HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) abba (1) Abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) Alagna (1) alagna (5) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) Anyegin (1) anyegin (3) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) Aznavour (1) aznavour (2) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) Beczala (2) beczala (2) beethoven (5) Beethoven (2) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) Brahms (1) brahms (2) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) csajkovszkij (2) Csajkovszkij (3) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) Delpy (1) delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) furlanetto (6) Furlanetto (2) garanca (2) Garanca (1) gardiner (1) Gardiner (2) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) hvorosztovszkij (18) Hvorosztovszkij (5) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kwiecien (2) kwiecien (3) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) Linklater (1) linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) mariza (1) Mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) Mendelssohn (1) mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) mozart (3) Mozart (2) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) netrebko (7) Netrebko (3) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) otello (1) Otello (2) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) Parasztbecsület (1) parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) rigoletto (4) Rigoletto (1) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) terfel (8) Terfel (1) thais (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) verdi (8) Verdi (5) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) wagner (3) Wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter


Egy barátom megkérdezte, hogy jó volt-e  A bolygó hollandi a MÜPÁ-ban? A rövid válasz az volt, hogy jó. De nem tudom, hogy milyen a jó hollandi. Mint ahogyan azt sem tudom, hogy mit jelent Kovalik Balázsnál a jó. Láttam Bécsben Terfellel, az is jó volt. De nem olyan, mint  Kovaliknál. Itt Senta felvett egy romantikus szemüveget, amitől másnak látta a világot. Szebbnek, mint amilyen.  A sztori alapján sose fog kiderülni, hogyan értékelte volna az önfeláldozását 10 év múlva, ha mondjuk kiderül a Hollandiról, hogy középen nyomja meg a fogkrémes tubust.
Az előadás után azon gondolkodtam, hogy mennyit is jelent egy jó szemüveg. Én néhány hónapja úgy érzem,  hogy elveszítettem a szemüvegem,  nem látom a színeket a világban,  elfelejtettem nevetni, és már a részleteket se látom. Csak pacnikat. Ronda, szürke pacnikat. Ilyen lehet a szürkehályog. Jó lenne visszakapni a szemüvegem, de azt hiszem végleg elveszett. Ettől függetlenül nekem tetszett a pénteki Hollandi, meg a Kovalik -féle rendezés is. Az énekesek is kiválóak voltak,  csak a világ nem lett színesebb tőle.  De ez nem az előadás és nem az énekesek hibája. Ők megtették ami tőlük telt.  

Címkék: opera Wagner Kovalik Balázs A bolygó hollandi

Szólj hozzá!

Igazából 3:0, mert a Roberto Devereux-t kétszer láttam. Kezdjük ezzel:  már három éve várom, hogy McVicar megrendezze a Tudor trilógia harmadik részét, és aki kér, annak megadatik. A MET-ben is premier volt, még sosem játszották a Roberto Devereux-t, de mostantól remélem játszani fogják. Hihetetlen jó előadás volt, nem csak  a rendezés maitt, hanem az énekesek miatt is. Az egyetlen elérhető lemez Gruberovával  magasra tette a mércét, de Sondra Radvanovsky  kiváló volt Erzsébetként.  Én nagyon szeretem  ezt az  operát, annyira Donizetti, hogy ennél "donzettibb"ár nem is lehetne. Minden nagy kórus, duett, trio, kvartett,  kvintett,  sextett septett stb. benne van, pazar kiállításban.   Radvanovsky  tökéletesen hozta az öregségében is szerelmes és féltékeny  nőt, aki ugyan menni már nem tud, de a pillantásával ölni tudna. Igaz ez az értelmetlen érzelem az utolsó erejét is elveszi.  Kwiecien szintén óriási volt, féltékenységében  különösen kegyetlen gyilkossá vált,   és Garanca is tökéletes Sarah szerepére. Annyira tetszett az előadás, hogy elmentem megnézi az ismétlést is. Remélem  kiadják DVD-n, mert ez lenne az első előadás, ami ráadásul  kitűnő volt.

