HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) Abba (1) abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Ady Endre (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) alagna (5) Alagna (1) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) anyegin (3) Anyegin (1) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) aznavour (2) Aznavour (1) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) beczala (2) Beczala (2) beethoven (5) Beethoven (2) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) Brahms (1) brahms (2) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) Csajkovszkij (3) csajkovszkij (2) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) delpy (1) Delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) furlanetto (6) Furlanetto (2) Garanca (1) garanca (2) gardiner (1) Gardiner (2) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kurt Veil (1) kwiecien (3) Kwiecien (2) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) linklater (1) Linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) Mariza (1) mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) mendelssohn (1) Mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) mozart (3) Mozart (2) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) Netrebko (3) netrebko (7) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) otello (1) Otello (2) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) parasztbecsület (1) Parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) Renato Bruson (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) Rigoletto (1) rigoletto (4) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) Terfel (1) terfel (8) thais (1) Theresa Stratas (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) Traviata (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) Ute Lemper (1) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) Verdi (5) verdi (8) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) wagner (3) Wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) Zeffirelli (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter


Tegnap életemben először, és az is lehet hogy utoljára láttam  Berlioz: A trójaiak című  operáját a MET-ből. Nem előítéletből, hanem mert ezt a darabot tényleg sehol nem játsszák.  A mostani new yorki bemutató is csak a második a MET történetében, és nem hiszem, hogy sokáig maradna műsoron.

Pedig a darab többnyire jó, vagy legalábbis vannak benne nagyon jó részek, csak irdatlan hosszú. Tulajdonképpen nem is egy darab, hanem kettő, és ha két egymást követő este adnák, valószínűleg népszerűbb lenne, de egyben tényleg csak az elszántak ülik végig azt a négy és fél órát. (Igazából öt és fél volt, de számoljuk hozzá a kétszer fél órás szünetet a közvetítésben. ) Embert próbáló. Annak ellenére az, hogy tegnap Fabio Luisi igen feszes tempót diktált a zenekarnak,  valószínűleg nem akarta a végtelenségig húzni. Ugyanez  más karmesterrel akár fél órával hosszabb is lehetett volna.  Az már az én pechem, hogy a két darab mellé kaptam egy harmadikat is, mégpedig a mellettem ülő úrtól, aki az ötödik felvonásig leadta a "Slájmos szörny támadása" című horror operát, mert végig köhögte, krákogta, harákolta az előadást. Szerencsére az utolsó felvonást nem bírta, és  hasonlóan a többi velem egy sorban ülőhöz, valószínűleg az utolsó busszal távozott. (Az utolsó felvonást tényleg egyedül néztem végig, mindenki hazament a sorból.)

Ami a darabot illeti, két egymással összefüggő, de egymástól akár külön is megálló  opera alkotja, az első Kasszandra történetét, a második Dido és Aeneas legendáját dolgozza fel, amolyan franciás slendriánsággal.  A  görög mitológiába  minden aggály nélkül keveri a római isteneket, és a menekülést Itáliába helyezi.  Nem gond,  sem Berliozt, sem a nézőket nem zavarta, csak engem. A első  két felvonást egyben adták, Kasszandrát Deborah Voigt énekelte, és egyáltalán nem volt a topon. Egyébként ez a rész a kevésbé jó, ha visszagondolok, nem is nagyon emlékszem belőle egyetlen dallamra sem, csak Voigt sikertelen   küzdelmére, hogy valami drámát csiszoljon a színpadon. Az lemaradandóbb élményem ebből a közel két órás felvonásból az, hogy felfedeztem a kórusban azt a nőt, aki a nyáron a  NY-i  Filharmonikusoknál a  vezetőnk volt. Egyébként szerintem a komplett első két felvonást ki is lehetne hagyni.

A második rész szerintem sokkal jobb,  bár itt is vannak felesleges hosszú intermezzok, mintha Berlioz nem tudta volna eldönteni, hogy operát vagy oratóriumot akar írni, de ez a jobban sikerült darab. A negyedik felvonásban konkrétan van egy majdnem harminc perces rész, ami csak balett  volt, de számomra érthetetlen, hogy Berlioz miért is húzta  ilyen hosszúra a szimfonikus részeket. Amik egyébként gyönyörűek voltak, csak az operában szétveri a  dramaturgiát. Susan Graham Dido szerepében sokkal jobb volt, mint Voigt, de az igazi meglepetés a Marcello Giordani helyére beugró Aeneast éneklő Bryan Hymel. Nem szeretem Giordanit, bár el kell ismernem, hogy Berliozhoz inkább illik a hangja, mint Verdihez. Hymel volt a második szereposztás, de így is csak 10 napja volt, hogy átvegye a szerepet. Nagyon jó választás volt. Az első részben néha nazálisnak hallottam, de a másodikban kifejezett élmény volt az éneklése. Nem csak erős hang, hanem a hangszíne is üdítően friss. Graham és Hymel kettőseiben sem maradt alul, pedig Graham nagyon profin oldotta meg azokat szituációkat, ahol már nem bírta  magasságokat. A kikötői áriában pedig kifejezetten  szépen énekelt.

