HTML

A propos! Versek!

Mindaz, ami a versekről, zenékről, operákról, filmekről eszembe jut.

Friss topikok

  • nyolcasesküdt: Kösz a visszatérést, bírtam értékelni. Hvorosztovszkij állapota kétségbeejtő, azon kevesek egyik... (2017.02.01. 16:13) 2016 meg az ő vége
  • coppelia: Aki kér, annak megadatik. :-) Előbb-utóbb rászánom magam. Boldog új évetés sok kó zenét, filmet, s... (2016.12.27. 21:38) Hvorosztovszkij a MUPA-ban
  • coppelia: @PB: Kedves Bea! Örülök, hogy tetszett. A tanév kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a blog keresetts... (2014.09.02. 18:52) Valaki mondja meg
  • coppelia: @labdajáték: Esterházynál minden mondat és minden elrejtett gondolat is többértelmű. Arról már ne... (2014.07.22. 15:12) Egy újabb fontos Esterházy

Címkék

a (1) abba (1) Abba (1) abbado (1) abdrazakov (1) Abouzahra Amira (1) Abouzahra Mariam (1) ábrahám (1) Agata Buzek (1) Agata Kulesza (2) Agata Trzebuchowska (1) ahmatova (1) aida (1) Alagna (1) alagna (5) álarcosbál (3) Alfredo Kraus (1) almaviva (1) Alois Mülbacher (1) alvajáró (1) álvarez (1) Amanda Majeski (1) ancsel (4) andrea (1) Anja Harteros (2) anna (1) Ann Hellenberg (1) Anyegin (1) anyegin (3) aranykoporsó (1) ária (1) Ártatlanok (1) arte (1) asako (1) attila (3) auden (3) audrey (1) auvergne i (1) Aznavour (1) aznavour (2) azucena (1) A bál (1) A bolygó hollandi (2) A két Foscari (1) A könyvtolvaj (1) a legrégebbi dal (1) A nő (1) A Rajna kincse (1) bach (2) Bajazzok (1) Baráth Emőke (1) bardon (1) barokk (1) bartoli (3) bátori (1) baudolino (1) bécaud (1) bécsi (1) beczala (2) Beczala (2) beethoven (5) Beethoven (2) bellini (1) Bergman (1) berlioz (1) berry (1) Birds of Psalms (1) Bíró Márti (1) bizet (1) bloom (1) boccanegra (3) böhm (2) Boito (1) boleyn (1) Boleyn Anna (1) borisz (1) Borogyin (1) borogyina (1) boskovsky (1) Bősze Ádám (2) botha (1) Both Miklós (1) Brahms (1) brahms (2) brel (1) Bretz Gábor (1) bruch (1) bruson (2) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Budapest Bár (1) callas (3) calleja (1) Calleja Joseph (1) canteloube (1) capricci (1) carreras (1) caruso (2) casals (1) Cecilia Bartoli (1) cencic (1) chevallier (1) Címkék (3) Claudio Abbado (1) Clémence Poésy (1) Complesso Barocco (1) corelli (1) cossotto (1) country (1) crow (1) csaba (1) csajkovszkij (2) Csajkovszkij (3) Cser Krisztián (2) cura (2) dal (2) dalok (1) damrau (1) Daniel Barenboim (1) Dan Ettinger (1) Darvas Iván (1) David Fray (1) Delpy (1) delpy (1) demis (1) dés (1) dessay (2) dezső (1) Diana Damrau (1) diego (1) Dmitry Sinkovsky (1) domingo (6) don (1) donizetti (1) Donizetti (3) Don Carlos (1) Dubóczky Gergely (2) dürrenmatt (1) dvorák (1) dvorsky (1) eco (1) Edita Gruberova (2) Elza van der Heever (1) Emily Watson (1) erdmann (2) ernani (1) Erős Adrián (1) Erwin Schrott (1) Esterházy