Aztán ott volt a bécsi Álarcosbál, ahol Hvorosztovszij dühöngött féltékenységében. Megint sikerült egy olyan előadást kifognom, amiben mindenki jó volt. Beczala felnőtt a szerephez, Krassimira Stoyanova, és Nadia Krasteva hibátlan volt.  Nem tudnak hibázni. Továbbra is aggódom kedvencem egészségéért, de a hangja tökéletes. Nem tudom hogy csinálja a Wiener Staatsoper, de mindig egyenletesen jó színvonalú előadást  hoznak. Most azon töröm a fejem, hogy mire gyűjtsem a pénzt a következő szezonban.

Bonusnak nézzétek meg Hvorosztovszkijjal és Radvanovskyval az Alzati ..  Eri Tu-t!

Címkék: opera álarcosbál Donizetti garanca radvanovsky Kwiecien Beczala Roberto Devereux Hvorosztovszkij Stoyanova Krassimira Kratseva Nadia

Szólj hozzá!

Egy csomó lemezről kellett volna már írnom, de nem volt rá időm. Először is ott van a Hvorosztovszkij féle a capella liturgikus jellegű lemez, amire rég vártam, de nem egészen azt kaptam, amit vártam. Sokkal világibb. Ez nyilván abból fakad, hogy női kórussal együtt énekel, ez nem ortodox dolog. Van ortodox a capella lemezem Szuzdalbol, ott kizárólag férfikórus van, a kolostorból is csak azért nem néztek ki, mert én voltam a fizető látogató, és azon a héten valószínűleg azt az egyetlen lemezt adták el, amit én elhoztam. Érdekes, izgalmas, harangjáték a kíséret, mindig röhögök ha véletlenül piros lámpánál, lehúzott ablak mellett ez megy az autóban, mert a többi autós olyan döbbenten néz, mintha az utolsó ítéletre harangoznának. A The Bells of Dawn címre hallgató album nem ilyen.  Átverés, de az intelligensebb fajtából.  Megvan a feeling, de eladhatóvá teszi a műfajt, mert az egész lightosabb, dallamosabb. Hvorosztovszkij hozza a minőséget, de mégis marad valami hiányérzet a lemez után. Leginkább azt hiányolom, hogy csinálhatott volna eredetit is. Olyat, ami üt. Ezt csak kellemes hallgatni. Értem én, hogy valamiből élni kell, ha csak Bécsben, Londonban és a MET-ben vállal előadást és unja a dalesteket, de ha már lemezt csinál, akkor csinálhatott volna a kellemes helyett gyönyörűt is. Bár azt valószínűleg sokkal kevesebben vennék meg. Ezért nem szeretem az Igor Krutoj-jal csinált szinti-popra hajazó dalait, mert ugyan a világ leggazdagabb zeneszerzőjét csinálta Krutojból, de attól még zenei Coelho maradt. Szóval még várom az igazi ortodox liturgiát Hvorosztovszkijtól. Nekem van időm.

Aztán ott van a Callas- féle Puritánok Giuseppe di Stefanoval, Nicola Rossi-Lemenivel. Ez viszont mindent visz. Sokadszor hallgatom, és nem tudom megunni. 1953-as felvétel, természetesen Tullio Serafin vezényel. Az EMI nem kockáztatott sokat a digitalizálással, olyan gyönyörű hangzás, hogy néhol sírni kell tőle. Ami első hallásra is feltűnő: az a tökéletes artikuláció. Minden szereplő tisztán ejti a szöveget, nincs motyogás, elkent, maníros szöveg. Sok Puritánok-at hallottam már, de ez nagyon az elején van. Aztán van még egy Faustom Kiri Te Kanawa-val, Francisco Araiza-val és Jevgenyij Nyesztyerenkoval, de erről legközelebb. Mint ahogy a műfajban igen távol álló, de annál kitűnőbb Ferenczi Györgyről és a Rackajamról is.

