HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) abba (1) Abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Ady Endre (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) Alagna (1) alagna (5) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) Anyegin (1) anyegin (3) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) Aznavour (1) aznavour (2) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) beczala (2) Beczala (2) beethoven (5) Beethoven (2) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) brahms (2) Brahms (1) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) csajkovszkij (2) Csajkovszkij (3) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) delpy (1) Delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) Donizetti (3) donizetti (1) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) furlanetto (6) Furlanetto (2) garanca (2) Garanca (1) gardiner (1) Gardiner (2) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kurt Veil (1) kwiecien (3) Kwiecien (2) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) linklater (1) Linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) Mariza (1) mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) Mendelssohn (1) mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) Mozart (2) mozart (3) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) netrebko (7) Netrebko (3) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) otello (1) Otello (2) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) parasztbecsület (1) Parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) Renato Bruson (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) rigoletto (4) Rigoletto (1) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) Terfel (1) terfel (8) thais (1) Theresa Stratas (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) Traviata (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) Ute Lemper (1) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) verdi (8) Verdi (5) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) Wagner (3) wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) Zeffirelli (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter


Kicsit bosszantott, hogy a MET még annyi kockázatot sem vállal, hogy a Szerelmi bájitalban Adinát másra ossza, mint Netrebkora, de kénytelen vagyok beismerni, hogy igazuk volt. A szombati előadásban nyújtott teljesítménye igazolta, sőt talán ebben volt a legjobb, amiben az utolsó két évadban láttam (leszámítva talán a Luciáját). Sőt, ha őszinte akarok lenni, Netrebko vérbeli komika, olyan  durcás arcokat tud vágni, hogy az karikaturistáért kiált. A legjobb az volt, hogy tud magán nevetni, még akkor is, ha az  időnként túlzó mozdulatai  azt sugallják, hogy itt bizony kérem comedia della arté-t kínálunk a közönségnek, tessék már észrevenni, ha nem lett volna eddig világos!
A hangja vastagabb lett, az egész nő termetesebb, de ettől élőbb, valódibb, inkább hasonlít egy falusi szépségre, mint egy éteri dívára. Sosem láttam még vígoperában, jól áll neki, jobban, mint a mostanában erőltetett drámai szoprán szerepek.

Nemorinot az amerikaiak ügyeletes üdvöskéje Matthew Polenzani énekelte, nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert a szponzor Bloomberg ragaszkodott hozzá, vagy mert nem találtak mást a szerepre.  A pasi ugyanis nem annyira jó, mint amennyire sztárolják, de becsületesen küzdött, és az első felvonás közepétől - bár onnantól lehetett is rendezni - egyre jobb lett. Nem a hangjával van baj, az  élvezhető, hanem azzal, hogy nem intelligens énekes. Nem intelligens abban az értelemben, hogy nem látom honnan hová akarja elvinni a szerepet.  Netrebkonál az volt a tegnapi meglepetés, hogy egy nagyon pontosan felépített Adinát láttunk, amiben minden arckifejezésnek helye volt, és előre vitte a darabot. Ez Polenzaninál csak a második felvonásban bukkant fel itt - ott. A pityókás jeleneteinél időnként még szerethetően csetlett - botlott is, és meg kell hagyni, hogy az Una furtiva lagrima-t gyönyörűen énekelte. (Meg is kapta érte a nyíltszíni ovációt, jogosan.)  Lehet, hogy egyszer felnő a feladathoz, most még kicsit nagy volt rá a kabát.

Belcore-t Kwiecien  játszotta, és én ugyan bevallottan elfogult vagyok vele szemben, de az egyik legjobb Belcore volt, amit eddig hallottam és láttam. Nála Belcore ostoba kiskakas a szemétdombon, aki igyekszik minden lehetőséget kihasználni, és  a hiúsága nem ismer határt. Néha hangosan nevettem az arckifejezésén, annyira hasonlított  egyik - másik  magasan kvalifikált kollégámra. Azt meg külön szeretem, hogy sosem mulasztja el, hogy lengyelül üzenjen valamit a krakkói közönségnek és a barátainak. Tegnap például a legjobb barátját köszöntötte fel a születésnapján.