Péter (3) Ettore Scola (1) éva (2) Eva-Maria Westbroek (1) fado (1) Fassang László (1) Faust (1) Fekete Attila (1) fidélio (1) Figato házassága (1) filharmonikusok (2) fillipeschi (1) film (13) fiorenza (1) fischer dieskau (1) fleming (6) flórez (6) foucault (1) Francesco Meli (1) freni (1) frittoli (2) furioso (1) furlanetto (6) Furlanetto (2) Garanca (1) garanca (2) gardiner (1) Gardiner (2) Gárdonyi Géza (1) gate (1) geoffrey rush (1) Geoffry Rush (1) gheorghiu (1) gidon (1) Gidon Kremer (1) gilchrist (1) giordani (1) giovanni (1) godunov (1) golden (1) görgey (1) Gounod (1) graham (1) Greenaway Peter (1) gregor (2) grigolo (3) gruberova (1) Guanqun Yu (1) gubanova (3) guerrerio (1) gynt (1) gyöngyi (1) györgy (1) hampson (2) handel (1) hatalma (1) hawk (1) Hawke (1) hegedűverseny (1) heifetz (1) Heiter Melinda (1) held (1) hepburn (2) Hétköznapi mennyország (1) Hilary du Pré (1) hoffmann (1) honegger (1) hugh (1) Hvorosztovszkij (5) hvorosztovszkij (18) hymel (1) ibsen (1) Ida (1) Ifjúság (1) Igor herceg (1) Ildar Abdrazakov (2) inga (1) irons (1) isaac (1) Isaac Stern (1) Ivan Magrí (1) IX. szimfonia (1) Jacqueline du Pré (1) janácek (1) janowitz (1) jaroussky (1) jascha (1) Jelena Obrazcova (1) jenufa (1) jeszenyin (1) Jevgynyij Nyesztyerenko (1) jevtusenko (1) Joaquin Phoenix (1) johnston (1) jónás (1) José Cura (1) Joshua Bell (1) Joyce DiDonato (4) józsef (3) juan (1) judas (1) Judi Dench (1) júlia (1) Julia Fischer (1) jurowski (1) kaiser (1) kaláka (1) Kálmán László (1) kanawa (1) karinthy (1) karl (1) Katia Guerrerio (1) kaufmann (2) Kay Pollak (1) keenlyside (1) kegyencnő (1) kennedy (2) kerns (1) Kígyótojás (1) kiri (1) kir te kanawa (1) kocsis (1) Kocsis Zoltán (1) könig (2) könyv (2) korál (1) kovalik (1) Kovalik Balázs (2) Kratseva Nadia (1) kraus (1) kremer (1) Kristóf Réka (1) kulka (1) kuplé (1) Kwiecien (2) kwiecien (3) Ladányi Andrea (1) lammermoori (2) lang (1) lanza (1) lászló (1) laurie (1) Lengyel Kamarazenekar (1) Leonard Cohen (2) leonora (1) Leo Nucci (1) Létay Kiss Gabriella (1) levine (1) lindsey (2) linklater (1) Linklater (1) liturgikus zene (1) ljubimov (1) Loretta Lynn (1) Lorin Maazel (1) Lou de Laage (1) lucia (2) lucic (1) ludwig (2) luisi (2) lukács (1) luna (1) Macbeth (1) maccabeus (1) machbet (1) mácsai (2) Mácsai Pál (1) Madame Butterfly (1) maestri (1) mahagonny (1) mahler (1) Mamma mia 2. (1) maori (1) Marcelo Alvarez (1) mario (1) mariusz (1) mariza (1) Mariza (1) Marlis Petersen (1) márta (1) marton (2) mascagni (1) massenet (1) mattei (2) Matthew Polenzani (1) Matthew Rose (1) matthieu (1) mattila (1) Maxim Mironov (1) Maxim Vengerov (1) McVicar (1) meade (1) Medikus Zenekar (3) Mefistofele (1) meli (1) Mendelssohn (1) mendelssohn (1) mészöly (1) met (1) Michael Caine (1) Michael Lehotsky (1) Midori (1) mielőtt éjfélt üt az óra (1) mielőtt felkel a nap (1) mielőtt lemegy a nap (1) Mihail Petrenko (1) mihály (2) milnes (1) Mireille Mathieu (1) Mischa Maisky (1) mise (1) missa (1) monastirska (1) montand (1) Morricone Ennio (1) morris (2) mozart (3) Mozart (2) muszorgszkij (2) Nagy Zoltán Ferenc (1) nathalie (1) nemes nagy (1) nemzeti (1) népzene (1) Netrebko (3) netrebko (7) nigel (1) novikova (1) Nyikita Mihalkov (1) obazcova (1) offenbach (1) Okszana Dika (1) Olga Peretyatko (1) opera (8) örkény (1) Örkény Színház (1) orlando (1) osváth (1) otello (1) Otello (2) paganini (2) Palimo story (1) pape (1) Parasztbecsület (1) parasztbecsület (1) Párnakönyv (1) parsifal (2) Pastorale (1) Patricia Racette (1) Patricia Van Ness (1) Patrick Bruel (1) pavarotti (1) peer (1) Peter Mattei (1) Philippe Do (1) Philippe Jaroussky (1) Philoména (1) piaf (2) pilinszky (1) pillangó (1) pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) pirandello (1) pisaroni (1) podcast (1) polaski (1) polenzani (2) polgár (3) pomádé (1) poplavszkaja (3) prágai (1) puccini (2) Puritánok (1) puskin (1) rachmanninov (2) rácz (1) radvanovsky (2) ramón (1) ránki (1) rebeka (1) Regina Richter (1) régi zene (1) René Barbera (1) Ricarda Merbeth (1) ricarelli (1) ricci (3) rigoletto (4) Rigoletto (1) ring (2) Roberto Devereux (2) rodrigues (1) rogers (1) roocroft (1) rose (1) rossini (1) rost (2) rostropovitch (2) roussos (1) ruggiero (1) Ruttkai Éva (1) Saint-Saëns (1) Salman Rushdie (1) Salvatore Licitra (1) samuil (1) sanzon (6) sarkadi (1) sárközy (1) Sass Sylvia (1) Scarlett Johansson (1) scheier (1) Schöck Atala (2) schubert (1) Sebestyén Miklós (1) senki többet (1) Shöck Atala (1) sibelius (1) siegel (1) siegfried (1) Simic Aleksander (1) simon (1) Sissy Spacek (1) solemnis (1) Sonya Yoncheva (1) Sophie Nélisse (1) Sorrentino (1) Spike Jonze (1) Spotify (1) St. Florian Sangerknaben (1) stern (1) Stoyanova Krassimira (1) struckmann (1) Stuart Maria (1) sutherland (1) szász (1) székely (1) Szentpétervári Filharmonikusok (1) színház (1) szmirnova (1) Szutrély Katalin (1) tamás (1) tamura (1) tanulni kell (1) Tarantino (1) te (1) tebaldi (1) temető (1) Terápia (1) Terfel (1) terfel (8) thais (1) titus (1) Titus kegyelme (1) tornatore (1) tosca (1) tovsztogonov (1) traviata (5) trójaiak (1) trubadúr (5) umberto (1) Umberto Eco (2) Urali Filharmonikus Zenekar (1) úrfi (1) váci (1) vali (1) vántus (1) Varázsbolt (1) vargas (4) Vashelyi György (1) végzet (1) verdi (8) Verdi (5) vers (5) villarroel (1) villazón (2) villon (1) Vincent Macaigne (1) Virtuózok (2) vivaldi (1) voigt (3) Wagner (3) wagner (3) wiedemann (1) wieniawski (1) willi (1) xerxes (1) Yannick Nézet-Seguin (1) zajick (1) zefirelli (1) Zeljko Lucic (1) zene (3) Zeneakadémia (2) zeneakdémia (1) zsoltár (1) zsukov (1) Címkefelhő

