HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) abba (1) Abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) Alagna (1) alagna (5) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) anyegin (3) Anyegin (1) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) aznavour (2) Aznavour (1) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) Beczala (2) beczala (2) Beethoven (2) beethoven (5) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) brahms (2) Brahms (1) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) Csajkovszkij (3) csajkovszkij (2) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) Delpy (1) delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) furlanetto (6) Furlanetto (2) garanca (2) Garanca (1) gardiner (1) Gardiner (2) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) kwiecien (3) Kwiecien (2) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) linklater (1) Linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) Mariza (1) mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) Mendelssohn (1) mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) mozart (3) Mozart (2) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) netrebko (7) Netrebko (3) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) Otello (2) otello (1) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) Parasztbecsület (1) parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) Rigoletto (1) rigoletto (4) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) Terfel (1) terfel (8) thais (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) Verdi (5) verdi (8) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) Wagner (3) wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter


Szerda este Ramón Vargas koncertjén  három az egyben műsort hallhattunk a MÜPA-ban. Az első részben azt hozta, amit  megszoktunk, a sznoboknak valót,  nem átütő, korrekt éneklés, zavarban volt, mert nem neki való szerepet játszott.  Már a Don Giovanni kapcsán írtam,  hogy szerintem nem neki való a Don Ottavio, mégis azzal nyitott, két ária a  Giovanniból, most sem volt jó.  Az Il mio tesoro egy fokkal jobb volt, mint a Dalla sua pace, de bárki énekelhette volna. Aztán jöttek a Mefistofelék, és az első rész végén Werther a III. felvonásból  amiben már látszott, hogy van a pasiban valami, amit gondosan rejteget,  de időnként nem bírja és kiénekli. De  szerda este inkább rejtegette, mint kiénekelte.

A második részben taktikát váltott, és előre hozta az Una furtiva lagrimát, amivel  megkaptuk az igazi Ramón Vargast, akinek a bel canto a sajátja, jöhetett a Giocondából Enzo, meg Verdi és Puccini. Ez az, amit rejtegetett, itt  voltak szép hangjai, néha övé volt a színpad és az egész MÜPA, amit az első részben egyáltalán nem éreztem.  Teljesen rosszul pozicionálják  Vargast a világ operaszínpadai. Most is bebizonyosodott, amit egyébként a nyilatkozataiban is hangsúlyoz, hogy Ő nem egy "látványénekes". Neki a hang az igazi fegyvere, nem túl "etetős" a játéka, de ha  hagyják, ez a hang elviszi a szerepet, csak ha arra kell figyelnie, hogy kunsztokat csináljon, hát az megöli a hangot is.  Nekem sokáig  fenntartásaim voltak vele, a MET-es Lenszkij miatt akartam élőben hallani,  és a második felvonásban voltak pillanatok,  amelyek Lenszkijt igazolták. Aranyos egyébként, ahogyan minden ária előtt összeteszi a  kezét, mintha azért imádkozna, hogy  "jaj, istenem, csak ez is sikerüljön!". Nekem az volt a benyomásom, hogy  szinte az egyetlen olyan operasztár, aki 30 éves pályával a háta mögött is súlyos önbizalomhiánnyal küzd. Nem volt a topon, de  voltak jó pillanatok.

A harmadik részben mexikói dalokat énekelt ráadásként,  hozott hozzá egy tüchtig osztrákokból és horvátokból álló mexikói zenekart is. Itt a felszabadult Vargast láthattuk, az örömzenészt, de ez nem opera.  A zenekarban nekem a kedvencem az egyik hórihorgas hegedűs volt, aki szőke volt és valószínűleg a tiroli hegyekben szeretett bele a mexikói zenébe,  és egész tisztességesen  meg is tanulta. Nem értem miért vágyik valaki a tiroli hegyekből a mexikói homokos tengerpartra, amikor én meg Tirolba  vágyom, de mindenki máshová vágyik, mint ahová született. Szóval itt jöttek a népszerű mexikói dalok, amit a közönség díjazott,  különösen a budapesti mexikói és spanyol ajkú community, de a magyarok is. Vargas vigyorgott, élvezte, mondjuk nekem jobban tetszett a második részben néha felcsillanó Vargas, de  a közönség odavolt a harmadik verzióért.