Bajom csak Dulcamarával volt, de  peche van Ambrogio Maestrinek. Aki egyszer is látta Gregor Józsefet Dulcamaraként, annak  senki és semmi nem jó. Hiába maszkírozták buffonak, hiába volt több mint korrekt,  vagy akár még jó is, nem Gregor volt. Az a belső vidámság, a  tempo hiányzott. Lassú volt Gregorhoz képest, de Terfel Dulcamarájához képest is. Mint aki most gyakorolja a szöveget,  és még nem képes elég gyorsan mondani.  Ha valaki meghallgatja Terfel Bad boys című lemezéről  Dulcamara I. felvonásbeli belépőjét, az kb. a jó tempot hallja. Ennél gyorsabb volt Gregor, de Maestri meg sem közelítette ezt.  És a mimikája is hibádzott. valószínűleg a nagyon markáns smink akadályozta.  Tegnap nagyon hiányzott Gregor, és valószínűleg mindig is hiányozni fog, mert világszínvonalú volt világsztár allűrök nélkül.

De ettől függetlenül: ha ilyen lesz az évad, most kiegyezem vele. Én jól szórakoztam

Címkék: opera gregor donizetti maestri netrebko kwiecien polenzani

Szólj hozzá!

A karácsonyi meglepetések között volt (nem teljesen váratlanul persze) a Netrebko-féle Lucia a MET-ből. Annak ellenére meglepődtem, hogy én kértem, de nem hittem benne, hogy ez lesz a fa alatt, mert túl későn szóltam.  De a férjem beszerezte, és nagyon örültem neki. Kaptam mindenféle más előadást is, többek között A trubadúr 1988-as MET-es produkcióját Pavarottival, Sherill Milnes-szel és Marton Évával. Mindkettő érdekes és a maga  helyén nagyon jó, de ha van értelme összehasonlítani két teljesen különböző produkciót, akkor az összehasonlítás az igazán érdekes.

A Luciara Netrebko miatt voltam rá igazán kíváncsi, de a szereposztásban legalább ilyen  fontossá nőtte ki magát Kwiecien, és kíváncsi voltam Piotr Beczala-ra is, aki beugró volt, de szerintem jobb, mint Villazón, aki helyett beugrott. A rendezés hagyományos, egyetlen elemet kivéve, ez pedig Lucia anyjának szelleme és a darab végén Lucia szelleme, de éppen ez a jó benne. A múltkor valamelyik kritikában azt olvastam (talán a Momus-on) hogy az a baj a MET-es produkciókkal, hogy nem adnak hozzá semmit az operához, ezek a  rendezések teljesen hagyományosak. Hála istennek! - teszem hozzá. Elegem van a rendezői önmegvalósításból, én a zenéért és a drámáért megyek operába, nem azért, mert a  rendező óvodás korában későn tanult meg cipőt kötni, és az ebből fakadó frusztrációját most reagálja le egy agyament színpadképben. Ebből szerencsére semmi  nincs az előadásban. Netrebko tényleg jó, kicsit talán visszafogattabb, mint általában a Luciák, de ez jól áll neki.  A "Regnava nel silenzio" igen  erős kezdésnek bizonyult,  és innen csak még jobb lett. Az igazán jó jelenetei az Enrico-t éneklő Kwiecien-nel voltak. A "Soffriva nel pianto" vagy a "Se tradirmi tu portrai" alatt például  simán hihető volt, hogy  Ravenswoodban az a szokás, hogy a fiútestvér tulajdonként kezeli a saját húgát, és egyébként is Enrico egy manipulátor. Enricoval kapcsolatban általában azt hangsúlyozzák, hogy nincs választása, muszáj neki odadobni Luciát Arturonak, mert a család, meg a becsület, meg hasonlók.  Kwiecien a vele készített interjúban is erre utal, de szerintem nála ez inkább háttérbe szorult, mint a saját önzése. A  DVD felvétel azért jó, mert  sok a közeli felvétel, és jól látszik, ahogy Enrico megfeszíti az arcizmait, hogy  ne látsszon  rajta a feszültség, de ettől még  szembetűnőbb.  Kwiecien gonoszabbra vette a figurát a szokásosnál, de nem annyira elvetemültre, hogy hiteltelen legyen.  Teheti, mert a szerepnek tökéletesen a birtokában van, nem kell erőlködnie, kitűnő hangja van, csak a játékra kell figyelnie. A második felvonás végén  Arturo megérkezésekor  sorra mutatja be a vendégeket, és az arcán olyan szervilizmus látható, hogy  olyat csak egy hazai TV Híradóban láthatunk.
Netrebko őrülési jelenete pont azért jó, mert nem játssza túl. Töredezettebb, szétesőbb, mint ha áriaesten énekelné, de az őrületben soha nincs rendszer. Amikor a végén Lucia szelleme  a halálba csókolja Edgardo-t, az igazi meglepetés. Beczala nagy érdeme, hogy hagyja, hogy az utolsó nagy áriában közel egyenrangú fél legyen a szellem.