Statcounter


Tegnap végre rájöttem, hogy miért nem értettem Az istenek alkonyában Jay Hunter Morrist, mint Siegfriedet. Miért volt nekem az egész valahogy túlságosan soft egy rendes mitológia hőshöz képest? Az ismétlésben világosan látszott, hogy ez a Siegfried olyan, mint az amerikai gyerekek, akiket dr. Spock alapján neveltek, és elhitetik velük, hogy mindent magkaphatnak amit csak akarnak, aztán amikor megkapják, nem is igazán tudják, hogy miért is akarták, és főként nem tudják, hogy mit is kezdjenek a megkapott  valamivel. Ennek ellenére nem volt rossz előadás, csak Siegfried  helye lett világosabb.

Gerhard Siegel Miméje például egészen fantasztikus volt. Annyira kicsinyes és gonosz, hogy a végén szinte sajnáljuk, amikor Siegfried leszúrja, mert elnéznénk még azokat az önkéntelennek tűnő, de persze kitűnően felépített gesztusokat, amivel a ki nem mondott gondolatait kíséri. A mimikáját bármely ideggyógyászati továbbképzésen tanítani lehetne, ahogyan hunyorog, és rángatózik az arca, vagy a gesztusait, ahogyan időnként idegesen végigsimítja az ajkait. A kényszeres cselekvéseit, amivel leplezni kívánja a Siegfried iránti gyűlöletét. Hangilag is a helyén volt, a végén is bírta, amikor pedig már a gyűlölettől elfullad a hangja, és csak a gyűrű iránti vágy vezérli.  Ehhez képest nem volt meggyőző Jay Hunter Morris, mert mosolyogva, mondhatni derűsen próbálta megvetni Mimét, de senki nem hitte el neki, engem legalábbis nem győzött meg. Külsőleg megcsinálták Siegfriedet, de a szerepet nem sikerült felépíteni. Egy ártatlan gyerek rácsodálkozásával, már - már ostobán  tekint a világra, kicsit egyszerű lélek, aki azt a feladatot kapta, hogy  1. kovácsolja össze a kardot, 2. szúrja le Fafnert, 3. mentse meg Brünnhildét,  de szigorúan csak ebben a sorrendben. És megteszi, de nem kérdi miért, ugyanígy megtenné azt is, ha azt mondanák neki, hogy hordja össze az erdő összes szikláját, és szortírozza ezeket méret és szín szerint. Megtenné, de nem kérdezné miért. Csak  két igazán jó pillanata volt: az erdei jelenet a kismadárral (Mojca Erdmann énekelte gyönyörűen), és az utolsó kettős Brünnhildével.

Mime mellett igazán jó Terfel volt, mint  Vándor/Wotan.  A Mimével való találós kérdéseinél már látszott, hogy ezt az előadást ők viszik a hátukon, de a csúcspont az az Erdával való jelenete volt. Valószínűleg Wagner rosszul szakaszolt:  Az istenek alkonya ebben a jelenetben kezdődik. Amikor megtörten felébreszti Erdát (Particia Bardon), és arra keresi a választ, hogy vissza lehet-e forgatni a történelmet, akkor látszik, hogy felkészült  a bukásra. Megérti, hogy a bukása abban a pillanatban kezdődött, amikor elkezdett kételkedni. Egy isten nem isten attól a pillanattól, hogy kételkedik önmagában. Ez emberi tulajdonság, egy isten számára megengedhetetlen luxus. Wotan akkor bukott el, amikor kételkedni kezdett abban, hogy helyesen járt-e el Brünnhilde megbüntetésével. Egy isten lehet igazságos vagy igazságtalan, haragos, akár kegyetlen is, de nem  cselekedhet szeretetből. Ha így tesz, bukásra van ítélve. Tudja ezt Wotan is, és  Erda is megérti, s ettől omlik össze, s vonul vissza a biztonságot nyújtó álomba. Terfel igazi nagysága  Brünnhilde sziklájánál látszik. Úgy hal meg, hogy tudja: ez egy körforgás. Elbuktak a törpék, elbuktak az óriások, most elbuknak az istenek is. A gyűrű és Brünnhilde az emberé lesz, aki egyszer ugyanúgy elbukik majd. Minden el van rendelve. Mint abban a perzsa mesében, ahol a  Halál találkozik az indiai maharadzsa szolgájával, és közli vele, hogy éjfélkor magával viszi. A Szolga kétségbeesetten rohan az Uralkodóhoz, hogy segítsen rajta, aki leggyorsabb táltosát adja oda neki, hogy meneküljön, éjfélre biztosan elér Perzsiába, ahol a Halál már nem találja meg. Éjfélkor természetesen megjelenik a Halál, mire  a Szolga kérdi, hogyan találta meg.  A Halál válasza az volt, hogy nem  is értette mit keresett  délben Indiában, hiszen neki éjfélkor Perzsiából kellett magával vinnie. Ez a biztos tudás és fáradtság volt Terfel tekintetében, amikor megpróbálja megmagyarázni Siegfriednek, hogy egyszer majd Ő is sorra kerül, de előbb még dolga van. Tegye a dolgát: mentse meg Brünnhildét, a gyűrűvel emelje fel az embert. Terfel hangja egyre mélyül, és egyre  sötétebb lesz.  Már nem egyszerűen belenőtt Wagnerbe, már kitűnő  Wagner énekes. Alkatánál fogva is predesztinált, de intelligenciájánál fogva még inkább.