A zenekari betétek közül   javasolnám, hogy kvótát vezessenek be a nyitányokra, és mostantól csak minden harmadik áriaesten játszhassák el  A végzet hatalma nyitányát, mert már nagyon unom. Tényleg. Pláne, ha rosszul játsszák. Nagyon rosszul játszották.  Hasonlóan a Thais Meditationhoz, amit  imádok, de kezdem unni, hogy mindenki játssza, és  azt sem jól. Mostanság sokszor hallgatom a Kennedy-féle verziót (rajta van a telefonomon), de nagyon jó volt  tavaly ilyenkor a Flórez koncerten a MÁO-ban Danyilova Gálja  előadása is, a  mostani nem volt jó. Nem tudom, hogy  a zenekar vagy a karmester miatt,  nem is nagyon akarok rajta gondolkodni, de nem tetszett. A zenekar egyébként nekem nagyon szedett-vedett benyomást keltett, és a karmestert is tudtam volna nélkülözni.

Ugyancsak nem értem, hogy mit kellett rendezni ezen az előadáson.  Illetve dehogy nem értem. Káel Csaba szerette volna beírni a CV-jébe, hogy rendezte Ramón Vargast is. Ez abból állt, hogy egy  kerek kivetítőn látszott az énekes fekete-fehérben,  és időnként piros, zöld vagy sárga színekkel megvilágították a zenekart.  Hát ezeket kihagytam volna.  Ramón Vargas  valószínűleg sokkal jobb énekes annál, amit tegnap hallottunk, másrészt  viszont  nagyon szimpatikus és szerény énekes,  jobban kellene figyelni rá. Nem sztárolni kellene, hanem figyelni kellene arra amit jól csinál.  Talán máskor jobb napja lesz.

 

Címkék: vargas ramón

Szólj hozzá!

Némi hisztizés után egy hete végre megérkezett  a több mint két és fél hónapja megrendelt MET-es Anyegin, és A trubadúr valamint a Traviata  a Covent Gardenből. Azóta itt van az asztalon mindhárom DVD, de nem volt időm megnézni egyiket sem. Ma már annyira elegem volt a több mint két hónapja tartó szünet nélküli munkából, hogy a rengeteg hátralékra tekintet nélkül legalább az Anyegint megnéztem.  Most erős a késztetés, hogy még egyszer elindítsam, de a családom  nagyon morcosan nézne rám. (Sosem fogják szeretni, csak miattam tűrik el.) Szeptemberben már áradoztam erről az előadásról, ahhoz olyan sokat most sem tudok hozzátenni.  Tényleg ez az igazi, még akkor is, ha előadás alatt azon gondolkodtam, hogy ez az évad gyakorlatilag Verdi és Csajkovszkij jegyében telt,  mert szinte csak ezeket hallgattam. Összehasonlítva a salzburgi felvétellel ez az Anyegin nálam sokkal inkább a helyén volt. Semmi faxni,  szinte nulla díszlet, de a jelmezek mindent pótoltak. Hvorosztovszkij nem romlott, hanem fensőbbséges és lenéző, és főként mindvégig kívülálló. Kívülállóként flörtöl Olgával is, leginkább unaloműzésből, na és azért, hogy elriassza Tatjanat. A párbaj után nem hagyja el a színpadot, a polonéz alatt átöltöztetik a színpadon. Ez alatt félelmetes arckifejezéssel távolodik el a saját tettétől. Szenvtelen, már -  már kegyetlen.  Minden igazolódott, amit vártam: a harmadik felvonásra Hvorosztovszkij és Fleming is hitte, hogy képes a szerelemre, a különbség csupán annyi volt, hogy Tatjana  már nem akart hinni benne, Anyegin meg most akart hinni először. A fináléban, amikor ahhoz a részhez jutnak, hogy "Scsasztye bilo kak vozmozsno, kak blizko" (de utálom, hogy nincs cirill betűm!), na, azzal nem tudok betelni! Mert ez az a jelenet, amiért megrendezték az előadást. Ez az a mozdulat, amiért Flemingnek érdemes volt megtanulni a szerepet. (Erről szintén írtam korábban, nem ismételném meg.)
Óriási meglepetés Ramón Vargas Lenszkijként. Szegény Vargast annyit gyapáltam Don Ottavióként, és igazán Edgardoként sem tetszett, de Lenszkijként telitalálat. Külsőre akár Pierre Bezuhovot is játszhatná, annyira jó volt a jelmeze. (Nem véletlen, hogy nekem a Háború és békében is mindig Bolkonszkij herceg volt a kedvencem.  Egyszer szívesen megnézném az operaváltozatát, de  gyakorlatilag csak Moszkvában játsszák, így nem sok esélyem van rá.) A "Kuda, kudá-ban" majd belehal a szerelembe, olyan szépen énekel, hogy nem is értem Olga hogyan bánthatta meg ezt a férfit. Lehet, hogy mégis meghallgatom  novemberben a MÜPA-ban,  ha kapok jegyet. Ha pedig véletlenül nem lesz itthon senki, újranézem az előadást.