A trubadúr különösen akkor érdekes, ha  a Lucia után nézzük. Így látszik leginkább az, hogy merre haladt az operajátszás  közel negyedszázad alatt. Több Trubadúrt láttam az elmúlt néhány évben, és mindegyik pergőbb volt mint a Pavarotti-féle. Nagyon érdekes látni, hogy   mindhárom főszereplő mennyire statikus az előadásban. Szenzációs hangok, de egy másik  játékstílus. Marton Éva (aki elviselhetetlenül szőke!) alig mozdul a színpadon, szinte nem nem néznek egymásra Pavarottival, mindketten a nézőknek énekelnek. Pavarotti  egyetlen eszköze, hogy kezet csókol Leonoranak, de gyakorlatilag csak elvannak egymás mellett. Van lemezem Milnes-szel, ezért ebben az előadásban csalódást keltő volt. Biztos benne van a csalódásban, hogy igazából a Hvorosztovszkij-féle londoni előadást szerettem volna,  de abszolút mértékben is csalódtam. Nem  volt annyira gonosz, hogy uralta volna a színpadot, de nem is volt annyira esendő, hogy indokolta volna a gonoszságát. És néhol kifejezetten labilis, kétszer pedig határozottan hamis volt a hangja.  Ami végülis számomra tanulságos volt, hogy az elmúlt húsz évben mennyire akciódúsabb az operajátszás. Ma már nem elég a színpad közepén énekelni, játszani kell egy jó előadáshoz. Mozgalmasabbak a mai rendezések, annak ellenére, hogy a díszlet és a jelmezek is jelzésszerűbbek. Azért (is) szeretem a MET-es proukciókat, mert az egyszerű díszletek mellett a jelmezek mindig kifejezőek. De ebben például kifejezetten zavaró volt a jelmezek tobzódása. Nekem kifejezetten lassúnak, néhol unalmasnak tűnt  a régi rendezés. Ennek ellenére örülök neki, mert egy kiváló viszonyítási pont. Ha legalább ezt közelítené a hazai, az új évben minden nap ott ülnék. De tartok tőle, hogy máshol  gyakrabban leszek található. Egyébként boldog új évet kívánok mindenkinek!

Címkék: pavarotti marton lucia trubadúr netrebko beczala kwiecien lammermoori milnes

Szólj hozzá!

Hát ezt is megértük! Hvorosztovszkij és Terfel mögött megjelent a trónkövetelő, az új nemzedék, Mariusz Kwiecien. Tegnap a Don Giovannit néztem a MET-ből a MÜPÁ-ban, és akár tetszik, akár nem, el kell ismernem, hogy ez egy új nemzedék. Nem rosszabb, mint az előző, csak más. Kwiecient az isten is Don Juannak teremtette, nem egyszerűen "good looking guy", hanem "very good looking guy", kitűnő, majdnem minden szerepre alkalmas baritonnal. Mégis ez a csábító más, mit az eddigiek. Korszerű, a mai lányoknak szól, mai technikákat vet be. Nem olyan jellegzetes a hangja, mint Terfelnek, vagy pláne Hvorosztovszkijnak, de szép, stabil, és uralja a szerepet. Minden hangból a magabiztosság sugárzik, nem kell az éneklésre figyelnie, minden erejével a játékra koncentrálhat. Kwiecien lubickol a szerepben, nincs egy cseppnyi erőlködés sem a játékában. Míg Terfelnél és Hvorosz-tovszkijnál Giovanni a hódítást élvezi, Kwiecien Don Giovannija a hódítás eredményét. Addiktológiai eset: pszichiátriai szex- és stresszfüggő. Egy gátlástalan, cinikus gazember. Ha hollywoodi film lenne, a fiatal Michael Douglas játszaná. Kwiecien Giovannija ezért sokkal tempósabb, mint az elődök. Az elődök élvezték a csábítást, őt a hatékonyság növelése, a statisztika motiválja. Workaholic, a csábítás a munkája. Ez a tempóváltás egyébként az egész előadást jellemezte, felgyorsult, a "La ci darem la mano" is csak aláfestőzene egy akciófilmben. Ma már nincs idő a ráérős csábításra, nem akar senki várni, nem akarja kiélvezni a várakozás izgalmát. Terfel báját az adja, hogy tud várni a megfelelő pillantra, pók módjára szövögeti a hálóját, Kwiecien Giovannija nem tud várni. Mindent azonnal akar. Egy yuppie. Ahogyan a füle mögé simítja a haját, abban benne van az önimádat minden jellemzője. A rendezés is ezt a jelleget erősítette tegnap, a hagyományos díszlet és jelmez mögött legalább egy 16-os karikát érdemelt az előadás, elsősorban Giovanni és Zerlina jeleneteiben.