Hans Peter König mint Fafner kicsi szerep, de jól előre vetítette Az istenek alkonyában nyújtott Hagent, illetve Deborah Voigt is hozta amit kellett, talán még jobban, mint a  következő részben. Jay Hunter Morris tenorja bár elmegy Siegfriednek, szerintem nem Wagner hang.  Tudom,  hogy  beugró, nem hallottam sohasem Ben Heppnert, vagy a szintén beugrónak kikiáltott, majd szintén visszalépő  Gary Lehmannt,  de azért az összehasonlítás miatt  szívesen meghallgatnám az első szereposztást is.

 

Címkék: morris wagner siegfried bardon voigt könig erdmann terfel siegel

Szólj hozzá!

Már megint macerás volt a tegnapi előadás, mert mostanában az a meglepő, ha az utolsó pillanatban nem kell partnert keresnem az operához. Tegnap ismét kiderült, hogy a három jegyemmel egyedül maradtam, és elkezdhettem a keresgélést, hogy kinek lenne kedve eljönni az előadásra. Végülis kerültek barátok, ismerősök,  így nem egyedül ültem Az istenek alkonyán. Most sajnálom igazán, hogy a Siegfriedet ki kellett hagynom, mert Jay Hunter Morris Siegfried alakítása így nekem egy kicsit lógott a levegőben. Nem állítom, hogy a pasi nem jó, de jó szívvel azt sem állíthatnám, hogy ő a tökéletes Siegfried. Robusztusnak robusztus, hangja is  van, az énektudásával sincs  nagy gond, nekem  mégis hiányzott valami. Valahogy túlságosan  soft volt Siegfriednek. Ha láttam volna a Siegfriedet, talán érteném, de így végig volt valami  hiányérzetem. Különösen Deborah Voigt mellett nehéz volt elképzelem, hogy  ez a kemény Brünnhilde ebbe a pasiba zúgott bele. Akkora volt különbség közöttük, mint Ursula és dr. Bubó között. Deborah Voigt  az elejétől a végéig topon volt, az utolsó hangja is ugyanannyira volt a helyén, mint az első.

Brünnhilde mellett a  másik szenzációs alakítás a Hagent éneklő Hans-Peter Königé volt. Épp annyira volt gonosz, hogy hiteles legyen, és épp annyira manipulált, hogy Gunther és Gutrune  se legyen teljesen fajankó. Úgy éjfél után hazafelé menet  eszembe jutott kamaszkorom egyik kedvenc Agatha Christie könyve a Gyilkosság a Metropolitan Operában. Abban értekeznek  hosszan a Wagner-énekesek külön kasztjáról.  Arra gondoltam, hogy milyen jó is a MET-nek, hogy egy ilyen csapatot tud kiállítani a Ringre. Még akkor is, ha Jay Hunter Morris a beugró Siegfried. Végülis sose legyen rosszabb beugró egy szerepre.  A díszlet  pedig az összes  szünetben  véletlenül meghallgatott fanyalgás ellenére is szenzációs volt.