Címkék: opera callas hvorosztovszkij kir te kanawa Puritánok liturgikus zene

Szólj hozzá!

Lehetett volna az is a cím,  hogy Orosz paradoxon. Tegnap megnéztem a MET-ből  Borogyin Igor hercegét, és ez is bekerült a "méltán elfeledett remekművek" közé. Ami szép volt benne, az  merőben felesleges, ami szükséges a történet miatt, az nem szép. Ez igazi paradoxon. 4 órás (mint egy orosz Wagner), vannak benne nagyon szép zenék, kórusban iszonyú erős, de nem véletlen, hogy sosem játsszák.  Egyrészt rettenetesen töredezett a libretto, másrészt - és ez az orosz opera sajátja- tele van teljesen felesleges szálakkal. Más kérdés, hogy ezek a szálak nagyon szép áriákra adnak alkalmat, de ha kihagynák, hát észre sem venné a néző. Tegnap ilyen volt például Vlagyimir szerelme a kán lánya iránt, vagy a kán szerepe. Totálisan indokolatlan mindkettő.  Dramaturgiailag  teljesen zsákutca. Ott van viszont a szegény főhős Igor, aki egy képregényfigura, se jellemfejlődés, se tisztességes ária, se szerep. Csak téblábol a színpadon, és ezt szó szerint tessék érteni. Az első és a harmadik felvonásban szerepel, ebben szegény rohadtul nem volt megrendezve, csak tipegett és rogyadozott össze - vissza, néha leült a sarokban, és  maga elé bámult, mint egy elveszett kisfiú a péceli hetivásárban.  Szegény Ildar Abdrazakov nem tudott mit kezdeni a rendezői utasításokkal, aki igen low cost  díszlettel próbálta helyettesíteni az ötletet.  Az első felvonás vízionálós jelenetei egy derékig érő pipacsmezőben játszódtak, ami szemnek rendkívül látványos, de tessék elképzelni egy XII. századi orosz herceget egy pipacsmezőben, amint a tatár kánnal egyezkedik. Vicc. Itt játszódik például Vlagyimir és Koncsakovna "kánleány" szerelme. Vlagyimir áriái szerintem nagyon szépek, viszont sikerült megtalálni a világ legcsúnyább tatár leányát Anita Rahvelisvili személyében.Miközben a történet szerint a nő elbájolóan szép, látunk egy politcally correct  hasonlattal élve...nos nem tudok ilyen hasonlatot. Eszméletlen jó hangja van, de kevéssé előnyös külseje. És a következő évadban ő fogja  énekelni Carment. Hát azt hiszem kihagyom. Mindig is utáltam a Carment.
A legjobban megírt szerep Jaroszlvanáé, akit Okszana Dika énekelt,  és panasz nem lehet rá, na meg a " negatív hősök" Galickij herceg (Mihail Petrenko)  és Skula és Jeroska ( a nevüket sajnos nem tudom, de jók voltak).

Kifelé elcsíptem egy- két beszélgetést ami kb. abban foglalható össze, hogy " ha fizetnének se nézném meg még egyszer!", de szerintem ez így nem igazságos. Ugyanis az átlagos operarajongó nem minden hónapban hallgatja meg az Igor herceget. Nagy átlagban életében egyszer, max. kétszer. Kivéve, ha orosz, és iskolában kötelező neki. De hol hallhatnám ezt bármikor? Csak  valamelyik orosz operaházban, vagy ott sem. Tehát igenis jól teszi a MET, hogy bemutat olyan darabokat is, amiről  mindenki hall, de amit senki nem hallott.   Az Orosz ötök-től szinte sehol nem hallható darab, csak itt.  Ez misszió. Ha lett volna rendezői elképzelés, hogyan jelenítse meg a víziókat, vagy mit kezdjen a kórusokkal, akik többnyire a backstage-ből énekeltek, lehet, hogy  népszerűbb lenne. Hát a rendező sajnos hiányzott a dologból, de ezért ne Borogyinon verjük el a port.  A zene szép volt benne,  a dráma méltán feledhető.