Címkék: fleming csajkovszkij vargas anyegin hvorosztovszkij

Szólj hozzá!

Hát ezt is megértük! Hvorosztovszkij és Terfel mögött megjelent a trónkövetelő, az új nemzedék, Mariusz Kwiecien. Tegnap a Don Giovannit néztem a MET-ből a MÜPÁ-ban, és akár tetszik, akár nem, el kell ismernem, hogy ez egy új nemzedék. Nem rosszabb, mint az előző, csak más. Kwiecient az isten is Don Juannak teremtette, nem egyszerűen "good looking guy", hanem "very good looking guy", kitűnő, majdnem minden szerepre alkalmas baritonnal. Mégis ez a csábító más, mit az eddigiek. Korszerű, a mai lányoknak szól, mai technikákat vet be. Nem olyan jellegzetes a hangja, mint Terfelnek, vagy pláne Hvorosztovszkijnak, de szép, stabil, és uralja a szerepet. Minden hangból a magabiztosság sugárzik, nem kell az éneklésre figyelnie, minden erejével a játékra koncentrálhat. Kwiecien lubickol a szerepben, nincs egy cseppnyi erőlködés sem a játékában. Míg Terfelnél és Hvorosz-tovszkijnál Giovanni a hódítást élvezi, Kwiecien Don Giovannija a hódítás eredményét. Addiktológiai eset: pszichiátriai szex- és stresszfüggő. Egy gátlástalan, cinikus gazember. Ha hollywoodi film lenne, a fiatal Michael Douglas játszaná. Kwiecien Giovannija ezért sokkal tempósabb, mint az elődök. Az elődök élvezték a csábítást, őt a hatékonyság növelése, a statisztika motiválja. Workaholic, a csábítás a munkája. Ez a tempóváltás egyébként az egész előadást jellemezte, felgyorsult, a "La ci darem la mano" is csak aláfestőzene egy akciófilmben. Ma már nincs idő a ráérős csábításra, nem akar senki várni, nem akarja kiélvezni a várakozás izgalmát. Terfel báját az adja, hogy tud várni a megfelelő pillantra, pók módjára szövögeti a hálóját, Kwiecien Giovannija nem tud várni. Mindent azonnal akar. Egy yuppie. Ahogyan a füle mögé simítja a haját, abban benne van az önimádat minden jellemzője. A rendezés is ezt a jelleget erősítette tegnap, a hagyományos díszlet és jelmez mögött legalább egy 16-os karikát érdemelt az előadás, elsősorban Giovanni és Zerlina jeleneteiben.

Amikor a Kormányzó szellemével küzd, akkor látszik a tudatosan felépített yuppie a karakterben: nem csak azért mond igent a pokoli vacsorameghívásra, mert a bátorságát akarja fitogtatni, hanem egyszerre látszik a tekintetében a kíváncsiság, hogy meddig lehet még emelni a tétet, és a fáradtság, a "legyen már végre vége ennek az embertelen hajszának" vágya. Mert mint minden yuppie, magától nem tud leállni. Mint aki 200-zal rohan a falba.

Az előadás másik nagy figurája a Leporellot játszó Luca Pisaroni volt. A darab alapjában véve is a kettőjük közötti civódásól szól, mindenki más csak mellékszereplő, de ez tegnap különösen látszott. Pisaronit sem hallottam korábban, de a bölcs megvetés iskolapéldáját hozta. Remek humorral játszotta a látszólag kiszolgáltatott, de valójában nagyon is dörzsölt szolgát. A Regiszter áriától egyenrangú partnere volt Don Giovanninak.

Ha már a férfi szerepeknél tartunk: Don Ottaviót Ramón Vargas játszotta, aki viszont olyan volt a szerepben, mint az elveszett kisfiú a péceli hetivásárban. Lötyögött rajta a szerep, nem megy neki a hősködés. Egyébként szerintem a hangja sem való Ottaviónak, de én mindig a színpadi jelenlétet hiányolom nála. Nyolc éve láttam az Erkelben, mint Edgardot a Lammermoori-ból, ott sem értettem, hogy mitől ekkora sztár. Lemezen sokkal jobb, ott csak a hangra kell figyelni. Itt a második felvonásbeli nagyáriája szép volt, de ott nem kellett semmit csinálnia, csak énekelni. A játékban csak egyetlen jó pillanata volt, a zárójelentben egy arckifejezés, amikor arra kéri Donna Annát, hogy végre esküdjenek már meg, és Anna még egy év türelmet kér. Ekkor elfordulva olyan lúzer arcot vágott, hogy felnevetett a közönség.