Címkék: morris wagner ring voigt könig

Szólj hozzá!

Annyit írtam már az abszolút kedvencemről Hvorosztovszkijról (nem is írtam annyit, mint amennyit szerettem volna, igen visszafogtam magam), hogy azt hiheti bárki, hogy mást nem is hallgatok. Ez nem igaz, hallgatok mást is, de rajongani nem lehet mindenkiért, csak egyvalakiért. (Na jó, kategóriánként. A kategó-riákat viszont én határozom meg.) Bryn Terfel pedig a szabályt erősítő kivétel. Baritonban ő a másik, akiért rajongok. Négy napja az autóban Terfelt hallgatok, és kicsit elszégyelltem magam, hogy eddig nem esett szó róla. Ha választanom kellene (szerencsére nem kell), akkor persze Hvorosztovszkij nyerne, de nagyon fájna a szívem Terfelért. Egyszerre indultak, a pályájuk is párhuzamos.

Én is egyszerre fedeztem fel őket, nem sokkal az 1989-es Cardiff-i Énekverseny után. A '90-es évek elején hosszabb időt töltöttem Franciaországban ösztöndíjjal. Itt nem részletezendő okokból rendkívül pocsékul éreztem magam, nagyon sokat voltam egyedül, és hamar megtaláltam a város FNAC áruházát, amelynek az én Rózsavölgyi lemezbolthoz szokott mértékeimhez képest óriási lemezrészlege volt. Ez volt az az időszak, amikor már megjelentek a CD-k, de még dominált a bakelitlemez. Itt mindkettőből fantasztikus választék volt. A munka végén nem nagyon akaródzott hazamenni a kollégiumba, és egyedül hallgatni a rádiómat, így minden nap bevettem magam a lemezboltba. Nagyjából egy hét után az egymást váltó két eladófiú ismerősként üdvözölt, és rezerváltak nekem egy saját fülkét, ahová beköltöztem, és naponta több órát hallgattam azokat a lemezeket, amikről itthon álmodni sem mertem, sőt fogalmam sem volt. Zeneileg maga volt a mennyország. Különösen, mikor kedvesen azt is elnézték, hogy az egyébként drága zenei szaklapokat helyben elolvassam, s visszategyem a polcra. Két kollégámat leszámítva ők voltak azok, akik elviselhetővé tették ezt az időszakot.

Nos, az egyik este a Diapason d'or kiadványokat népszerűsítő katalógusban olvastam a Cardiff-i Énekversenyről, és arról, hogy a zsűri nem tudott dönteni. Bár a helybéli versenyző, Bryn Terfel volt a toronymagas esélyes, de a krasznojarszki Dimitrij Hvorosztovszkij letarolta a mezőnyt. Végülis megosztva nyertek (Hvorosztovszkij a fődíjat, Terfel valami extra különdíjat), de a szerző páholyból kívánta végignézni kettőjük küzdelmét a következő években. Azért keltette fel a figyelmem a cikk, mert éppen előző este hallottam a rádióban egy koncertet, ott hallottam először Hvorosztovszkijt, és azonnal beleszerettem hangjába (az O' Carlo, ascolta-t énekelte). Fogalmam sem volt ki ez a pasi, de a hang alapján egy idősödő úr jelent meg a képzeletemben, és nem értettem, hogy miért nem hallottam én eddig. Ehhez képest képet is közölt a Diapason d'or a versenyzőkről: az egyik egy tipikus orosz szépfiú, a másik egy darabos, jóképűnek cseppet sem nevezhető, nagydarab walesi. Ez volt Bryn Terfel. Ott helyben elkezdtem keresgélni, és találtam is Terfeltől lemezt. Hvorosztovszkijtól nem, de a kedves eladó fiú néhány nap múlva szerzett egyet, örök hálám érte azóta is.

