csak annyiban érdekelte Rodrigó, hogy mennyire takarja ki a színpadon. Hatásvadász módon hosszú szüneteket tartott, és gondosan behajtotta a nézőtér ovációját. A magas regisztereken megpróbálta megúszni az áriákat, szóval az egész egy TESCO gazdaságos Carlos volt. Nem mentség, hogy Carlos figurája nincs megírva rendesen, mert éppen ezért óriási játéklehetőség. Lehetett volna tragikus szerelmes, akit a véletlen sodor a politikába, lehetett volna elhanyagolt fiú, aki így akarja felhívni magára az apja figyelmét, vagy akármi, csak az nem, ami tegnap este volt.

Rodrigo Posa márki a legjobban megírt szerep Schillernél és Verdinél is. Az abszolút pozitív hős, minden nő álma, hű barát, önfeláldozó, jóképű, szóval tisztára mint Wilson a Dr. House-ban. A legjobb áriái neki vannak, és ha szépen énekel, nincs az a tinilány, aki ne várná a Posát éneklő baritont a művészbejárónál. Tegnap egy bizonyos Simon Keenlyside nevű énekes (?) volt Posa, becsülettel küzdött, ami annyit tesz, hogy valami borzalmas hangon erőből végigordította a szerepet, a szükségesnél sűrűbben megölelte Carlost, összebuccantotta a fejüket, szerintem az előadás végére tele voltak kék folttal, mint egy belemenős hokimeccs után. A félreértések elkerülése végett Rodrigo egy baritonszerep. A bariton annyit tesz, hogy a basszusnál magasabb, a tenornál alacsonyabb hangfekvés, de vannak egyéb jellemzői is. Keenlyside-nak nincs hangja. Egyszerűen nincs mivel jellemezni. Szürke, érdes, unalmas. Tudom, hogy nem lehet minden MET-es bariton Hvorosztovszkij, meg Terfel. De ott van még: Milnes, Bruson és még kétszáz másik, akinek van hangja. Posát a Magyar Állami Operaházban hatszor jobban énekli Anatolij Fokanov is. (Ez nem Fokanov bírálata, szerintem őt nem kezelik érdemei szerint, sokkal jobb annál, mint ahogyan mi értékeljük.) Egyszer a végén, amikor haldoklott, mintha megcsillant volna valami, de lehet, hogy csak azért, mert vizszintesben volt, és akkor félrecsúszott valami. Szóval a pasi totális szereposztási tévedés.

Fülöp: Ferruccio Furlanetto volt, aki ma a legjobb Fülöp, aki énekli a szerepet. A negyedik felvonásbeli áriája gyönyörű volt, némiképp rontott rajta, hogy a magyar feliratozók nem ismerték az ária magyar szövegét, és szó szerint fordították, így ami magyarul úgy kezdődik, hogy: "Majd alszom én, ha véget ér a kín..." a feliraton valahogy úgy látszott, hogy "Majd akkor alszom, ha belecsavarnak a halotti lepelbe..." Nem ugyanaz, különösen azért, mert ezt az áriát még a suszterinasok is fütyülték. Furlanettonál érzékelhető volt a zsarnok magányossága, drámája, és az a vívódás, hogy a féltékeny férj legyőzi az apát. Tökéletes volt, ahogyan kapaszkodik Rodrigóba, mert a hatalomhoz való ragaszkodása iszonyatosan magányossá teszi, és még dicsekedni sincs kinek. Amikor a Főinkvizítor döbbenten megkérdezi tőle, hogy "Minek neked barát, hiszen király vagy, és senki nem lehet veled egyenrangú?", akkor látszott az arcán, hogy egy pillanatra átérzi, ez már mindig így lesz. Soha nem lesz barátja. De az is látszott, hogy akkor is ezt választja, ha tökéletesen egyedül marad. Erzsébetet is inkább trófeának tekinti, akit Henrik királytól nyert el, mint feleségnek. De elvárja a trófeától is, hogy csodálja őt, és senki másra ne gondoljon. Carloshoz fűződő viszonya is arról szól, hogy retteg a trónkövetelőtől. Soha nem gondolt Carlosra mint a fiára, simán feláldozza, csak ígérjék meg, hogy feloldozzák érte. Furlanetto tökéletesen hozza a magyányos zsarnokot, aki kapaszkodik a trónjába, és fogalma sincs a világról. Láttunk már ilyet.

Az előadás egyik ritka kiemelkedő jelenete volt a flamandok könyörgése. Fülöp arcán ott volt az értetlenség: mi bajotok? Én vagyok a királyotok, csakis aljas áruló lehet, aki panaszkodik!

Marina Poplavszkaja Erzsébete korrekt, de semmi több. A zárt hangképzése miatt hihetelenül merev a mimikája, leginkább a kötelességtudatot hozta, de a szerelemből már kevés jutott. Sokkal inkább önmagát sajnálta, mint az elveszett szerelmet és a szenvedő Carlost. Talán csak az utolsó jelenetben V. Károly sírjánál esett ki az önsajnálatból, és árult el igazi érzelmeket.

Na és akkor Eboli! Pontosabban Eboli hiánya. Anna Szmirnova hangjában benne van Eboli, mégsem láttunk és halottunk belőle semmit. Erős, dús hang, talán túlságosan erős is, leénekli Carlost a színpadról, de csak azt láttam, hogy szenveleg. Már a Fátyoltánc is sok volt, de az Eboli - Carlos kettősnél teljesen hihetetlen volt a szerelme is, és az is, amikor a csalódottságtól átcsap gyűlöletbe. Ugyancsak nem értettem a megbánását sem, mert minden gyengédség hiányzott a játékából. Eboli drámája az érzelmi hullámzásból fakad, de Szmirnova elejétől fogva úgy énekelt, mintha ürügyet keresne a bosszúra. Eboli jobb szerep, mint Erzsébet, ebből az előadásból azonban teljesen hiányzott.

Ha nem láttam volna már jó előadásokat a Don Carlosból, akkor azt mondanám, hogy nincs megírva ez az opera. Tényleg nagy ugrások jellemzik néhány helyen, de ettől függetlenül gyönyörű áriák és kórusok vannak benne. A MET-ben viszont a kórus óriási. Még a fekete és a nyilvánvalóan koreai kórustagnak is simán elhittem, hogy inkvizítor! Ami azért elég pikáns!

Címkék: terfel hvorosztovszkij alagna furlanetto keenlyside poplavszkaja szmirnova

Szólj hozzá!