Az est másik  élménye az maga  a zene volt. Berliozról olyan keveset tudok, leginkább én is csak a Rákóczi indulót és a Fantasztikus szimfóniát ismerem, pedig a tegnapi este megmutatta, hogy mennyire gazdag és szép a zenéje. Sokkal izgalmasabb, mint amit eddig feltételeztem róla.  A trójaiak  zenéje is izgalmas, kifejezetten magával ragad, de a libretto hiányosságait nem  ellensúlyozza az áradó zene. Biztos, hogy nem lesz slágerdarab a világ operaszínpadain, de   a ritkaságok között érdekes, egyszer mindenképpen látni kell.  A maga műfajában  jó mű, de nálam a "méltán elfeledett remekművek" közé tartozik.

Címkék: graham berlioz trójaiak voigt luisi hymel

Szólj hozzá!

Tegnap végre rájöttem, hogy miért nem értettem Az istenek alkonyában Jay Hunter Morrist, mint Siegfriedet. Miért volt nekem az egész valahogy túlságosan soft egy rendes mitológia hőshöz képest? Az ismétlésben világosan látszott, hogy ez a Siegfried olyan, mint az amerikai gyerekek, akiket dr. Spock alapján neveltek, és elhitetik velük, hogy mindent magkaphatnak amit csak akarnak, aztán amikor megkapják, nem is igazán tudják, hogy miért is akarták, és főként nem tudják, hogy mit is kezdjenek a megkapott  valamivel. Ennek ellenére nem volt rossz előadás, csak Siegfried  helye lett világosabb.

Gerhard Siegel Miméje például egészen fantasztikus volt. Annyira kicsinyes és gonosz, hogy a végén szinte sajnáljuk, amikor Siegfried leszúrja, mert elnéznénk még azokat az önkéntelennek tűnő, de persze kitűnően felépített gesztusokat, amivel a ki nem mondott gondolatait kíséri. A mimikáját bármely ideggyógyászati továbbképzésen tanítani lehetne, ahogyan hunyorog, és rángatózik az arca, vagy a gesztusait, ahogyan időnként idegesen végigsimítja az ajkait. A kényszeres cselekvéseit, amivel leplezni kívánja a Siegfried iránti gyűlöletét. Hangilag is a helyén volt, a végén is bírta, amikor pedig már a gyűlölettől elfullad a hangja, és csak a gyűrű iránti vágy vezérli.  Ehhez képest nem volt meggyőző Jay Hunter Morris, mert mosolyogva, mondhatni derűsen próbálta megvetni Mimét, de senki nem hitte el neki, engem legalábbis nem győzött meg. Külsőleg megcsinálták Siegfriedet, de a szerepet nem sikerült felépíteni. Egy ártatlan gyerek rácsodálkozásával, már - már ostobán  tekint a világra, kicsit egyszerű lélek, aki azt a feladatot kapta, hogy  1. kovácsolja össze a kardot, 2. szúrja le Fafnert, 3. mentse meg Brünnhildét,  de szigorúan csak ebben a sorrendben. És megteszi, de nem kérdi miért, ugyanígy megtenné azt is, ha azt mondanák neki, hogy hordja össze az erdő összes szikláját, és szortírozza ezeket méret és szín szerint. Megtenné, de nem kérdezné miért. Csak  két igazán jó pillanata volt: az erdei jelenet a kismadárral (Mojca Erdmann énekelte gyönyörűen), és az utolsó kettős Brünnhildével.