Mindkettőt meghallgattam, és megértettem, miért nem tudott a zsűri dönteni. Merthogy mindkettő egészen kitűnő volt. Két másként gyönyörű baritont hallottam: az egyik selymes, melegbarna, puha, kedves, mégis csillogó (Hvorosztovszkij), a másik inkább a bassbariton felé hajló, de magasságokkal is jól bánó, olyan, mint egy mindent körülölelő bolyhos takaró (Terfel). Innentől én is páholyból nézem a kettőjük küzdelmét. Először Terfel állt nyerésre, neki jobb volt a managementje. Hvorosztovszkij csak később költözött Londonba, onnantól ő is szárnyal.

De ez a poszt Terfelről szól. Kitűnő hangja van, és kitűnő játékos is. Igazán három terület van, ahol vitathatatlanul jobb, mint Hvorosztovszkij: Wagner és a Don Giovanni, valamint Rossini. (Bár ez utóbbi kategóriában igen sokat fejlődött Hvorosztovszkij is.) Terfelt legutóbb néhány hónapja egy MET-es előadás-ban Wotan-ként hallottam A walkürben. Nagyon jó volt. Hiteles volt, illett az alkatához, őserő volt az énekében. Úgy tudott haragudni Brünhildére, hogy közben majd' belehalt az iránta érzett szeretetbe és bűntudatba. A Wagner válogatáslemeze után nem is vártam mást tőle.

Mindkettőt hallottam és láttam már Don Giovanniként, és fájó szívvel, de be kell vallanom, hogy Terfel jobb. Hvorosztovszkij nekem nagyon steril volt, Terfel az a rosszfiú, akiről mindenki tudja, hogy az, de mégsem tud neki egy nő sem ellenállni. Az a férfi, aki izgalmas, bűnös, de elbűvölő.

Úgy nagyjából tíz éve láttam egy 1996-os televíziós felvé-telt, amin Hvorosztovszkijnak nem sikerült elhitetnie, hogy bárkit képes elcsábítani. Igaz, nagyon fiatal volt a szerephez, de ahogyan ma a partnernőire néz, továbbá abból, amit a viharos magánéletéről lehozott az orosz bulvársajtó, biztos vagyok benne, hogy azóta már sokkal jobban hozza a figurát. A La ci darem la mano-t igazán mégis a Bryn Terfel - Cecilia Bartoli párossal szeretem. Egyszer láttam egy életrajzi filmet Bartoliról a Mezzo-n, ott énekeltek együtt, abban fantasztikusak voltak. Sajnos a youtube-ról törölték szerzői jogok miatt. Nagy találkozás az övék, ha lenne szubrett az operában, Bartoli az lenne. Ők ketten olyanok, mint a kéz és a kesztyű. Illenek egymáshoz.

Ez leginkább a Rossini operákban jön ki. Sajátos hangképzés kell a Rossinikhez, gyakori hangváltások, igen rugalmas hangot igényel. Terfel és Bartoli hangja erre tökéletes. Még a recitativóik is szórakoztatóak. Terfel alkatánál fogva hordoz valamit az opera buffo-ból, ami Rossininál elengedhetetlen. Hvorosztovszkij főként a nagy dallamok és nagy áriák énekese (Verdi és az oroszok), Terfel megtalálta azt a rést, amiben utolérhetetlen. Ez Rossini és Wagner.

Van még egy terület, ahol fej fej mellett futnak. Ez az oratórium. Mindkettőjük gyönyörűen énekli Handelt és a többi barokkot. Terfel többet, sokkal többet énekel oratóriumot, a Judas Maccabeus vele a legjobb. De Hvorosztovszkij sem marad el szépségben, csak kevesebbet énekel. Egyszer igazán arra lennék kíváncsi, hogyan énekel orosz egyházi énekeket. Azért nagy pénzt fizetnék!

A kezdeti versengés után mára mindenki a saját pályáját futja, és mindkettő nagyon nagy énekes. Terfel intelligensen nem akar a látványban versenyezni Hvorosztovszkijjal. Ott még a start előtt elbukna. Igaz, sok közös pontjuk sincs. A játékban vetélkednek. Mi csak nyerünk vele.



Címkék: verdi rossini wagner judas bartoli terfel hvorosztovszkij maccabeus

Szólj hozzá!