Címkék: opera Ildar Abdrazakov Borogyin Igor herceg Okszana Dika Mihail Petrenko

Szólj hozzá!

 

Korábban azt írtam,  nem tudom eldönteni, hogy Joyce DiDonato Tragika, Komika vagy Díva. Tegnap óta nem is értem, miért kellett volna eldöntenem. Mindhárom. Amit szombat este hallottunk a MÜPÁ-ban, az ritka együttállása volt a csillagoknak. Kicsit tartottam a barokk műsortól, de DiDonato és Complesso Barocco Dmitry Sinkovsky vezetésével olyan fergeteges hangulatot teremtett, mintha csak valami könnyűzenei koncerten lennénk. Nem volt hakni íze, sőt! A barokkból olyan ízelítőt kaptunk, amitől az egész szerethető és élő lett.

DiDonato a barokkos vörös estélyiben Dívaként jött be a színpadra, de aztán rögtön az első két darabban megkaptuk a Tragikát. Monteverdi Poppea-ja után elakadt a lélegzet a nézőtéren, egyszerűen nem tudtunk megmozdulni. DiDonato nem értette, azt hitte, hogy nem értjük, hogy mit akart közölni,  pedig nagyon is értettük. Csak angyal szállt el felettünk.   A Handel Brill nell'alma után  valakiből kiszakadt a nézőtéren, hogy "Amen",  és kitört  szűnni nem akaró a taps. Volt még néhány ilyen pillanat. Gyakorlatilag csak ilyen pillanatok voltak. Volt Komika is a vége felé és a ráadásban, megmutatta, hogy a maga korában ez a zene populáris volt, és igenis arról szólt, amiről a mai tánczene. Ehhez persze kellett  Dmitry Sinkovsky és a Complesso Barocco. A Scralatti darab második tétele egyszerűen fenomenális volt! Minden hang önmagában hatott, a zenekar finom volt és érzékeny, egyszóval perfekt. Sinkovsky pedig nagyon-nagyon jó hegedűs. Joyce DiDonato minden bizonnyal arra született, hogy örömöt hozzon a színpadra, bármilyen stílusban is énekel. Mégsem volt a szó hétköznapi és elkoptatott értelmében sztár. Minden hangban ott volt, hogy "Just do it!"  Mutassuk meg hogy kell ezt csinálni! Hát kérem szépen így! A világ minden bizonnyal legjobb mezzoszopránja így csinálja. Lehet tőle tanulni!

Címkék: opera Joyce DiDonato Complesso Barocco Dmitry Sinkovsky

Szólj hozzá!

Ha az előző bejegyzéseim egyike a nagy négyesről, a Kvarettről szól, a mostaninak jár a nagy ötös jelző. Még New Yorkban vettem a nyáron egy 1981-es Álarcosbált (Deutsche Grammophone, kórus és zenekar: Teatro alla Scala),  de valahogy elkeveredett a csomagok között, és nem találtam meg. Azt hittem véletlenül ott maradt a szállodában, de a tegnap rámtört a szokásos  tavaszi rendrakási mániám, melynek legfőbb hozadéka, hogy váratlanul előkerült  az elveszettnek hitt lemez. Ne kérdezze senki, hogyan került az ajándékba szánt, de soha át nem adott könyvek közé, fogalmam sincs.  Lényeg, hogy megvan, és nem is akarom senkinek sem odaadni.

