HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) Abba (1) abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Ady Endre (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) alagna (5) Alagna (1) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) anyegin (3) Anyegin (1) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) aznavour (2) Aznavour (1) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) beczala (2) Beczala (2) beethoven (5) Beethoven (2) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) Brahms (1) brahms (2) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) Csajkovszkij (3) csajkovszkij (2) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) delpy (1) Delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) furlanetto (6) Furlanetto (2) Garanca (1) garanca (2) gardiner (1) Gardiner (2) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kurt Veil (1) kwiecien (3) Kwiecien (2) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) linklater (1) Linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) Mariza (1) mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) mendelssohn (1) Mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) mozart (3) Mozart (2) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) Netrebko (3) netrebko (7) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) otello (1) Otello (2) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) parasztbecsület (1) Parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) Renato Bruson (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) Rigoletto (1) rigoletto (4) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) Terfel (1) terfel (8) thais (1) Theresa Stratas (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) Traviata (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) Ute Lemper (1) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) Verdi (5) verdi (8) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) wagner (3) Wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) Zeffirelli (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter


Júniusban arról írtam, hogy remélem, a Zeneakadémia megnyitóján játszik majd Ruggiero Ricci. Most meg, hogy  pihenés címén mindenféle kizárólag szórakoztató tartalmakat hordozó sajtóterméket lapozgattam, belefutottam a hírbe, hogy augusztus 6-án meghalt! És ezt nekem  így kell megtudnom! Nem voltam itthon az említett időpontban, de akkor is. Ruggiero Ricci nem halhat meg csak úgy! Neki dolga lett volna. Nem lesz ugyanaz a Zenekadémia, úgy szurkoltam, hogy még  legalább egyszer hallhassam játszani.

Karácsonyra egy csomó zenét kaptam, de igazából egyik sem volt meglepetés, mert mindegyiket én választottam ki családom nagy megkönnyebbülésére.  Mindig gondban vannak, hogy tetszik-e amit választanak,  majd úgy tettem, mintha nagyon meglepődnék. Jó zenék,  rosszat nem választok magamnak. Megvan Met-es Ring, de csak a Rajna kincsét láttam belőle DVD-ről,  a többire még nem volt időm. Ez is jó, bár itt a Wotant éneklő Terfel nekem egy kicsit haloványnak tűnt, de majd megnézem még, hátha csak én voltam rossz passzban.

Van aztán az elhíresült 2005-ös salzburgi Traviata, ahol Thomas   Hampson nemcsak hogy nem jó, hanem egyenesen rossz, de a rendezés és a két főszereplő (Netrebko és Villazón) csak szuperlatívuszokkal jellemezhető.

Kaptam verseket is, nagyon jók, lásd a coppelian. :-)

Meg könyveket, az új Eco-t még nem fejeztem be,  de hamarosan.

És volt egy magamnak szerzett meglepetésem is, amit igazából önző módon tartottam meg. A múltkoriban egy körúti  antikvár lemezboltban otthagytam egy Honegger: Karácsonyi kantátát, majd mire visszamentem érte, már elvitték. Az ajándékvásárlási túrám során nem bíztam benne, hogy  kapható új felvételben Honegger, de a kiskörúti lemezboltban az eladó azonnal tudta, hogy mit akarok, és elő is varázsolt egy  2011-es London Philharmonic Orchestra-t, Jurowski vezényletével, ami egészen kiváló. A Karácsonyi kantátán  kívül   hallható még a Pastorale d'été,  és a 4. szimfónia is. De az igazi a Karácsonyi kantáta.  Valamikor egyetemista koromban találkoztam vele először, a tv-ben egy karácsony este élőben közvetítették  ha jól emlékszem Londonból, akkor  fogott meg.  Nekem Honeggerről mindig azt tanították, hogy a XX. századi  kortársban a nehezen befogadható szerzők közé tartozik, de ez nem igaz.  Ligeti vagy Lutoslawski , de még Eötvös Péter is sokkal nehezebben befogadható. Ez kifejezetten  dallamos, de az is lehet, hogy csak az én ingerküszöböm került máshová. Szóval megvettem a lemezt, G-nek szántam, de rájöttem, hogy nálam sokkal jobb helyen lesz, és G. úgyis a dallamosabb,  lightosabb zenéket szereti. Így két perc alatt meggyőztem magam, hogy úgysem örülne neki senki annyira, mint én, tehát a legjobbat akkor teszem, ha nem ajándékozom el. Honegger maradt, G. pedig könyveket kapott. Én pedig akármikor meghallgathatom, ha olyanom van, még húsvétkor is.