A nők közül Zerlina volt a legjobb, Mojca Erdmann énekelte. Kellően hiszékeny volt, aki azonban hamar felismeri, hogy mikor jár jól. Szép nő, szép hanggal, és az épp szükséges frivolsággal, ami a Masettoval (Joshua Bloom) énekelt duettjeikben látszott igazán. Donna Annát egy lett énekesnő játszotta, Marina Rebeka, igazából semmit nem tudtunk meg róla. Ez nem az ő hibája, a darabban is csak ürügy Donna Anna, nincs jelen a konfliktusban. Nekem a legtöbb bajom a Don Giovanniban mindig is Donna Elvirával volt, akit Barbara Frittoli énekelt. Sohasem értettem a Donna Elvira típusú nőket. Mert a szerelemben nem az a legjobb, hogy szeretve vagyunk, hanem az, hogy szerethetünk. Elvira meg van sértve, amiért Don Giovanni elhagyta. Nem a hiánya fáj, hanem a sértettség. Nem tudja elfogadni, hogy nem Don Giovanni tehet róla, hogy neki fontosabb volt a férfi, mint a férfinek Elvira. Ez Elvira választása, nem lehet Giovannin számon kérni. Don Giovanni ugyan egy cinikus gazember, de Elvira érzéseiért nem ő felel. Frittolinál a hervadó Elvira utolsó esélye ez a szenvedély, mert szerelemnek nem nevezhető. Ez kétségbeesett menekülés a magány elől. Az önbecsülés maradékait kaparja össze, abban a reményben, hogy paradox módon, ennek árán feladhatja éppen az önbecsülését, és visszakapja a rabszolgatartóját.

Én ugyan jobban kedvelem a Terfel - Hvorosztovszkij típusú játékot, de tegnap kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a Cadiff-i Énekverseny után felfedeztem mindkettőjüket. Várom, hogy a trónkövetelő Kwiecien mit mutat a továbbiakban. Erős a gyanúm, hogy sokat hallunk még róla. Meggyőzhető vagyok.

 

Címkék: vargas bloom rebeka erdmann terfel hvorosztovszkij frittoli kwiecien mariusz pisaroni

Szólj hozzá!

Miért van az, hogy ha jó tenorrról beszélünk, akkor az mindig olasz, spanyol, legfeljebb francia, de általában elmondható, hogy latin eredetű? Caruso, Filipeschi, Corelli, Kraus, Domingo, Carreras, Pavarotti, vagy mostanság Villazón, Vargas, Alvarez, Grigolo, vagy a közvélemény szerint Alagna (bár nekem itt mostanság vannak kétségeim). Jó német tenort egyet tudok mondani: Jonas Kaufmann-t. Ő a szabályt erősítő kivétel.

A magyarokat illetően az utolsó igazán világszínvonalú tenor Réti József volt, azóta legfeljebb Budapesten világhíres tenorjaink vannak. De Réti József hangja is sokban hasonlított a latinokra.

Ezzel szemben minél északabbra megyünk, annál inkább "basszus nemzeteket" találunk. Az igazi basszusok Saljapin, Nyesztyeren-ko, vagy a magyarok közül Gregor József vagy Polgár László. (Akik mindketten világklasszis hanggal és színészi vénával rendelkeztek, mégsem lettek világsztárok, "csak" kiváló operaénekesek.) Kivételként említhető: Furlanetto vagy Raimondi.

Ugyanez a helyzet a kiváló baritonokkal. Dietrich Fischer-Dieskau, Hvorosztovszkij, Terfel, Milnes, és ott a kevés kivétel: Bruson, vagy Capucilli. Az angolszászok vagy a németek mélyebb hangúak? A női énekeseknél nem lehet ilyen különbséget felfedezni. Sokkal több a jó női énekes minden nációból, mint a férfi, mégis a férfiak csinálnak nagyobb karriert. Minden bizonnyal éppen ezért. Mert azt a keveset jobban megbecsülik. Igaz az is, hogy a tenorokat jobban kedvelik a szerzők. Mindig ők a hősszerelmesek, akik győznek, de ha mégsem, akkor azért kell imádni őket. Szóval ebben is jobban jártak a férfiak. (Ezt nyilván a férfiak merőben másként látják.)

Címkék: polgár kraus caruso domingo vargas gregor corelli alagna fillipeschi grigolo

Szólj hozzá!