Tegnap éjjel azonnal meg is hallgattam, ma reggel ismét (remélem a szomszédok még szóba állnak velem), és nem nagyon tudnék mást mondani, mint hogy perfekt! Ilyen ideális szereposztást nem lehet még egyet összehozni: Riccardo Plácido Domingo, Amelia Katia Ricarelli, Renato szerepében pedig Renato Bruson.  És akkor még nem beszéltem minden idők egyik legjobb mezzojáról, az Ulrikát éneklő Jelena Obrazco-váról és Oscar szerepében Edita Gruberováról. Tökéletes választás mindegyik szereplő.  Bármelyiket hallgatom,  hangi adottságainak és a művészetének a csúcsán jártak ebben az időben, csillog, ragyog minden hang. Domingot nem kell dícsérni, rosszat nem nagyon lehet tőle hallani ebből az időszakból, és Ricarelli is szenvedélyes és gyönyörűek az áriái.  Bruson hangja itt még magasabb, mint akár a Rigolettoban, akár a budapesti Traviataban (amikben szintén kitűnő volt), és az Eri tu... egyszerűen remek. Obrazcova néha olyan sötét hangon énekel, hogy azt hinnénk, mindjárt a pokol legmélyebb bugyraiban járunk. Még lemezen is átjön a személyisége, ami miatt senki nem tudja letaszítani a mezzok képzeletbeli trónjáról. Gruberova Oscarja a leginkább meglepő. Gruberovát mindig fajsúlyos szerepekben hallgattam, az Oscar  ugyan kedves, de nem drámai figura. De senkitől nem hallottam még ilyen könnyeden, szinte repülve énekelni. Ebből az ötösfogatból senkit nem lehetne jobbra cserélni.  Úgy tűnik, mintha a karmesternek nem lett volna nehéz dolga, de pont ellenkezőleg. Öt ekkora egyéniséget egyensúlyban tartani, na ehhez kellett egy Claudio Abbado! Aki a lemezborítón még elképesztően fiatal, és én kifejezetten sértőnek tartom, hogy nem maradt ilyen, mert mindig megdöbbenek, ha mostanában a Mezzon látom, vérlázítóan megöregedett. Ki engedte meg neki? Az istenek nem öregszenek, vagy ha igen, tapintatlanság erről tudomást venni. Nekem Abbado mindig olyan, mint ebben a produkcióban: fiatal, vitális, és bármit képes kihozni egy Álarcosbálból. Talán még többet, mint amit Verdi beleírt.

Címkék: opera domingo álarcosbál bruson gruberova ricarelli obazcova abbado

Szólj hozzá!

Kicsit bosszantott, hogy a MET még annyi kockázatot sem vállal, hogy a Szerelmi bájitalban Adinát másra ossza, mint Netrebkora, de kénytelen vagyok beismerni, hogy igazuk volt. A szombati előadásban nyújtott teljesítménye igazolta, sőt talán ebben volt a legjobb, amiben az utolsó két évadban láttam (leszámítva talán a Luciáját). Sőt, ha őszinte akarok lenni, Netrebko vérbeli komika, olyan  durcás arcokat tud vágni, hogy az karikaturistáért kiált. A legjobb az volt, hogy tud magán nevetni, még akkor is, ha az  időnként túlzó mozdulatai  azt sugallják, hogy itt bizony kérem comedia della arté-t kínálunk a közönségnek, tessék már észrevenni, ha nem lett volna eddig világos!
A hangja vastagabb lett, az egész nő termetesebb, de ettől élőbb, valódibb, inkább hasonlít egy falusi szépségre, mint egy éteri dívára. Sosem láttam még vígoperában, jól áll neki, jobban, mint a mostanában erőltetett drámai szoprán szerepek.