Címkék: ring ricci traviata netrebko honegger villazón jurowski

Szólj hozzá!

A címet loptam. (Elegánsabban plagizáltam.) De akitől loptam, remélhetőleg megbocsátja. Alkalomadtán bocsánatot kérek tőle. Egyébként Párizs jelmondata: hánykolódik, de nem süllyed el. Ez jutott eszembe, miközben a Traviatat néztem a MET-ből Natalie Dessay-jel. Ennyire puritánul és talán éppen ezért ennyire erősen ható rendezést nem láttam még belőle. Pedig csak az elmúlt félévben vagy  három  Traviatat láttam: Fleminggel a Scalaból,  Fleminggel a Marta Domingo rendezést, és egy glyndenbourni előadást 1988-ból. És  két hete várom az Amazontól a La Fenicéből Patrizia Ciofi-val és Hvorosztovszkijjal. Ha mindent összeszámolok, biztos, hogy húsznál  is több változatban láttam életem során. Mégis talán ez volt a legerősebb, azzal, hogy gyakorlatilag kortalanná tette a történetet, és annyira lecsupaszította, hogy csak a lényeg maradt meg.

Ma  Violetta a legkiszolgáltatottabb kurtizán volt, aki csak szeretetre vágyik. Nagyon jól hangsúlyozta ezt, hogy a színpadon gyakorlatilag ő volt az egyetlen nő.  Még Florat is férfiruhába öltöztették, a kórus női tagjai is fekete öltönyben énekeltek. Az egész darab a női kiszolgáltatottságról szólt. A machismo-ról és a bűntudatról.  Csupasz színpadkép,  Violetta az egyetlen, aki színes ruhában énekel, mindenki más kiköpött bróker, vagy még inkább korunk hőse az üzletember. Aki lazításképpen úgy szórakozik, hogy közben  mindenki belepusztul a környezetében. A legnagyobb ötlet a Halál színpadi szerepeltetése volt. Az egész történet a Halál  szeme láttára játszódik,  sőt a Halál felügyelete alatt.  Egy szót sem szól, csak ott van.  Ellenőrzi, hogy minden  a maga rendjén megy-e. A végén ugyanaz a szereplő játssza az orvos kétmondatos szerepét, amitől helyére kerül az egész: ebben a történetben a halál az orvosa minden problémának.

 Dessay jelmeze tűzpiros koktélruha, amit a darab végén   ráhúznak egy névtelen női szereplőre: az utánpótlás biztosítva van.  Dessay egyébként elképesztően jól énekelt, és gyakorlatilag majdnem végig színpadon volt, mivel a második s a harmadik felvonást egyben játszották. Nem kis teljesítmény volt, különösen, hogy a puritán díszlet és jelmez nem adott eszközt  a kezébe,  csak a személyiségére hagyatkozhatott. Az egyetlen eszköz egy óriási óra volt, ami a fogyó idejét jelképezte. Az saját helyezetét tudomásul venni nem akaró kurtizánból fokozatosan alakult át  a saját szerelmének kiszolgáltatott szerencsétlen nővé. Matthew Polenzani  jó volt, de meg sem közelítette Dessay-t. Egy gyerek volt, aki meghajlik az erősebb akarat előtt,  igazán csak a báli jelenetben  hozta az őrülten féltékeny férfit.   Hvorosztovszkij  eleinte egy manipulátor, az az apa, aki nem tűr ellentmodást. Erőszakos, bár igyekszik fegyelmezni magát. Akkora pofont kevert le Alfredo-nak a Di Provenza il mare  il suol után, hogy azt hittem Polenzani lerepül a vászonról.  Manipulálja Violettát,  a "Dite alla giovine-ben" látszik az arcán, hogy a  csak menekülni akar. Úgy vonul vissza az erőszakos manipulációjából, ahogy erősödik Alfredo. Akkor döbben rá, hogy  mit is csinált, amikor a rendezés a Halál helyébe állítja a báli jelenetben, ami szerintem az egész előadás egyik csúcspontja volt. Erre mindig csak összekötőként  tekintenek, ami ahhoz kell, hogy átvigyék a harmadik felvonás zárójelentébe a történetet. Ebben az előadásban  Violetta halála lényegében happy end.  Éppen azért, mert Violettán és Anninán kívül nincs nő az előadásban,  a báli jelenet sem bál. Kanmuri.  A cigánytáncban férfiak hergelik egymást,   egy szőrös kezű, kopasz férfi feleveszi a tűzpiros koktélruhát, és addig  froclizza Alfredot, amíg nyilvánvaló lesz a tragédia: a legocsmányabb módon vesz elégtételt Violettán, hisz csak egy kurtizán. Óriási jelenet volt. Csöpögött a tesztoszteron a vászonról. Mint Fellini Bikaborjak című filmjében. 