Mime mellett igazán jó Terfel volt, mint  Vándor/Wotan.  A Mimével való találós kérdéseinél már látszott, hogy ezt az előadást ők viszik a hátukon, de a csúcspont az az Erdával való jelenete volt. Valószínűleg Wagner rosszul szakaszolt:  Az istenek alkonya ebben a jelenetben kezdődik. Amikor megtörten felébreszti Erdát (Particia Bardon), és arra keresi a választ, hogy vissza lehet-e forgatni a történelmet, akkor látszik, hogy felkészült  a bukásra. Megérti, hogy a bukása abban a pillanatban kezdődött, amikor elkezdett kételkedni. Egy isten nem isten attól a pillanattól, hogy kételkedik önmagában. Ez emberi tulajdonság, egy isten számára megengedhetetlen luxus. Wotan akkor bukott el, amikor kételkedni kezdett abban, hogy helyesen járt-e el Brünnhilde megbüntetésével. Egy isten lehet igazságos vagy igazságtalan, haragos, akár kegyetlen is, de nem  cselekedhet szeretetből. Ha így tesz, bukásra van ítélve. Tudja ezt Wotan is, és  Erda is megérti, s ettől omlik össze, s vonul vissza a biztonságot nyújtó álomba. Terfel igazi nagysága  Brünnhilde sziklájánál látszik. Úgy hal meg, hogy tudja: ez egy körforgás. Elbuktak a törpék, elbuktak az óriások, most elbuknak az istenek is. A gyűrű és Brünnhilde az emberé lesz, aki egyszer ugyanúgy elbukik majd. Minden el van rendelve. Mint abban a perzsa mesében, ahol a  Halál találkozik az indiai maharadzsa szolgájával, és közli vele, hogy éjfélkor magával viszi. A Szolga kétségbeesetten rohan az Uralkodóhoz, hogy segítsen rajta, aki leggyorsabb táltosát adja oda neki, hogy meneküljön, éjfélre biztosan elér Perzsiába, ahol a Halál már nem találja meg. Éjfélkor természetesen megjelenik a Halál, mire  a Szolga kérdi, hogyan találta meg.  A Halál válasza az volt, hogy nem  is értette mit keresett  délben Indiában, hiszen neki éjfélkor Perzsiából kellett magával vinnie. Ez a biztos tudás és fáradtság volt Terfel tekintetében, amikor megpróbálja megmagyarázni Siegfriednek, hogy egyszer majd Ő is sorra kerül, de előbb még dolga van. Tegye a dolgát: mentse meg Brünnhildét, a gyűrűvel emelje fel az embert. Terfel hangja egyre mélyül, és egyre  sötétebb lesz.  Már nem egyszerűen belenőtt Wagnerbe, már kitűnő  Wagner énekes. Alkatánál fogva is predesztinált, de intelligenciájánál fogva még inkább.

Hans Peter König mint Fafner kicsi szerep, de jól előre vetítette Az istenek alkonyában nyújtott Hagent, illetve Deborah Voigt is hozta amit kellett, talán még jobban, mint a  következő részben. Jay Hunter Morris tenorja bár elmegy Siegfriednek, szerintem nem Wagner hang.  Tudom,  hogy  beugró, nem hallottam sohasem Ben Heppnert, vagy a szintén beugrónak kikiáltott, majd szintén visszalépő  Gary Lehmannt,  de azért az összehasonlítás miatt  szívesen meghallgatnám az első szereposztást is.

 

Címkék: morris wagner siegfried bardon voigt könig erdmann terfel siegel

Szólj hozzá!

Már megint macerás volt a tegnapi előadás, mert mostanában az a meglepő, ha az utolsó pillanatban nem kell partnert keresnem az operához. Tegnap ismét kiderült, hogy a három jegyemmel egyedül maradtam, és elkezdhettem a keresgélést, hogy kinek lenne kedve eljönni az előadásra. Végülis kerültek barátok, ismerősök,  így nem egyedül ültem Az istenek alkonyán. Most sajnálom igazán, hogy a Siegfriedet ki kellett hagynom, mert Jay Hunter Morris Siegfried alakítása így nekem egy kicsit lógott a levegőben. Nem állítom, hogy a pasi nem jó, de jó szívvel azt sem állíthatnám, hogy ő a tökéletes Siegfried. Robusztusnak robusztus, hangja is  van, az énektudásával sincs  nagy gond, nekem  mégis hiányzott valami. Valahogy túlságosan  soft volt Siegfriednek. Ha láttam volna a Siegfriedet, talán érteném, de így végig volt valami  hiányérzetem. Különösen Deborah Voigt mellett nehéz volt elképzelem, hogy  ez a kemény Brünnhilde ebbe a pasiba zúgott bele. Akkora volt különbség közöttük, mint Ursula és dr. Bubó között. Deborah Voigt  az elejétől a végéig topon volt, az utolsó hangja is ugyanannyira volt a helyén, mint az első.

Brünnhilde mellett a  másik szenzációs alakítás a Hagent éneklő Hans-Peter Königé volt. Épp annyira volt gonosz, hogy hiteles legyen, és épp annyira manipulált, hogy Gunther és Gutrune  se legyen teljesen fajankó. Úgy éjfél után hazafelé menet  eszembe jutott kamaszkorom egyik kedvenc Agatha Christie könyve a Gyilkosság a Metropolitan Operában. Abban értekeznek  hosszan a Wagner-énekesek külön kasztjáról.  Arra gondoltam, hogy milyen jó is a MET-nek, hogy egy ilyen csapatot tud kiállítani a Ringre. Még akkor is, ha Jay Hunter Morris a beugró Siegfried. Végülis sose legyen rosszabb beugró egy szerepre.  A díszlet  pedig az összes  szünetben  véletlenül meghallgatott fanyalgás ellenére is szenzációs volt.

Címkék: morris wagner ring voigt könig

Szólj hozzá!