Nemorinot az amerikaiak ügyeletes üdvöskéje Matthew Polenzani énekelte, nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert a szponzor Bloomberg ragaszkodott hozzá, vagy mert nem találtak mást a szerepre.  A pasi ugyanis nem annyira jó, mint amennyire sztárolják, de becsületesen küzdött, és az első felvonás közepétől - bár onnantól lehetett is rendezni - egyre jobb lett. Nem a hangjával van baj, az  élvezhető, hanem azzal, hogy nem intelligens énekes. Nem intelligens abban az értelemben, hogy nem látom honnan hová akarja elvinni a szerepet.  Netrebkonál az volt a tegnapi meglepetés, hogy egy nagyon pontosan felépített Adinát láttunk, amiben minden arckifejezésnek helye volt, és előre vitte a darabot. Ez Polenzaninál csak a második felvonásban bukkant fel itt - ott. A pityókás jeleneteinél időnként még szerethetően csetlett - botlott is, és meg kell hagyni, hogy az Una furtiva lagrima-t gyönyörűen énekelte. (Meg is kapta érte a nyíltszíni ovációt, jogosan.)  Lehet, hogy egyszer felnő a feladathoz, most még kicsit nagy volt rá a kabát.

Belcore-t Kwiecien  játszotta, és én ugyan bevallottan elfogult vagyok vele szemben, de az egyik legjobb Belcore volt, amit eddig hallottam és láttam. Nála Belcore ostoba kiskakas a szemétdombon, aki igyekszik minden lehetőséget kihasználni, és  a hiúsága nem ismer határt. Néha hangosan nevettem az arckifejezésén, annyira hasonlított  egyik - másik  magasan kvalifikált kollégámra. Azt meg külön szeretem, hogy sosem mulasztja el, hogy lengyelül üzenjen valamit a krakkói közönségnek és a barátainak. Tegnap például a legjobb barátját köszöntötte fel a születésnapján.

Bajom csak Dulcamarával volt, de  peche van Ambrogio Maestrinek. Aki egyszer is látta Gregor Józsefet Dulcamaraként, annak  senki és semmi nem jó. Hiába maszkírozták buffonak, hiába volt több mint korrekt,  vagy akár még jó is, nem Gregor volt. Az a belső vidámság, a  tempo hiányzott. Lassú volt Gregorhoz képest, de Terfel Dulcamarájához képest is. Mint aki most gyakorolja a szöveget,  és még nem képes elég gyorsan mondani.  Ha valaki meghallgatja Terfel Bad boys című lemezéről  Dulcamara I. felvonásbeli belépőjét, az kb. a jó tempot hallja. Ennél gyorsabb volt Gregor, de Maestri meg sem közelítette ezt.  És a mimikája is hibádzott. valószínűleg a nagyon markáns smink akadályozta.  Tegnap nagyon hiányzott Gregor, és valószínűleg mindig is hiányozni fog, mert világszínvonalú volt világsztár allűrök nélkül.

De ettől függetlenül: ha ilyen lesz az évad, most kiegyezem vele. Én jól szórakoztam

Címkék: opera gregor donizetti maestri netrebko kwiecien polenzani

Szólj hozzá!

Soha nem láttam a Pretty woman-t, bár többször nekifutottam. Idegesít, pedig egyébként nem vagyok a romantikus komédiák ellensége, sőt. Viszont többször láttam azt a jelenetet belőle, amikor Richard Gere elviszi Julia Roberts-et operába. Abban hangzik el az a mondat, hogy "az operába vagy első pillanatban beleszeret valaki, vagy ha nem, akkor tisztelni megtanulhatja, de szeretni soha nem fogja." És ez nagyon igaz. Nálam szerelem volt az első pillanattól.