Az E  tardi-ban  Dessay nem delirál. Tisztában van vele, hogy ez a szerelem a végzete. A  tökéletesen fehér színpadon nincs más, csak egy körbe futó pad, és  ezen ülnek  a szereplők egymástól jól távol, miközben Violetta és a Halál egyre közelebb  lépkednek egymáshoz. A Halál még mindig csak néz. Nem is kell több. Mindenki tudja, hogy ebben a nézésben mi van.

Hallottam már jobban énekelt Violettát, láttam már szebbet is, de jobban rendezettet nem láttam. Dessay-nél szebb hangja van Flemingnek,  Rost Andreának, és még néhány énekesnőnek.  De ez a tegnapi előadás Dessay-jel volt jó. Lehet, hogy ha Netrebkoval látnám, vele  is működne. A youtube-on van egy felvétel, ahol ugyanezt az előadást Netrebko és Thomas Hampson éneklik. Nem kedvelem Hampsont, de kísérletképpen  azért egy Netrebko - Hvorosztovszkij előadást megnéznék  ugyanígy a MET-ből. Érdekes lenne az összehasonlítás.  Az előadás után arról beszélgettünk, hogy  vajon ezek a közvetítések hogyan hatnak az  operára, mint műfajra.  P. szerint megöli az operát,  mert  nemhogy ennél jobbat, de ugyanilyet se lehet csinálni.  Nekem nem ez a véleményem. Szerintem ez mentheti meg. Mert ennél puritánabb, és éppen ezért minden korosztály számára befogadható  előadást nem lehet csinálni.  Ezt a fiatalok is  élveznék.   Kár, hogy  ma gyakorlatilag  csak a nyugdíjasok, a magányos nők és a turisták járnak operába.  (Sajnos ezt láttam Bécsben is.) De ha ez eljut a tömegekhez, akkor kiderül, hogy A kaméliás  hölgy ma is aktuális lehet.  Az opera pedig fluctuat, nec mergitur.  

 

 

Címkék: fleming rost traviata netrebko hvorosztovszkij dessay hampson polenzani

Szólj hozzá!

Megvettem a 2012/13-as MET bérleteket. Egyetlen bánatom, hogy Hvorosztovszkij  csak az Álarcosbálban énekel, a többi előadásban nem. Pedig a Rigoletto címszerepében megnézném. Viszont jövő áprilisban Anyegint énekel Netrebkoval Bécsben, ott a helyem!  (Emiatt lehet, hogy a nyári Cesky Krumlovot kihagyom. De ebben a kérdésben még magammal sem értek egyet.) Az Aidában eldönthetem végre, hogyan is állok Alagnával (megint nagyon romlanak a pozíciói), és lesz egy várhatóan nagyon jó Parsifal Kaufmannal. A többinél  majd meglátjuk. Bizakodó vagyok. Kicsit tartok a Julius Caesartól, de ez lesz az utolsó, nem fogja az évadot meghatározni. 

Holnap viszont Traviata a MÜPA-ban Natalie Dessay-jel és Hvorosztovszkijjal, ellenben fogalmam sincs, hogy az Alfredot éneklő Matthew Polenzani milyen. Majd referálok.

Címkék: álarcosbál rigoletto traviata parsifal

Szólj hozzá!

Persze nem szó szerint. Az éjjel nem tudtam aludni, és megnéztem felvételről a Traviata-t Fleminggel a Covent Gardenből. Többen megjegyezték már, hogy elég hülye szokás éjjel operát hallgatni, de mióta feltalálták a fülhallgatót, a családom veszélyeztetése nélkül hódolhatok e hülye szokásomnak. Igaz, másnap elég használhatatlan vagyok, de ez előfordul akkor is, ha  operahallga-tás nélkül nem alszom.