Amikor a Kormányzó szellemével küzd, akkor látszik a tudatosan felépített yuppie a karakterben: nem csak azért mond igent a pokoli vacsorameghívásra, mert a bátorságát akarja fitogtatni, hanem egyszerre látszik a tekintetében a kíváncsiság, hogy meddig lehet még emelni a tétet, és a fáradtság, a "legyen már végre vége ennek az embertelen hajszának" vágya. Mert mint minden yuppie, magától nem tud leállni. Mint aki 200-zal rohan a falba.

Az előadás másik nagy figurája a Leporellot játszó Luca Pisaroni volt. A darab alapjában véve is a kettőjük közötti civódásól szól, mindenki más csak mellékszereplő, de ez tegnap különösen látszott. Pisaronit sem hallottam korábban, de a bölcs megvetés iskolapéldáját hozta. Remek humorral játszotta a látszólag kiszolgáltatott, de valójában nagyon is dörzsölt szolgát. A Regiszter áriától egyenrangú partnere volt Don Giovanninak.

Ha már a férfi szerepeknél tartunk: Don Ottaviót Ramón Vargas játszotta, aki viszont olyan volt a szerepben, mint az elveszett kisfiú a péceli hetivásárban. Lötyögött rajta a szerep, nem megy neki a hősködés. Egyébként szerintem a hangja sem való Ottaviónak, de én mindig a színpadi jelenlétet hiányolom nála. Nyolc éve láttam az Erkelben, mint Edgardot a Lammermoori-ból, ott sem értettem, hogy mitől ekkora sztár. Lemezen sokkal jobb, ott csak a hangra kell figyelni. Itt a második felvonásbeli nagyáriája szép volt, de ott nem kellett semmit csinálnia, csak énekelni. A játékban csak egyetlen jó pillanata volt, a zárójelentben egy arckifejezés, amikor arra kéri Donna Annát, hogy végre esküdjenek már meg, és Anna még egy év türelmet kér. Ekkor elfordulva olyan lúzer arcot vágott, hogy felnevetett a közönség.

A nők közül Zerlina volt a legjobb, Mojca Erdmann énekelte. Kellően hiszékeny volt, aki azonban hamar felismeri, hogy mikor jár jól. Szép nő, szép hanggal, és az épp szükséges frivolsággal, ami a Masettoval (Joshua Bloom) énekelt duettjeikben látszott igazán. Donna Annát egy lett énekesnő játszotta, Marina Rebeka, igazából semmit nem tudtunk meg róla. Ez nem az ő hibája, a darabban is csak ürügy Donna Anna, nincs jelen a konfliktusban. Nekem a legtöbb bajom a Don Giovanniban mindig is Donna Elvirával volt, akit Barbara Frittoli énekelt. Sohasem értettem a Donna Elvira típusú nőket. Mert a szerelemben nem az a legjobb, hogy szeretve vagyunk, hanem az, hogy szerethetünk. Elvira meg van sértve, amiért Don Giovanni elhagyta. Nem a hiánya fáj, hanem a sértettség. Nem tudja elfogadni, hogy nem Don Giovanni tehet róla, hogy neki fontosabb volt a férfi, mint a férfinek Elvira. Ez Elvira választása, nem lehet Giovannin számon kérni. Don Giovanni ugyan egy cinikus gazember, de Elvira érzéseiért nem ő felel. Frittolinál a hervadó Elvira utolsó esélye ez a szenvedély, mert szerelemnek nem nevezhető. Ez kétségbeesett menekülés a magány elől. Az önbecsülés maradékait kaparja össze, abban a reményben, hogy paradox módon, ennek árán feladhatja éppen az önbecsülését, és visszakapja a rabszolgatartóját.

Én ugyan jobban kedvelem a Terfel - Hvorosztovszkij típusú játékot, de tegnap kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a Cadiff-i Énekverseny után felfedeztem mindkettőjüket. Várom, hogy a trónkövetelő Kwiecien mit mutat a továbbiakban. Erős a gyanúm, hogy sokat hallunk még róla. Meggyőzhető vagyok.

 

Címkék: vargas bloom rebeka erdmann terfel hvorosztovszkij frittoli kwiecien mariusz pisaroni

Szólj hozzá!