Egy vidéki kisvárosban nőttem fel közel az országhatárhoz, ahol nemhogy opera, de még mozi is csak hetente kétszer volt. A szüleim határozottan idegenkedtek a klasszikus zenétől, soha nem hallgatták, még rádiónk sem volt. Az operát pedig látványosan ki nem állhatták, kornyikálásnak tartották. Nem tanultam soha zenét, még kottát sem tudok rendesen olvasni. Az iskola viszont rendszeresen szervezett színházlátogatásokat, volt színházbérle-tünk a szomszédos megyeszékhely színházába, később már a közelünkben is lett, illetve időnként jöttek "tájolni" hozzánk. Néha operát is játszottak. Az első operaélményem Verdi A traviata-ja volt, azóta is ez a kedvencem. Soha nem felejtem el azt az érzést, ami a "Libiamo, ne' lieti calici" hallatán elfogott. Kiszáradt a torkom, libabőrös lettem. A "Di provenza il mar el suol" és az "E strano, sempre libera" alatt pedig elbőgtem magam. Egyszerűen úgy éreztem, mindjárt elrepülök. Napokig nem tértem magamhoz. Először találkoztam a komplex művészet élményével. Próbáltam a szüleimnek elmesélni, de csak néztek rám. Szerintem azt gondolták, hogy megbuggyantam. Utána minden alkalmat megragadtam, hogy eljussak operába. Azt láttam amit a közelben lehetett, szerettem volna színháztörténész vagy dramaturg lenni. Nem lettem, egyrészt akkor ilyen szakra nem lehetett jelentkezni, másrészt a szüleim és a környezetem elég jól kijelölték az utamat, nem nagyon volt választásom. (Nem bántam meg egyébként hogy "csak közönség" vagyok, így nyugodtan vállalhatom az időnként igen sarkos véleményem, elvégre állítólag nekem szól az előadás.) Aztán mikor egyetemre kerültem, az első színházjegyem az Operaházba szólt. Azóta is függő vagyok. Külföldön is képes voltam az ösztöndíjam tetemes részét operajegyekre, áriaestekre, lemezekre költeni, és ma is minden külföldi utamról lemezek-kel, előadásélményekkel térek haza.

Persze hallgatok sok szimfonikus zenét, oratóriumot és könnyű-zenét is, de az opera számomra felülmúlhatatlan. A vox humana élménye semmivel nem helyettesíthető. Idővel az ízlésem is formálódott, nyilván ma már nem mindegy, hogy ki énekel és hogyan, de a műfaj ma is mindig lenyűgöz. Ma már nem csak a dallam fontos, hanem az énekes és a zenekar színvonala, diszponáltsága vagy indiszponáltsága, az előadás egyenletessége, a hangzás, a színészi játék, a szereplők közötti összhang és feszültség, egyszóval a dráma. Ma már nem viselem jól az "odakent" produkciókat, és még rosszabbul viselem az öncélú manírkodást és a rendezői önmegvalósítást. De ha fáradt vagyok, ha fáj valami, ha szomorú vagyok vagy éppen örülök, akkor mindig van olyan ária, énekes, amiről vagy akiről tudom, hogy ez kell a túléléshez. Néha egy rossz elődás után úgy érzem, hogy a szerelem egyoldalú, de elég sok jó előadást láttam már ahhoz, és elég sok jó lemezem van ahhoz, hogy mindig legyen ellenpéldám, hogy lehet ezt másként is. Rájöttem, hogy a látszat ellenére én szeretek rajongani. Hol egy énekesért, hol egy darabért, hol egy - egy áriáért.

Mindez azért jutott eszembe, mert a napokban a sokadik érettségi találkozónkon a régi időkről nosztalgiázva szóba kerültek a kötelező színházlátogatások. Megkérdezte valaki, hogy emlékszem-e bármelyik operaelőadás címére is abból az időből, merthogy ő csak a szenvedésre emlékszik. Megdöbbent, amikor a szereposztásokat kezdtem sorolni. Ő is azt hitte, hogy megbuggyantam. (Ez a meggyőződése nem új, régen is így vélte.) Nem vagyunk egyformák. Mindenestre azt javasoltam neki, hogy a gyerekeivel menjenek el A traviata-ra.

Én pedig lehet, hogy mégis megnézem a Pretty woman-t.

 



Címkék: opera traviata

Szólj hozzá!