Szeretem Renée Fleminget, mert nem csak szép nő szép hanggal, hanem van benne valami az amerikaiakra jellemző optimizmusból, abból a vitalitásból, ami fiatalon tartja az amerikai embereket. Bármelyik szerepét énekli is, abban mindig több szenvedély van, mint a kortársaiban.  Violettaként lemezen már hallottam, de nem láttam korábban. Jó volt, mert  nála Violetta nem csupán tárgya Alfréd szerelmének, hanem rajta múlik, hogy Alfréd egyáltalán szerethet. Az első felvonásban az E strano-t az énekesnők  többsége lemondóan énekli, Fleming ezzel szemben  megmutatta, hogyan viaskodik a remény és a lemondás a lelkében, miközben megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy már késő, nem lehet őt szeretni, és ő sem szerethet. Az arcának a rezdüléseiből látszik, hogy igenis szeret játszani a gondolattal, hogy mi van, ha mégsem késő? Mi lenne, ha mégis megpróbálná? És végül enged a csábításnak.  Nem csak a "carpe diem", hanem a harag és az elkeseredés is ott van a  repertoárjában. Violetta Felmingnél nem csak áldozat. Tud küzdeni is, de eleve vesztes pozícióból küzd. Erre akkor jön rá, amikor az E tardi-t énekli, és földhöz vágja a bibliát.

Joseph Calleja Alfrédja hangban a második felvonástól  Alfredo Kraushoz mérhető. Pedig nem úgy indult. Az első jelentben még mintha félt volna Flemingtől, de a második felvonásban nagyon sokat javult. De nem nagyon tud mit kezdeni a színpaddal, ha egyedül van rajta. A féltékenység sok mindent kihoz  belőle,  így még nagyobb a kontraszt Thomas Hampsonnal, aki az öreg Germont-t énekli. Hampson vérbeli angol úr,  tartása van, de a megtört apától nagyon messze áll. Nekem a hangja sem igazán tetszik, bár elismerem, hogy  ettől még lehet jó és nagy énekes. Ízlés dolga. Nekem  steril volt Giorgo Germont-nak. A rendezés pedig nagyon sok eszközt adott a kezébe, amivel néha élt is (pl. amikor  a földre löki Alfrédot, a Di provenza il mare, el suol-ban,) de aztán újra fegyelmezi magát, és angol úr lesz. Pedig a szerep azért zseniális, mert  óriási színészi lehetőség az egyik gyereke boldogságáért a másik boldogságát feláldozni, és ennek a súlyával élni. Pláne azután, hogy szembesül Violetta önfeláldozásával. Nekem mindig farizeusnek tűnt az öreg Germont utolsó kettőse Violettával. Egyedül Renato Bruson tudta velem elhitetni, hogy  őszintén kívánja Violetta boldogságát, és nem csak a szituációból akar menekülni.  (Hvorosztovszkijjal csak youtube felvételeket láttam, ez ügyben nem mernék nyilatkozni.)

Egy csomó apróság volt a rendezésben, ami itthon általában hiányzik a Traviataból, és amitől élő lesz az előadás. Kezdve attól, hogy hányféleképpen lehet elbúcsúzni az estély végén, azon keresztül, hogy az E strano-t fésülködés közben énekli,  odáig, hogy  a deliráló Violetta milyen árnyakban véli felfedezni a visszavárt Alfrédot. Nyilván volt olyan is, amit éjjel fél háromkor nem vettem észre, ezért aztán meg kell néznem akkor is, amikor egyébként ébren vagyok. On y va!

Címkék: fleming traviata bruson calleja hampson

Szólj hozzá!

Soha nem láttam a Pretty woman-t, bár többször nekifutottam. Idegesít, pedig egyébként nem vagyok a romantikus komédiák ellensége, sőt. Viszont többször láttam azt a jelenetet belőle, amikor Richard Gere elviszi Julia Roberts-et operába. Abban hangzik el az a mondat, hogy "az operába vagy első pillanatban beleszeret valaki, vagy ha nem, akkor tisztelni megtanulhatja, de szeretni soha nem fogja." És ez nagyon igaz. Nálam szerelem volt az első pillanattól.

Egy vidéki kisvárosban nőttem fel közel az országhatárhoz, ahol nemhogy opera, de még mozi is csak hetente kétszer volt. A szüleim határozottan idegenkedtek a klasszikus zenétől, soha nem hallgatták, még rádiónk sem volt. Az operát pedig látványosan ki nem állhatták, kornyikálásnak tartották. Nem tanultam soha zenét, még kottát sem tudok rendesen olvasni. Az iskola viszont rendszeresen szervezett színházlátogatásokat, volt színházbérle-tünk a szomszédos megyeszékhely színházába, később már a közelünkben is lett, illetve időnként jöttek "tájolni" hozzánk. Néha operát is játszottak. Az első operaélményem Verdi A traviata-ja volt, azóta is ez a kedvencem. Soha nem felejtem el azt az érzést, ami a "Libiamo, ne' lieti calici" hallatán elfogott. Kiszáradt a torkom, libabőrös lettem. A "Di provenza il mar el suol" és az "E strano, sempre libera" alatt pedig elbőgtem magam. Egyszerűen úgy éreztem, mindjárt elrepülök. Napokig nem tértem magamhoz. Először találkoztam a komplex művészet élményével. Próbáltam a szüleimnek elmesélni, de csak néztek rám. Szerintem azt gondolták, hogy megbuggyantam. Utána minden alkalmat megragadtam, hogy eljussak operába. Azt láttam amit a közelben lehetett, szerettem volna színháztörténész vagy dramaturg lenni. Nem lettem, egyrészt akkor ilyen szakra nem lehetett jelentkezni, másrészt a szüleim és a környezetem elég jól kijelölték az utamat, nem nagyon volt választásom. (Nem bántam meg egyébként hogy "csak közönség" vagyok, így nyugodtan vállalhatom az időnként igen sarkos véleményem, elvégre állítólag nekem szól az előadás.) Aztán mikor egyetemre kerültem, az első színházjegyem az Operaházba szólt. Azóta is függő vagyok. Külföldön is képes voltam az ösztöndíjam tetemes részét operajegyekre, áriaestekre, lemezekre költeni, és ma is minden külföldi utamról lemezek-kel, előadásélményekkel térek haza.

Persze hallgatok sok szimfonikus zenét, oratóriumot és könnyű-zenét is, de az opera számomra felülmúlhatatlan. A vox humana élménye semmivel nem helyettesíthető. Idővel az ízlésem is formálódott, nyilván ma már nem mindegy, hogy ki énekel és hogyan, de a műfaj ma is mindig lenyűgöz. Ma már nem csak a dallam fontos, hanem az énekes és a zenekar színvonala, diszponáltsága vagy indiszponáltsága, az előadás egyenletessége, a hangzás, a színészi játék, a szereplők közötti összhang és feszültség, egyszóval a dráma. Ma már nem viselem jól az "odakent" produkciókat, és még rosszabbul viselem az öncélú manírkodást és a rendezői önmegvalósítást. De ha fáradt vagyok, ha fáj valami, ha szomorú vagyok vagy éppen örülök, akkor mindig van olyan ária, énekes, amiről vagy akiről tudom, hogy ez kell a túléléshez. Néha egy rossz elődás után úgy érzem, hogy a szerelem egyoldalú, de elég sok jó előadást láttam már ahhoz, és elég sok jó lemezem van ahhoz, hogy mindig legyen ellenpéldám, hogy lehet ezt másként is. Rájöttem, hogy a látszat ellenére én szeretek rajongani. Hol egy énekesért, hol egy darabért, hol egy - egy áriáért.

Mindez azért jutott eszembe, mert a napokban a sokadik érettségi találkozónkon a régi időkről nosztalgiázva szóba kerültek a kötelező színházlátogatások. Megkérdezte valaki, hogy emlékszem-e bármelyik operaelőadás címére is abból az időből, merthogy ő csak a szenvedésre emlékszik. Megdöbbent, amikor a szereposztásokat kezdtem sorolni. Ő is azt hitte, hogy megbuggyantam. (Ez a meggyőződése nem új, régen is így vélte.) Nem vagyunk egyformák. Mindenestre azt javasoltam neki, hogy a gyerekeivel menjenek el A traviata-ra.

Én pedig lehet, hogy mégis megnézem a Pretty woman-t.

 



Címkék: opera traviata

Szólj hozzá!